Kérdés
Az evolúciós elmélet hiányzó láncszeme – vajon tényleg megtalálták már?
Válasz
A hírcsatornák időről időre felelőtlenül hozakodnak elő azzal az új és legújabb szenzációs állítással, mely szerint valaki valahol végre megtalálta az emberi evolúció “a hiányzó láncszemet”. Az ilyen hírek által azt a hamis benyomást keltik az emberekben, hogy a tudomány végre felfedezte egy félig ember, félig emberszabású majom-lény megkövesedett maradványait, és ezzel be is bizonyította Darwin evolúciós elméletének helyességét. Az emberi fajfejlődés ezen hiányzó láncszemét azonban valójában még sohasem találták meg – vagyis az még mindig hiányzik. Bár “fél-majmok”, majmok, emberszabású majmok, és emberek maradványai közül már sokat találtak, az emberszabású majom és az ember közötti átmenetet képviselő köztes fosszilis lelet valahogy csak nem akar előkerülni. Mivel a darwinisták buzgón keresik az örökké hiányzó láncszemet, hajlamosak arra, hogy egy adott fosszília minden olyan felszíni (értsd szemmel látható) aspektusát vastagon emeljék ki, ami esetleg a majom és az emberszabású majom-, valamint az emberszabású majom és az ember közötti evolúciós átmenet jeleként értelmezhető. A hírügynökségek meg persze nem restek örömmel a címlapon leközölni a “nagy szenzációt”, hiszen a szenzáció nem éppen rossz az üzletnek.
Például az ún. Darwinius massillae-t már több ízben is (a megtalált) hiányzó láncszemként állították be. Ez az “Ida” néven is ismert fosszília (ami hízelgő módon a kutatócsoportot vezető norvég tudós lánya után kapta nevét) pontosan úgy néz ki, mint egy napjainkban is fellelhető maki, kivéve, hogy hiányzik belőle a modern makikra jellemző ún. ápolókarom. A nagy izgalom hevétől fűtve a darwinisták ezt úgy értelmezték, hogy Ida jelenthette az evolúciós átmenetet az ún. fél-majmok azon csoportja, amelybe a makik is tartoznak, és az emberszabású majmok között, mivel az utóbbiaknak már nincs ápolókarma. Mint azt látni fogjuk, ez nem az empirikus eredmények egyetlen lehetséges értelmezése, de a darwinistáknak valamiért mégis nagyon megfelelt ez a verzió.
De egy kicsit előreszaladva tegyük fel a kérdést, hogy mi volna, ha egy ember karok nélkül születne, kezei viszont mégis lennének, melyek így közvetlenül a vállához kapcsolódnának? Ezek alapján tényleg azt kellene higgyük, hogy ő a hiányzó láncszem az ember és a hal között? Anélkül, hogy bármilyen módon is sérteni szándékoznánk a testi fogyatékkal élő embertársainkat, azért feszegetjük ez utóbbi kérdést, mert a darwinisták nagyjából így érvelnek Ida esetében. Tény, hogy vannak olyan emberek, akik kézzel, de kar nélkül születtek, de ettől mégis mind 100 százalékban emberek. A phocomelia nevű betegség a magzat egy olyan méhen belüli örökletes fejlődési deformációjában nyilvánul meg, amit egyébként a thalidomid nevű gyógyszernek való születés előtti expozíció is kiválthat.
Elképzelhető, hogy ahelyett, hogy a megkövesedett maki-lelet volna a hiányzó láncszem, az csupán egy deformálódótt egyed maradványa? Igen, ez teljesen elképzelhető. Ugyanakkor gondolkodjunk reálisan: vajon melyik hír a nagyobb szenzáció – egy rég elhullott, deformált maki csontvázának feltárása, vagy egy izgalmas új faj felfedezése, ami persze pont elhelyezhető valahol az emberi evolúció egyik feltételezett leszármazási ágán? Ha az előbbi helyett az utóbbi mellett tesszük le voksunk, akkor az emberek “a világ nyolcadik csodájaként” emlegethetnék Idát. A Google keresőmotorja akár egy teljes napra beépíthetné Ida képét a logójába. A szalagcímek azt harsoghatnák, hogy végre megtalálták a hiányzó (evolúciós) láncszemet. A lelkes Darwin rajongók pedig egyszer s mindenkorra diadalittasan hátradőlhetnének. Ez az abszurd történet 2009-ben azonban valóban le is játszódott – nagy felhajtás egy olyan rég' kimúlt maki csontváza körül, melynek néhány testrésze hiányzott.
A média tudósítások a hiányzó evolúciós láncszem megtalálása feletti örömükben azon ténynek is nagy feneket kerítettek, hogy Idának karmok helyett elkülönülő hüvelykujja és körmei voltak, amely egy emberi jellemző. Arra persze már nem vették a fáradságot, hogy megemlítsék, hogy a modern makiknak is elkülönülő hüvelykujjuk és körmük van a karom helyett, így Ida ezen tulajdonsága közel sem az emberi evolúció további lépcsőjét képviselte.
