Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus maga a velünk lévő Isten?


Kérdés: Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus maga a velünk lévő Isten?

Válasz:
Jézus Krisztus születése előtt egy angyal jelent meg leendő nevelőapjának, és megjelenítette neki, hogy jegyese, Mária, a Szent Lélektől fogant gyermeket hordozza szíve alatt (Máté 1:20-21). Azt is elmondta, hogy a születendő gyermek fiú lesz, valamint meghagyta, hogy a gyermeket Jézusnak nevezzék. Máté evangéliumát tovább olvasva láthatjuk, amint a Szent Lélektől ihletett földi író Ézsaiás próféta jövendölését idézi (Ézsaiás 7:14): “Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, a ki így szól: Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten” (Máté 1:22-23).

Máté szolgálata előtt hétszáz évvel tehát már Ézsaiás prófétának is megjelentetett, hogy az ígéret szerinti Messiás egy szűz nőtől fog születni. A prófécia szerint a gyermeket Immanuelnek fogják hívni, amely név szó szerint azt jelenti, Isten velünk. Mikor Máté evangelista az Ézsaiás próféta által közvetített szavakat idézi, akkor azzal éppen azt fejezi ki, hogy beteljesedett az Írás, vagyis hogy Jézus maga Immanuel. Az Immanuel név a megtestesülés (inkarnáció) csodáját hirdeti: Jézus maga Isten, Aki immáron testben is velünk van! Ahhoz persze semmi kétség nem fér, hogy Isten Jézus Krisztus földi szolgálata előtt-, és után is mindig velünk volt, és mindmáig velünk van. Az izraelitákat 40 éven keresztül vezette füst- és lángoszlopként a sivatagban, hallatta hangját minden valaha szolgált prófétája szájából, és ott trónolt a szövetség ládáján a szentek szentjében, azonban annyira közel sosem volt az emberiséghez, mint a Szent Lélektől fogant, szűz anyától született egyszülött Fián, Jézus Krisztuson keresztül, Izráel örök királya eljövetelekor.

Az ószövetségi időkben Isten választott népével való jelenlétének az volt a legszembeötlőbb jele, hogy az Úr dicsősége betöltötte a szent sátrat (2.Mózes 25:8; 40:34-35), majd később magát a salamoni templomot (1.Királyok 8:10-11). Ezt a mennyei dicsőséget alázat tekintetében azonban messze meghaladta Isten egyszülött Fiának személyes jelenléte, a testté vált Ige-, az emberré lett Isten megjelenése.

A Jézus Krisztus megtestesüléséről szóló legjelentősebb igerészt János evangéliumának 1:1-14 igehelyén találjuk, melynek kezdő sorait így olvassuk: “Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala” (János 1:1-2). János itt a “logos” görög kifejezést használja, ami azt jelenti “Szó”, vagy “Ige” (Károli fordítás), és ezzel egyértleműen Istenre utal, majd így folytatja a 14. igeversben: “És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”

Jézus Krisztus még letartóztatásának éjszakáján is közvetlen követőit, az apostolokat, tanította. Fülöp ekkor ezt a kérést intézte Hozzá: “Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! ” Ez persze, emberileg szólva, egy teljesen természetes igény megnyilvánulása volt. Jézus azonban csak így felelt: “...Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát” (János 14:8-9). Jézus személyében is szüntelenül az Atya Istent tárta fel, és Őt jelentette ki. Ő valóban a “velünk lévő Isten” volt. Minden alkalommal, mikor Jézus szólásra nyitotta száját, az Atya szavait közvetítette felénk, tetteivel pedig az Atya cselekedeteit mutatta meg nekünk.

Isten emberi testet öltött, emberi vér csörgedezett ereiben (1.Timótheushoz 3:16) – ez a megtestesülés valós jelentése. Isten fia tehát a szó szoros értelmében is közöttünk “sátorozott”, testének sátrát elmúló földünkön verte fel, így teljességgel olyanná vált, mint közülünk egy (János 1:14). Az ószövetségi időkben a szent sátor Isten jelenlétét mutatta, az újszövetség korában azonban Jézus Krisztus, az emberré lett Isten, testben is eljött teremtményei közé. Ő már nem csupán Isten jelenlétére mutató jelként szolgált, hanem személyében Isten valósággal itt járt közöttünk. Jézus Istennek nem valami részleges kinyilatkoztatása volt, hanem Őbenne a teljes istenség megjelent: “Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kolossébeliekhez 2:9).

Isten belsőségesen megismertette magát Jézus Krisztuson keresztül, Ő pedig nem kevesebbként, hanem az emberiség egyedüli megváltójaként lépett fel (1.Péter 1:18-19). Jézussal maga a megbékítő Isten vett minket szárnyai alá. Az eredendő bűn átka miatt mindannyian Istentől elválasztva (Ézsaiás 59:2), a szellemi halál állapotában látjuk meg a napvilágot. Mikor azonban Jézus eljött közénk, akkor személyesen Istent hozta el nekünk: “Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét” (2.Korinthusbeliekhez 5:19; lásd még Rómabeliekhez 8.3).

Jézus Krisztus azonban nem csak Isten velünk, hanem, úgymond, Isten bennünk is, hiszen Ő bennünk él. Újjászületésünk pillanatától fogva ugyanis Isten Jézus Krisztus által vesz bennünk lakozást. Ekkor, Pál apostollal egyetemben, mi is szívből mondhatjuk: “Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Galátziabeliekhez 2.20). Isten Szent Lelke bennünk lakik, mi pedig az Ő hajléka vagyunk: “...Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek” (2.Korinthusbeliekhez 6:16).

Jézus, a velünk élő Isten, nem csak ideig-óráig marad velünk, hanem örökké. Isten Fia, anélkül hogy akár egy pillanatra is feladta volna isteni valóját, teljesen emberi természet részesévé vált, hogy Ő legyen a velünk lévő Isten: “Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig...” (Máté 28:20; lásd még Zsidókhoz 13:5).

Mikor aztán eljött az ideje, hogy az Úr Jézus visszatérjen a mennyei Atyához, akkor így szólt tanítványaihoz: “És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké” (János 14:16). Jézus itt persze az istenség harmadik személyéről, vagyis a Szent Lélekről beszélt, Aki mindmáig elhozza közénk az Atya jelenlétét, hogy Ő valósággal a hívők életében lehessen. Isten Szent Lelke tölti be-, és viszi tovább Jézus tanítói-, vigasztalói-, bátorítói-, közbenjárói szerepét. Ő nyilatkoztatja ki a velünk lévő Istent.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit jelent az, hogy Jézus Krisztus maga a velünk lévő Isten?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől