Kérdés
Mit jelent az, hogy van ideje a megőrzésnek, és van ideje az eldobásnak (Prédikátor 3:6)?
Válasz
Ha valaha is válogattad már át a holmijaidat, hogy a már nem kívánt, de még jó állapotban lévő darabokat egy garázsvásár vagy egy internetes aukció keretében értékesítsd, akkor valószínűleg tudod, hogy mit jelent Salamon király a Prédikátor 3:6 igeversben elhangzó megállapítása, miszerint van "ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak". Ez a kijelentés egy olyan (tartalmilag) egybefüggő igeszakasz része (Prédikátor 3:1-8), amelyben Salamon az élet tizennégy pozitív és negatív szakaszát állítja ellentétpárba egymással. Ezek együttesen az emberi létezést summázzák szimbolikusan. Végső soron Salamon arra a következtetésre jut, hogy Isten életünk minden mozzanatát irányítja, és minden (minket érő) tapasztalatot az életünkre néző terve beteljesítésére fordít.
"...Ideje [van] a megőrzésnek és ideje [van] az eldobásnak" bölcsessége arra - többek között biztosan vonatkozik, hogy hogyan bánunk a személyes tulajdonunkkal. A Szentírás közli velünk, hogy ebben az életben semmi sem örökérvényű: "Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit" (1Timótheushoz 6:7; lásd még Prédikátor 5:15; Jób 1:21). Mivel semmit sem vihetünk magunkkal, amikor meghalunk, életünk középpontjában nem állhat a különféle dolgok megszerzése (Zsoltárok 49:17).
A Biblia kinyilatkoztatja, hogy minden, amink van, Istentől származik (János 3:27; Róma 11:36; 1 Korinthus 11:12). Mennyei Atyánk nagylelkű, és külön áldásban részesíti gyermekeit, mikor azok embertársaik javára jótékonykodnak (Példabeszédek 22:9). Az adakozás következő elvét maga Jézus Krisztus tanította: "Adjatok, és akkor nektek is adni fognak! Bőségesen kaptok majd, többet, mint gondolnátok! Olyan sokat öntenek a kezetekbe, hogy nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mérték szerint adtok másoknak, ti is ugyanolyan mérték szerint fogtok kapni" (Lukács 6:38, EFO).
A Példabeszédek 11:24-25 igerésze szintén ezt a szabályszerűséget írja le: "Van aki bőkezűen adakozik, mégis egyre gyarapodik, s van, aki mindent megtart magának, mégis elszegényedik. A bőkezű adakozó bővelkedik, s aki másokat felüdít, maga is felüdül" (EFO).
Bár a nagylelkűség tehát szabály (azaz nem a kivétel), Pál apostol arról beszélt, hogy van megfelelő "ideje a megőrzésnek", és nem adni a rászorulóknak. A hívők nem kötelesek teljes körűen ellátni azokat, akik lusták, tétlenek és nem hajlandók dolgozni. Isten családja tagjaként nem lehetünk léhűtők, kik mindig csak valami alamizsnát várnak (1Thesszalonika 4:11; 2Thesszalonika 3:10-12).
A "megőrzésnek" és az "eldobásának" ideje Jézus Máté evangéliumának 10:39 igeversében olvasható kihívására is emlékeztet: "Aki meg akarja tartani az életét, az el fogja veszíteni, aki viszont énértem feladja, az meg fogja találni" (Máté 10:39, EFO). Vannak idők és alkalmak, amikor jobb megszabadulni a javainktól, mint azokba kapaszkodni, előfordul ugyanis, hogy túlságosan is ragaszkodni kezdünk azokhoz. Jézus ezért figyelmeztet így: "...Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete" (Lukács 12:15).
Ezt illetően Jézus a következő tanácsot is adja: "„Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol elpusztítja a moly, a rozsda, vagy ellopják a tolvajok és a betörők! Inkább a Mennyben gyűjtsetek kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda nem teszi tönkre, sem a tolvajok nem lopják el! Mert ahol az értékeid vannak, oda húz a szíved" (Máté 6:19-21, EFO).
Pál szerint az egyetlen olyan vagyonunk, amit érdemes bankban tartani, a mennyei vagyonunk: "A gazdagoknak, akik a mostani világban sok vagyonra tettek szert, mondd meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban bízzanak! Sokkal inkább Istenben bízzanak, aki bőségesen megad mindent, amire szükségünk van. Parancsold meg nekik, hogy a jó tettekben legyenek gazdagok! Legyenek nagylelkű adakozók, szívesen osszák meg másokkal, amijük van! Ha ezt teszik, kincset gyűjtenek maguknak a Mennyben. Ez lesz a jövőjük biztos alapja, és képessé teszi őket, hogy megragadják a valóságos életet" (1Timótheushoz 6:17-19, EFO).
Ahogy a tengerészek a süllyedő hajó vízen tartása érdekében a tengerbe dobják a rakományukat (Jónás 1:5; Apostolok Cselekedetei 27:18, 19, 38), úgy nekünk is meg kell szabadulnunk minden olyan bűnnel megrakott plusz tehertől, ami kizárhat minket az örök üdvösségből (Máté 5:29-30; Máté 18:8-9; Márk 9:43-47). Krisztus odaadó követője lemond minden olyan dologról, ami figyelmét az igazi kincsről elterelheti. Pálhoz hasonlóan "...kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem" (Filippi 3:8).
Ha felismerjük, hogy "van idő megtartani és van idő eldobni", az azt jelenti, hogy már egy mennybéli, örökkévaló perspektívával rendelkezünk. A földi létünk során persze szerezhetünk dolgokat, de mindig készen kell állnunk arra, hogy elengedjük őket.
English
Mit jelent az, hogy van ideje a megőrzésnek, és van ideje az eldobásnak (Prédikátor 3:6)?
