A hívőknek két természetük van?


Kérdés: A hívőknek két természetük van?

Válasz:
Az első probléma ezzel a kérdéssel szemantikai jellegű. Sokan például bűnösségről beszélnek, mások bűnös természetről, míg még mások a kétértelmű „testről". Bármilyen megnevezést használjanak is a hadban álló felek, a lényeg, hogy a hívőben egy folyamatos harc dúl.

A második probléma a „természet" meghatározásából fakad. Ennek a fontos szónak a tartalma meghatározza, hogy miként látjuk a különbséget az „óember" és az „új ember" között, illetve annak kihatását a hívő életére. Egyik értelmezés szerint a „természet" a hívő „készsége". Eszerint az óemberre a régi életvitelként tekintünk, a hitetlen életformára. Ebben az értelemben a hívő két, egymással szemben álló készséggel rendelkezik: a régi készség bűnre hajlik, az új készség a bűn megtagadására. A hitetlenben nincs meg ez a viszály, nem képes istenfélő módon élni, mert csak bűnös természettel rendelkezik. Ez nem jelenti azt, hogy nem képes „jó cselekedetekre", de a cselekedetei mögötti motivációt mindig beszennyezi a bűn. Sőt, nem is képes ellenállni a bűnnek, mert nincs meg benne a képesség arra, hogy ne vétkezzen.

Másfelől, a hívő képes Isten szerint élni, mert a Lélek benne lakozik. Még mindig képes ő is a bűn elkövetésére, de már arra is képes, hogy ellenálljon a bűnnek, és ami még fontosabb, hogy vágyik az ellenállásra és az istenfélő életre. Amikor Krisztust keresztre feszítették, az óembert vele együtt megfeszítették, és ennek eredményeként a hívő többé nem rabszolgája a bűnnek (Róma 6:6). „Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek" (Róma 6:18).

A megtérés pillanatában a hívő új természetet kap. Ez egy pillanatnyi dolog. A megszentelődés viszont az a folyamat, amely révén Isten kialakítja az új természetünket, hogy idővel egyre szentebbek legyünk. Ez egy véget nem érő folyamat, amely sok győzelemmel és sok vereséggel jár együtt, hiszen az új természet a „sátorral" hadakozik, amelyben lakozik: az óemberrel, a régi természettel, a testtel.

A Róma 7-ben Pál leírja azt a harcot, amely folyamatosan az emberben dúl, még a legérettebb lelki emberekben is. Afelett bánkódik, hogy azt teszi, amit nem akar, sőt, azt a rosszat teszi, amit utál. Azt mondja, hogy ez a benne levő bűn eredménye (Róma 7:20). Gyönyörködik az Isten törvényében a belső ember szerint, de „tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével" (23.v.). Ez egy klasszikus példa a két entitásra, akárhogy is nevezzük őket. A lényeg, hogy a harc valós, és a hívőt egész életén át elkíséri.

Ezért biztat a Biblia arra, hogy öldököljük meg a test cselekedeteit (Róma 8:13), szánjunk halálra mindent, ami bűnre indít (Kolossé 3:5), és tegyük félre az olyan bűnöket mint a harag, düh, rosszindulat, stb. (Kolossé 3:8). A hívőnek tehát két természete van – egy ó és egy új –, de az új természetnek folyamatos megújulásra van szüksége (Kolossé 3:10). Ez a megújhodás persze egy életen át tartó folyamat. Noha állandóan harcban állunk a bűnnel, többé nem vagyunk a bűn uralma alatt (Róma 6:6). A hívő valóban új teremtés Krisztusban (2Korinthus 5:17), és Krisztus az, aki végső soron megszabadít „ebből a halálra ítélt testből". „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus" által (Róma 7:24-25)!

English


Vissza a magyar oldalra
A hívőknek két természetük van?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől