A Biblia hívőkeresztséget tanít-e?


Kérdés: A Biblia hívőkeresztséget tanít-e?

Válasz:
Keresztyén berkekben a keresztség kérdése régóta vita tárgyát képezi. Ami azt illeti, már a korai egyházban is téma volt. Pál az 1Korinthus 1:13-16-ban foglalkozik vele. A korinthusiak azzal kérkedtek, hogy melyik apostol keresztelte meg őket, és afelett vitatkoztak, hogy melyik ér többet. Pál megintette őket a szektásodás miatt, és mondandóját ezzel összegezte: „...nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem". Ebből az állításból világosan meglátszik, hogy jelentős különbség van az evangélium elfogadása és a keresztelés/bemerítés aktusa között. Összekapcsolódnak, de nem egyforma jelentőséggel bírnak.

A Szentírás nagy részében azt olvassuk, hogy a vízkeresztség fontos első lépés a Jézus Úrként való követésében. Jézus is megkeresztelkedett (Máté 3:16, Lukács 3:21), és azt mondta azoknak, akik megvallották Őt, hogy kövessék példáját annak bizonyítékaként, hogy szívük állapota megváltozott (ApCsel 8:16, 19:5). A hívőkeresztség az az aktus, amely által a Jézus Krisztusban hívő személy úgy dönt, hogy – hitéről bizonyságot teendő – megkeresztelkedik. A hívőkeresztséget credobaptizmusnak is hívják. A kifejezés a latin, krédó jelentésű szóból származik, és arra utal, hogy a keresztség/bemerítés annak jelképe, hogy egy személy valamilyen tant vagy hitvallást elfogadott.

Az Apostolok cselekedetei világosan hívőkeresztséget tanít. Ebben a fejezetben Péter pünkösd napján Jeruzsálemben az evangéliumot hirdeti. A Szentlélek erejében Péter bátran hirdeti Jézus halálát és feltámadását, és arra szólítja fel a tömeget, hogy térjen meg és higgyen Krisztusban (ApCsel 2:36,38). A Péter igehirdetésére adott választ a 41. versben találjuk: „Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek". Figyeljük meg az események sorrendjét: elfogadták az üzenetet (Krisztus evangéliumát), majd megkeresztelkedtek. Csak azok keresztelkedtek meg, akik hittek. Ugyanezt a sorrendet figyelhetjük meg az ApCsel 16-ban is, amikor a filippi börtönőr és családja üdvösségre jut. Hisznek, majd megkeresztelkednek (ApCsel: 16:29-34). Az apostolok a hívők bemerítését gyakorolták, nem a hitetlenekét.

A hívőkeresztség abban tér el a gyermekkeresztségtől, hogy egy csecsemő, aki nem érti az evangéliumot, nem hihet Krisztusban. A hívőkeresztség feltétele, hogy az illető hallja az evangéliumot, elfogadja Krisztust megváltójának, és úgy dönt, hogy megkeresztelkedik. Ez az ő döntése. Gyermekkeresztség esetén a döntést valaki más hozza, nem a megkeresztelendő gyermek. A gyermekkeresztséget gyakorlók gyakran azt tanítják, hogy a vízkeresztség a módja annak, hogy az illető a Szentlélek részesévé váljon. Ezt az elképzelést elsősorban Péter szavaira alapozzák: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát" (ApCsel 2:38). Azok, akik ezt a nézetet vallják, azt hiszik, hogy a keresztség által „elkülönítik" a csecsemőket, és biztosítják üdvösségüket. A Szentírásban a gyermekkeresztségnek még a gondolata sem merül fel sehol. Némelyek arra a kevés esetre hivatkoznak, amikor az apostolok „háznépeket" kereszteltek meg (ApCsel 11:14, 16:15,33), azt feltételezve, hogy a háznépbe csecsemők is beletartoztak, de a szöveg ilyesmit nem említ.

Az Újszövetségben a víz általi keresztség az üdvözítő hit és a Jézus mint Megváltó és Úr iránti elkötelezettség természetes velejárója volt (ApCsel 2:42, 8:35-37). Mivel a csecsemők és kisgyerekek nem hozhatnak megalapozott döntést Jézus követéséről, a keresztségüknek nincs lelki jelentősége. Ha a gyermekkeresztség révén a kisded igazzá válna Isten előtt, akkor csak azok a gyermekek „üdvözülnének", akiknek a szülei ezt kívánták. Azok a csecsemők, akiknek nem voltak hívők a szülei, kárhozottak lennének, amire semmilyen bibliai alapot nem találunk. A Szentírás világosan tanítja, hogy Isten minden személynek a szívét vizsgálja, és mindegyiket az alapján ítéli el vagy jutalmazza meg, hogy milyen döntést hozott az illető maga, nem pedig a szülei (Róma 2:5-6, Jeremiás 17:10, Máté 16:27, 2Korinthus 5:10).

Mások azt tanítják, hogy a vízkeresztség az üdvösség követelménye, és egyenértékű a megtéréssel, illetve az Úr Jézus megvallásával (Róma 10:8-9). Noha a bibliai példák azt mutatják, hogy a megtérést általában azonnal keresztség követte, Jézus sehol nem tanította, hogy a keresztség bárkit is eljuttatna az üdvösségre. Az utolsó vacsorán azt mondta: „...ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára" (Máté 26:28). Ahhoz, hogy egy vétkes bűnöst Isten igaznak tekintsen, a Jézus kiontott vérének erejébe vetett hit szükséges. A Róma 5:8-9-ben ez áll: „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól."

Ha az örök élet elnyeréséhez elengedhetetlen lenne a keresztség, akkor Jézus alaptalanul mondta volna a kereszten függő gonosztevőnek: „...ma velem leszel a paradicsomban" (Lukács 23:43). A tolvajnak nem volt lehetősége megkeresztelkedni, mielőtt találkozott Istennel. Azért lett igazzá, mert hitét abba vetette, amit az Isten Fia tett érte (János 3:16, Róma 5:1, Galata 5:4). A Galata 2:16 világossá teszi, hogy semmit nem tehetünk, ami hozzáadna, vagy ami elvenne Krisztus értünk végzett, befejezett munkájából, beleértve a keresztséget is: „...az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által, mert a törvény cselekvése által nem igazul meg egy ember sem."

A vízkeresztség egy fontos első lépés a Krisztusnak való engedelmességben. Minden hívőnek be kellene merítkezni. De a bemerítkezés/keresztség az üdvösség eredménye, nem annak feltétele.

English


Vissza a magyar oldalra
A Biblia hívőkeresztséget tanít-e?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől