settings icon
share icon
Kérdés

Miért imádkozunk étkezés előtt?

Válasz


Keresztény hívekként gyakran imádkozunk étkezés előtt, hálát adva Istennek az ételért, amit éppen elfogyasztani készülünk. Az étkezés előtti ima lehet egy egyszerű “köszönöm”, amit Istennek mondunk az ételért, de egy hosszabb hálaadó ima is az életünkben megtapasztalt minden gondoskodásáért. Az étkezés előtti imádkozással az Úr Jézus példáját követjük – Ő számos alkalommal mondott ilyenkor imát, és ezzel példát statuált.

Jézus mindkét esetben “hálákat ada”, amikor csodálatos módon megsokasította a néhány kenyeret és halat, hogy azzal emberek egész tömegét táplálja (Máté 14:19-21; 15:34-36). Az első esetben 5000 férfit, valamint az azokhoz tartozó nőket és gyermekeket látta el öt kenyérrel és két hallal. A második esetben több, mint 4000 embert lakatott jól hét kenyérrel és néhány hallal. Az utolsó vacsorán Jézus újfent a hálaadás példáját adta elébünk. Amikor átnyújtotta tanítványainak a kelyhet és a kenyeret, és azt mondta nekik, hogy egyék és igyák ezeket az Ő testét és vérét jelképező eledeleket, hálát adott. Amikor feltámadása után két tanítványának jelent meg az emmauszi úton, és unszolásukra kis időre megállt velük, hogy együtt egyenek, akkor szintén “...kezébe vette a kenyeret, hálát adott Istennek, tört a kenyérből, és a tanítványoknak adta” (Lukács 24:30 EFO).

Amint azt az Apostolok Cselekedetei könyvének 27. fejezete megörökíti, Pál apostol maga is továbbvitte az evés előtti imádkozás szokását. Ezen beszámoló szerint Pál 276 ember társaságában utazott egy hajón, amikor egy viharos szélvész csapott le rájuk, és sodorta őket messze kurzusuktól. Miután már tizennégy napja böjtöltek (remélvén, hogy az istenekhez folyamodva ezáltal megmenthetik életüket – a fordító megjegyzése), Pál arra buzdította a matrózokat és a többi utast, hogy vegyenek valami ételt magukhoz, hogy életben maradjanak, ekkor pedig “...kenyeret vőn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok előtt, és megtörvén, kezde enni” (Apostolok Cselekedetei 27:35). Pál tehát a fenyegető veszély és a rémisztő körülmények ellenére is megállt, és időt szakított arra, hogy az étkezés előtt hálát adjon Istennek.

Amikor hálát adunk Istennek, amiért a mindennapi kenyerünket megadja nekünk, azzal valójában azt ismerjük el, hogy minden tőle származik (Efézusbeliekhez 5:20; Rómabeliekhez 11:36). Ő a forrása mindannak, amink van. Az étkezés előtti ima szokása segít emlékeztetni önmagunkat erre az igazságra. Az étkezés előtt hálás szívvel elmondott imádság Isten dicsőségére válik, gondolatainkat pedig a gyermekei iránti nagy szeretetére és mindazon áldásokra összpontosítja, amelyeket a hozzá tartozókra kiáraszt.

English



Vissza a magyar oldalra

Miért imádkozunk étkezés előtt?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries