settings icon
share icon
Kérdés

A házasság állhat az Istennel való kapcsolat útjában?

Válasz


Pál az 1Korinthus 7-ben foglalkozik azzal a témával, hogy a házasság akadályozhatja-e az Istennek való szolgálatot. Ez ügyben azt állította, hogy legjobb, ha az egyedülálló az marad, ami: egyedülálló. De azt is megértette, hogy vágyakozás és „égés" nélkül megmaradni egyedülállónak nem könnyű, és nem mindenki kapta ezt az ajándékot (7-9.v.). A 32-35. versekben azt mondja, hogy az egyedülállók akadálytalanul szolgálhatják az Urat, mert nem kell életük egy részét arra fordítaniuk, hogy a házastársuk igényeit kielégítsék. De azt is mondta, hogy akár házas valaki, akár nem, a Krisztus szolgálatára kell törekednünk (28-31.v.).

De az a tény, hogy Jézus nemcsak egyedülállókat hívott el, sőt, Péter, egy házas ember (Máté 8:14) egyike volt a három legközelebbi tanítványának, arra enged következtetni, hogy a házasság nem feltétlenül akadályozza a Krisztussal való bensőséges kapcsolatot. Az Ószövetségben szintén volt két egyén (többek közt), akik bensőséges kapcsolatban álltak Istennel. Az egyik Dániel volt, a másik Mózes. Az egyik egyedülálló volt, a másik házas. Láthatjuk tehát, hogy a házasság nem befolyásolja az Istennel való intimitást.

A kulcsa annak, hogy a házasság ne akadályozza a Krisztussal való kapcsolatot az, hogy „az Úrban" házasodunk meg (1Korinthus 7:39), vagy más szóval, nem kerülünk felemás igába (2Korinthus 6:14) egy hitetlennel vagy egy olyan hívővel, aki nem osztozik a mi hitelveinkben vagy Krisztus iránti elkötelezettségünkben. Ha valaki „az Úrban" házasodik, annak a Szentírás jó társat ígér (Példabeszédek 27:17; Prédikátor 4:9-12), és a házastársunk segítségül és bátorításul lesz a Krisztussal való járásunkban.

English



Vissza a magyar oldalra

A házasság állhat az Istennel való kapcsolat útjában?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries