settings icon
share icon
Kérdés

Honnan tudhatom, hogy valami bűn-e vagy sem?

Válasz


Két oldalról lehet megközelíteni a kérdést: vannak azok a dolgok, amelyeket a Biblia egyértelműen említ és bűnnek nyilvánít, és vannak azok, amelyeket a Biblia nem nevez meg közvetlenül. Számos bűnt említenek meg az alábbi igehelyek: Példabeszédek 6:16–19, Galata 5:19–21, és 1 Korinthus 6:9–10. Kétség kívül ezek az igék bűnnek nyilvánítják ezeket a tetteket, olyan dolgoknak, amelyeket Isten nem helyesel. Gyilkosság, házasságtörés, hazugságok, lopás stb. — kétségtelenül a Biblia bűnként mutatja be az ilyen és ehhez hasonló dolgokat. Azokat a bűnöket, amelyeket a Biblia nem említ közvetlenül, már nehezebb meghatározni. Ha a Biblia nem foglal állást egy bizonyos témában, akkor az igében leírt alapelvek szerint kell döntenünk.

Először is, ha nincs jellemző igei utalás, akkor ne azt kérdezzük, hogy egy bizonyos dolog rossz-e, inkább azt, hogy határozottan jó-e. A Biblia például azt mondja, hogy „a kedvező alkalmakat jól használjátok fel” (Kolossé 4:5). A földön töltött pár napunk olyan rövid és értékes az örökkévalósághoz képest, hogy sosem kéne önző dolgokra időt pazarolni, sokkal inkább úgy kihasználni, „ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon...” ( Efézus 4:29).

Egy jó módszer az, ha megállapítjuk, hogy őszintén, tiszta lelkiismerettel tudjuk-e kérni Istent, hogy adja az áldását, és használja a szóban forgó tevékenységet az Ő saját céljaira. „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1 Korinthus 10:31). Ha már kételkedünk abban, hogy Istennek tetszene-e, jobb, ha feladjuk a dolgot. „Mert minden, ami nem hitből származik, az bűn.” (Róma 14:23). Emlékeznünk kell, hogy a testünk, csakúgy, mint a lelkünk, megváltatott, és Istenhez tartozik. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben” (1 Korinthus 6:19–20). Ennek a nagy igazságnak meghatározónak kellene lennie arra nézve, hogy mit csinálunk, és merre tartunk.

Ezen felül nem csak Istennel kapcsolatosan kell felmérnünk a tetteink súlyát, hanem a családunkra, a barátainkra és általánosságban más emberekre gyakorolt hatásuk alapján is. Ha egy bizonyos dolog személyesen nekünk nem is árt, de káros hatással van valaki másra, akkor az bűn. „Jó tehát nem enni húst, nem inni bort, és semmi olyat nem tenni, amin testvéred megütközik… Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.” (Róma 14:21; 15:1).

Végül pedig emlékezzünk, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk és Megváltónk, és semmi sem lehet fontosabb, mint az Ő akaratához való igazodásunk. Semmiféle szokás, kikapcsolódás vagy ambíció nem irányíthatja az életünket; egyedül Krisztus van erre felhatalmazva. „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (1 Korinthus 6:12). „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kolossé 3:17).

English



Vissza a magyar oldalra

Honnan tudhatom, hogy valami bűn-e vagy sem?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries