Kérdés
Pontosan hogy érti azt a Biblia, hogy a haragunkban ne ragadtassuk magunkat bűnre (Efézusbeliekhez 4:26)?
Válasz
Az Efézusbeliekhez írt levél 4:26 igerésze ma is így szól hozzánk: “Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon.” Ahhoz, hogy helyesen érthessük ezt a parancsot, jó, ha megkülönböztetjük és különválasztjuk az érzelmeket a tettektől. Mindannyiunknak vannak érzelmei, érzései. Időnként szomorúságot, bánatot, csalódottságot, és haragot-, máskor pedig például várakozással és reménnyel teljes izgalmat, vagy épp boldogságot érzünk. Ezek az érzések természetes módon törnek fel az ember keblében, így sem önmaguktól-, sem pedig önmagukban nem bűnösek. Abból viszont már nagyon is származhat bűn, ahogyan ezekre az érzésekre reagálunk. Érzéseink szívünk belső szobájában laknak, így közvetlenül nem irányulnak emberek ellen. Cselekedeteink viszont már külsőleg is megnyilvánulnak, így mind pozitív-, mind pedig negatív módon kihathatnak embertársainkra.
A teljesebb megértés érdekében ez esetben is érdemes közelebbről megvizsgálni a szóban forgó igevers szövegkörnyezetét: “Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek” (Efézusbeliekhez 4:25-32).
Ez az igeszakasz nem sokkal Pál apostol azon tanítása után következik, ami arról az új (mennyei) természetről szól, melyet a Szent Lélek által – a Jézus Krisztusba vetett hitből – ragadhatunk meg (Efézusbeliekhez 4:17-24). Ha immár valamilyen okból haragra gerjedünk – azaz önkéntelenül is átéljük a harag érzését, izzó indulatát – akkor már nem engedhetjük, hogy az bűnös cselekedetekre indítson minket. Dühösek sem maradunk. Nem tartogatjuk és forgatjuk szívünkben a minket ért méltatlanságot. Minél gyorsabban, konstruktív és Istennek tetsző módon számolunk le vele, hogy ne erősödhessen fel, és ne legyen képes keserűvé tenni életünk. A Biblia arra int minket, hogy már a minket ért provokáció napján tegyük helyére a haragot. Tehát még aznap este, legkésőbb lefekvés előtt, helyes irányba mutató lépéseket kell tennünk a probléma megoldására és a harag leszállítására.
Ha azonban mégsem sikerül haragunkat konstruktívan kezelnünk, és dühünket valamilyen bűnös módon kinyilvánítjuk, azzal az ördögöt juttatjuk némi előnyhöz (Efézusbeliekhez 4:27). Ugyanez az igeszakasz a továbbiakban arra is kitér, hogy törekednünk kell arra, hogy megszabaduljunk a haragtól és a vele karöltve járó bűnöktől: “Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt” (31. igevers).
Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a harag indulata bűnös cselekedetekre ragadjon el minket, legyünk inkább “...egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban...” megengedő és elnéző volt velünk (Efézusbeliekhez 4:32). Mindez annak az új teremtésnek, annak az új embernek a része, “...mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (24. igevers). A hívő a Jézus Krisztusba vetett hit általi szellemi átalakulása után az önuralomhoz való erőt is ajándékba kapja a Szent Lélektől (lásd Galátziabeliekhez 5:22-23). Mikor dühössé válunk, kérnünk kell Istent, hogy töltsön be minket az Ő Lelkével – ennek természetfeletti eredménye pedig az önuralom képessége lesz.
Időnként mindannyian hagyjuk, hogy haragunk eluralkodjon rajtunk. Amikor igazságtalanság ér bennünket, vagy úgy érezzük, hogy igazságtalanul lettünk hátrányosan megkülönböztetve, akkor természetesen vissza akarunk vágni, vagyis a lehető leggyorsabb módon akarjuk “rendezni az ügyet”. Mikor azonban “...fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás...” (Efézusbeliekhez 4:31) a reakciónk, akkor azzal már átlépünk egy bizonyos határt: ekkor már vétkeztünk haragunkban, és teret adtunk az ördögnek. Az is előfordul, hogy jóval azután, hogy tovább kellett volna lépnünk, még mindig vágyat táplálunk arra, hogy újra feltépjük a sebet, és makacsul ragaszkodunk az igazunkhoz, és ezzel a haragunkhoz. Ez viszont egyedül keserűséghez vezet. Át kell engedjük az ügyet a Szent Léleknek, és bíznunk kell abban, hogy az Ő erejével ezt a fajta bűnt is képesek leszünk leküzdeni.
Salamon király a Példabeszédek könyvének bölcs igéi által a harag és az indulat helyes kezelésének több gyakorlati módját is feltárja előttünk:
“A haragra késedelmes bővelkedik értelemmel; a ki pedig elméjében hirtelenkedő, bolondságot szerez az” (Példabeszédek 14:29).
“Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot” (Példabeszédek 15:1).
“A haragos férfiú szerez háborúságot; a hosszútűrő pedig lecsendesíti a háborgást” (Példabeszédek 15:18).
“Jobb a hosszútűrő az erősnél; és a ki uralkodik a maga indulatján, annál, a ki várost vesz meg” (Példabeszédek 16:32).
English
Pontosan hogy érti azt a Biblia, hogy a haragunkban ne ragadtassuk magunkat bűnre (Efézusbeliekhez 4:26)?