Sajnos mindmáig rendszeresen előfordul, hogy egy fosszíliát elhamarkodottan a (végre megtalált) hiányzó láncszemnek kiáltják ki. Még több példát lehetne hozni közönséges (emberi) csonttöredékekről, melyek mellett házi sertés fogait találták, és ezek alapján máris kész majomembereket vizionáltak, majd adtak el akként a nagyközönségnek. Ezt követően nyilván fényképek készítésére is sor került, hogy a nagy lelet így már a tananyagba is beépíthető legyen. Olyan is volt már azonban, hogy 100 százalékban emberi csontokat dobáltak össze 100 százalékban emberszabású majmok csontjaival, hogy így fantáziadús majomember-fajokat hozzanak létre. Megesett az is, hogy eredetileg is beteg emberek földi maradványait torzítottak tovább, hogy azok majomszerűbbnek tűnjenek, majd így állították ki őket.
Az emberi anatómia változatossága széles potenciális skálán mozog, így ezt a variációs spektrumot arra használták fel és magyarázták félre, hogy egy hiányzó láncszem tényleges létezését sugallják. A modern ausztrál őslakosok például mélyen ülő szemeikről, erős járomcsontjukról és szemöldökvonalukról, valamint széles, kiálló állkapcsukról ismertek. Ezek, a darwinisták által majomszerűnek nevezett vonások, valamint az ausztrál őslakos kultúra feltehetőleg ősi volta a 19. és 20. században még arra az elképzelésre vezette az előbbieket, hogy az aboriginalok valamiféle primitív majomemberek. Az afrikai pigmeusok sem jártak jobban. Sokukat gyűjtötték össze, hogy az evolúció “bizonyítékaként” állatkertekben és egyéb ketrecekben állítsák ki őket.
Néhány 19. és 20. századi darwinista úgy gondolta, hogy minden nem olyan ember, aki nem a kaukázusi nagyrasszhoz (értsd europid nagyrassz) tartozik majomszerű, és ezért alacsonyabb rendű a fehér embernél. Maga Darwin pedig így ír: “valamikor a nem túl távoli jövőben, még hosszú századok eltelte előtt, a civilizált emberfajták szinte biztosan ki fogják irtani és végleg leváltják majd a “vad fajokat” az egész világon. Ugyanakkor az antropomorf majmok [emberszabású majmok] . . . kétségtelenül ki lesznek irtva. A szakadék az ember és legközelebbi rokonai között ekkor szélesebbre tárul majd, hiszen a civilizáltabb állapotban lévő ember és köztük már akkora lesz a különbség, mint most a kaukázusi ember és valami olyan alacsonyrendű majom között, mint a pávián között, ahelyett, mint ahogy az most a néger vagy az ausztrál, és a gorilla között fennáll” (Charles Darwin, Az ember származása és az ivari kiválás 2. kiadás, John Murray, London, 156. o., 1887, betoldva). Vegyük észre, hogy Darwin azt állítja, hogy a jövő “civilizáltabb” embere a kaukázusi fajból fog származni, valamint hogy a majmokhoz legközelebb álló emberek a negroid és az ausztrál nagyrassz képviselői (teszi ezt annak ellenére, hogy a negroid típusú emberek, az ausztrál őslakosok, és a kaukázusi nagyrassz képviselői mind 100 százalékban emberek, míg a gorillák 100 százalékban emberszabású majmok). A modern darwinisták lényegében ugyanezt teszik a neandervölgyiekkel. Úgy állítják be a dolgot, mintha a neandervölgyiek egy másik fajhoz tartoztak volna, és olyan, a darwinisták által felszínesen “majomszerűnek” nevezett vonásokkal bírtak, mint azokat az ausztrál bennszülötteknél látjuk - vagyis inkább ők látják. Úgy tűnik, hogy sok neandervölgyi szenvedett olyan kóros betegségekben, mint a tüdőgyulladás, a skorbut, a szifilisz és az ízületi gyulladás, amelyek persze csak még inkább felülírják a felszínesen majomszerűnek tűnő tulajdonságaikat. Valójában minden, neandervölgyiekről szerzett ismeretünk azt mutatja, hogy ők épp olyan emberek voltak, mint mi. Képzett vadászok, akik szervezett társadalmakban éltek, akik halottaikat eltemették, és vallást gyakoroltak.
Sok szónak is egy a vége, tény, hogy a genomon belüli deformitások és nemkívánatos variációk a már meglévő genetikai információk megkettőződésére is kihatnak, azok pontatlan elhelyezkedését, elvesztését és/vagy nem kívánt átrendeződését is előidézhetik. Ez a folyamat a természetben is megfigyelhető, egyes mechanizmusai jól beazonosíthatók és ismertek. A fél-majomból majommá, majomból emberszabású majommá, majomból pedig emberré válás viszont a genomba való új genetikai információ bevitelét igényelné, vagyis egy olyan folyamat érvényre jutását, amit még soha nem figyeltek meg természetes körülmények között, és amely működési mechanizmusait a tudósok mindmáig nem képesek beazonosítani. Nem csoda tehát, hogy nem találunk semmilyen kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy ez valaha is végbement volna a múltban, és így az sem csoda, hogy a hiányzó evolúciós láncszem még mindig hiányzik.
English
Az evolúciós elmélet hiányzó láncszeme – vajon tényleg megtalálták már?
