Mit mond a Biblia a halottakért mondott imáról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a halottakért mondott imáról?

Válasz:
A halottakért mondott ima nem biblikus. Ha valaki már meghalt, az értük mondott imánk nem lesz rá hatással. A valóság az, hogy a halál pillanatában az ember sorsa megpecsételődik. Vagy üdvözül a Krisztusba vetett hit által, és a mennybe kerül, ahol Isten jelenlétében nyugalomra és örömre lel, vagy a pokolba jut. A gazdag és Lázár története élénk képet fest erről az igazságról. Jézus ezzel a történettel egyszerűen bemutatta, hogy a halál után a gonoszok örökre elválasztódnak Istentől, hogy emlékezzenek arra, hogy elutasították az evangéliumot; hogy gyötrelem vár rájuk, és hogy állapotukra nincs enyhülés (Lukács 16:19-31).

Azokat, akik elveszítették egy szerettüket, gyakran arra biztatjuk, hogy imádkozzanak az elhunytért és családtagjaiért. A gyászolókért minden bizonnyal imádkoznunk kell, de a halottért nem. Senki sem hiheti, hogy miután meghalt, valaki tud majd érte imádkozni, és ezáltal valamilyen kedvező hatása lesz rá nézve. A Biblia szerint az ember örök sorsa a földi életünk során végzett cselekedeteink alapján dől el. „Annak kell meghalnia, aki vétkezett.... Az igaz azt kapja, amit igazságáért érdemel, a bűnös pedig azt kapja, amit bűnéért érdemel" (Ezékiel 18:20).

A Zsidók szerzője azt mondja: „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik" (Zsidók 9:27). Ebből érthető, hogy az ember lelki állapota a halál után nem változhat – sem a saját, sem mások igyekezete által. Ha hasztalan azért az élőért imádkozni, aki „halálos bűnt követ el" (1János 5:16), azaz: folyamatosan bűnben él, és nem keresi Isten bocsánatát, akkor miként használhatna a már meghaltért mondott imádság, hiszen nincs az üdvösségre halál utáni terv.

A lényeg az, hogy mindnyájunknak egy élete van, és felelősek vagyunk azért, hogy hogy élünk. Mások befolyásolhatják a döntéseinket, de végső soron nekünk kell számot adni a döntéseinkért. Amikor az életünk véget ér, nem hozhatunk már újabb döntéseket, és nincs más lehetőségünk, mint szembenézni az ítélettel. Mások imái kifejezhetik a szívük vágyát, de az eredményen semmit nem változtatnak. Addig kell imádkozni valakiért, amíg él, és van még lehetőség, hogy a szíve, magatartása és viselkedése megváltozzon (Róma 2:3-9).

Érthető, ha a fájdalom, szenvedés, valakinek az elvesztése idején imádkozni szeretnénk, de tudatában kell lennünk a hathatós ima korlátainak, amelyeket a Biblia feltár. A Biblia az egyetlen hivatalos tankönyv az imádságról, és az azt tanítja, hogy a halottakért mondott ima hasztalan. Ennek ellenére a „kereszténység" bizonyos ágaiban gyakorolják a halottakért mondott imát. A római katolikus teológia például lehetővé teszi, hogy a halottért és a halotthoz egyaránt imádkozzunk. De még a katolikus egyház is elismeri, hogy a kanonikus Szentírás 66 könyvében sehol sem találunk utalást a halottakért mondott imára. Ehelyett az apokrifához (2Makkabeusok 12:46), egyházi hagyományokhoz, a Tridenti zsinat határozatához, stb. folyamodnak, hogy alátámasszák gyakorlatukat.

A Biblia azt tanítja, hogy akik alávetették magukat a Megváltó akaratának (Zsidók 5:8-9), azok a halált követően rögtön és közvetlenül az Úr jelenlétébe kerülnek (Lukács 23:43, Filippi 1:23, 2Korinthus 5:6, 8). Akkor mit kezdenének a földiek imáival? Noha együtt érzünk azokkal, akik elveszítették egy szerettüket, szem előtt kell tartanunk, hogy „most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja" (2Korinthus 6:2). Bár a szövegkörnyezet az evangélium korára mint egészre vonatkozik, a vers mindenkire érvényes, akit felkészületlenül ér az elkerülhetetlen, még pedig a halál és az azt követő ítélet (Róma 5:12, 1Korinthus 15:26, Zsidók 9:27). A halál végleges, és az után semennyi imádság nem tudja megszerezni azt az üdvösséget az elhunytnak, amelyet éltében elutasított.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a halottakért mondott imáról?