Milyen elméletek léteznek a Biblia ihletettségét illetően?


Kérdés: Milyen elméletek léteznek a Biblia ihletettségét illetően?

Válasz:
Az ihletettség tana az a tanítás, amely szerint a Bibliát Isten „lehelte ki", ezért hit és életvitel szempontjából tévedhetetlen mérce. Ha a Biblia egyszerűen emberi elképzelés szüleménye lenne, akkor semmilyen kényszerítő ereje nem lenne, hogy kövessük tanait és erkölcsi útmutatásait. A Biblia maga teszi azt a bátor kijelentést, hogy Isten lehelte azt ki: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Timóteus 3:16-17). Ebben a versben két dolgot figyelhetünk meg a Szentírásra vonatkozóan: 1. Isten ihlette, és 2. hasznos a keresztyén életvitelre nézve.

Az inspirációra négy elmélet létezik:
1. Az új-ortodox nézet
2. A diktálás nézet
3. A korlátozott ihletettség nézete
4. A teljes szóbeli (verbális-plenáris) ihletettség nézete

Az új ortodox nézet Isten transzcendenciáját hangsúlyozza. Ez az elmélet azt tanítja, hogy Isten annyira más, mint mi, hogy az egyetlen módja annak, hogy megismerhessük Őt, az a közvetlen kinyilatkoztatás. Ez a nézet Isten transzcendenciájával kapcsolatban tagadja a természetes teológia (theologia naturalis; azaz: Isten a teremtése által megismerhető) minden formáját. Továbbá az új-ortodoxizmus tagadja, hogy a Biblia Isten szava. Ehelyett azt tartja, hogy a Biblia egy tanú vagy mediátor, amely elsegít minket Isten Igéjéhez, Jézushoz. Az új-ortodox nézet azt mondja az ihletettségről, hogy a Biblia szavai nem Isten szavai, hanem esendő emberek esendő szavai. A Biblia csak annyiban „ihletett", hogy olykor Isten felhasználja sorait ahhoz, hogy valakit megszólítson.

Az új-ortodox nézet szerinti inspiráció egyáltalán nem inspiráció. Ha a Biblia esendő emberek esendő szavai, akkor tényleg semmi értéke nincs, legalább is semmivel sem több, mint bármely más könyvnek. Isten ennyi erővel egy akármilyen regény által „szólhatna" hozzánk.

A diktálás elmélete Istent a Szentírás szerzőjének tekinti, míg az egyes emberi tényezőket egyfajta titkároknak, akik a diktálást leírták. Isten beszélt, az ember pedig lejegyezte. Van pár érv, amely e mellett a nézet mellett szól, hiszen vannak olyan szakaszok a Szentírásban, ahol Isten gyakorlatilag azt mondja: „Írd ezt le" (pl. Jeremiás 30:2), de az teljes Szentírás esetében nem ez a helyzet. A Pentateuchus lényegében a zsidó nép krónikája az Ígéret földjén való letelepedést megelőzően. Noha Mózes az elsődleges szerző, a Pentateuchus nagy része pusztán szerkesztői munkát igényelt a Mózes részéről, hiszen ő kétség kívül korábbi feljegyzéseket használt fel bizonyos eseményekről. Evangéliuma előszavában Lukács azt állítja, hogy gondos utánajárással kutatta Jézus életének eseményeit, mielőtt megírta volna művét (Lukács 1:1-4). A profetikus könyvek nagy része úgy hangzik, mintha a próféták életének naplói lennének. A lényeg az, hogy a diktálás elmélet a Szentírásnak csak bizonyos részeire ad magyarázatot, nem az egészre, de még csak nem is a legnagyobb részére.

A korlátozott inspiráció a tollbamondásos nézet ellentéte. Míg az utóbbi úgy tekint a Szentírásra, mint elsősorban Isten munkájára, minimális emberi hozzájárulással, az előbbi elsősorban emberi alkotásnak tekinti a Szentírást, Isten korlátozott közreműködését véve igénybe. A korlátozott ihletettség elmélete azt állítja, hogy Isten vezette az emberi szerzőket, de megengedte, hogy szabadon fejezzék ki magukat, akár annak árán is, hogy a tényeknek és történéseknek nem megfelelő dolgokat írjanak le. Szerencsére a Szentlélek megóvta a Bibliát a tanbeli tévedésektől. Ezzel a nézettel az a baj, hogy ha a Biblia hajlamos a tévedésre a történelmi események vonatkozásában, akkor hogyan hihetünk neki a tanbeli dolgok vonatkozásában? A korlátozott ihletettség alapján a Biblia megbízhatósága kétségbe vonható. Ez a nézet azt is figyelmen kívül hagyja, hogy a Biblia üdvtörténete az 1Mózestől a Jelenésekig az emberi történelem háttereként szerepel: a tanítás összefonódik a történelemmel. Nem mondhatjuk egyszer azt, hogy a történelem pontatlanul kerül feljegyzésre, máskor meg azt, hogy a tanbeli igazságok magvát képezi.

Az utolsó, az ortodox keresztyénség által vallott nézet a plenáris-verbális ihletettség elmélete. A plenáris szó „teljességet" jelent, míg a verbális „az Írás konkrét szavait" jelenti. A plenáris-verbális inspiráció tehát az a nézet, mely szerint a Biblia minden egyes szava Isten szava. Nemcsak a gondolatok vagy eszmék ihletettek, hanem maguk a szavak is. A 2Timóteus 3:16-17 használt görög szó a theopneusztosz, amelynek jelentése: „Isten által kilehelt". A Szentírás Isten szájából „lehelődött" ki. A Biblia szavai Isten szavai.

Továbbá, „sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Péter 1:21). Ez a szakasz betekintést nyújt abba, hogy miként ihlette Isten az emberi szerzőket. Az emberek úgy szóltak (írtak), ahogy a Lélek indította őket. Az „indíttatva" szót eredetiben arra a vitorlára használták, amelybe befogták a szelet, hogy hajtsa a hajót a vízen. Amikor az emberi szerzők papírra vetették mondandójukat, a Szentlélek „hajtotta" őket, hogy amit leírnak, az Isten „kilehelt" szavai legyenek. Amíg tehát az írások az adott szerző személyiségjegyeit hordozzák magukon (Pál stílusa különbözik Jakabétól vagy Jánosétól vagy Péterétől), maguk a szavak pont azok, amelyeket Isten akart használni.

A bibliai inspiráció helyes nézete az egyház által képviselt ortodox nézet, mely szerint a Biblia Isten teljesen és verbálisan inspirált szava.

English


Vissza a magyar oldalra
Milyen elméletek léteznek a Biblia ihletettségét illetően?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől