settings icon
share icon
Kérdés

Mire vonatkozik a hit lelki ajándéka?

Válasz


A hit lelki ajándéka az 1Korinthus 12-ben felsorolt ajándékok közt szerepel. A 9. vers szerint némelyek a hit ajándékával rendelkeznek, de nem részletezi, hogy pontosan mit takar. Isten minden hívőnek adott üdvözítő hitet, mint az üdvösség egyetlen eszközét (Efezus 2:8-9), de nem minden hívőnek adta a hit ajándékát. Akárcsak a Szentlélek többi ajándéka esetében, a hit lelki ajándéka is a Krisztus testének építésére, hasznára kell váljon (1Korinthus 12:7).

A hit ajándékára úgy tekinthetünk, mint egy olyan különleges ajándékra, amely által a Lélek rendkívüli hittel lát el hívőket, hogy higgyenek Isten jelenlétében, ígéreteiben és hatalmában, hogy hősiesen kiállhassanak Isten gyülekezeti munkájának jövője érdekében. A hit kegyelmi ajándéka azokban jut kifejeződésre, akik erős és rendíthetetlen bizalommal viseltetnek Isten, az igéje, az ígéretei és az imádság ereje iránt. A hit ajándékával rendelkezőkre példákat a Zsidók 11 sorolja fel. Ez a fejezet, amelyet gyakran a hit csarnokának neveznek, azokat mutatja be, akik rendkívüli hittel rendelkeztek, ami által rendkívüli, emberfeletti dolgokat hajthattak végre. Látjuk, amint Noé 120 éven keresztül épít egy óriási hajót egy olyan korban, amikor még nem létezett eső. Ábrahám pedig hitte, hogy gyermeket fog nemzeni, noha felesége már kikerült abból a korból, amikor ez még lehetséges lett volna. Ha Isten nem adta volna nekik a hit különleges ajándékát, ilyesmikre nem kerülhetett volna sor.

Minden más ajándék esetében, a hit ajándékát is azért kapják némelyek, hogy Krisztus testének többi tagját építsék vele. A hit ajándékával rendelkezők példaként szolgálnak a többi hívő számára, mert minden, amit mondanak és tesznek, az Istenbe vetett egyszerű bizalomról tanúskodik. Alázatos istenfélelem és az Isten ígéreteibe vetett bizalom jellemzi őket, gyakran olyan mértékben, hogy rettenthetetlennek és fanatikusnak tartják őket. Annyira meg vannak győződve, hogy az evangélium terjedését és az Isten célját akadályozó tényezők megszűnnek, és hogy Isten garantálja ügye előremenetelét, hogy gyakran sokkal többet tesznek Isten országának terjedéséért, mint a legtehetségesebb és legképzettebb tanítók és igehirdetők.

Összefoglalásként, Isten minden hívőnek ad üdvözítő hitet. A hit lelki ajándéka némelyeknek adatik, akik rendkívüli mértékű hitről tesznek bizonyságot keresztyén életvitelük során, és akik hitük révén öröm és bátorítás forrásai mások számára.

English



Vissza a magyar oldalra

Mire vonatkozik a hit lelki ajándéka?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries