settings icon
share icon
Kérdés

Mi a gyülekezet diakónusainak a felelőssége?

Válasz


Az Újszövetségben az általában szolgál-nak fordított görög szó a diakoneo, és szó szerinti jelentése: „a piszkon keresztül". Egy felszolgálóra, segédre vagy másokat szolgáló személyre használták. Ebből származik a magyar diakónus szó. A diakónus szót először az ApCsel könyve vonatkoztatja a gyülekezet segédjére. „Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál" (ApCsel 6:2). Azok a férfiak, akik a nyájat tanítással és prédikálással táplálták, rájöttek, hogy nem helyénvaló, hogy ott kell hagyniuk a feladataikat, és az asztaloknál szolgáljanak. Ezért kerestek más férfiakat, akik készek voltak szolgálni, és rájuk bízták a gyülekezet fizikai szükségleteinek betöltését, miközben ők a lelki szükségleteket elégítették ki. Ez által jobban kihasználták az erőforrásokat és az egyének képességeit, ajándékait. Ugyanakkor több személy bekapcsolódhatott a szolgálatba, egymás segítésébe.

A mai gyülekezetekben is alapjában véve ezek a szerepek vannak jelen. A vének/presbiterek és pásztorok dolga, hogy „hirdesd az igét, ... feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással" (2 Timóteus 4:2), míg a diakónusok dolga minden egyéb. A diakónus felelősségei közé tartozhat az adminisztráció vagy szervezés, karbantartás, pénztáros szerep, fogadás (érkezőké), annak függvényében, hogy mire van a gyülekezetnek szüksége, és milyen adottságai vannak az önként jelentkezőknek.

A diakónus felelősségeit nem sorolja fel világosan a Szentírás – inkább csak feltételezzük, hogy minden ide tartozik, ami kívül esik a vének vagy pásztorok feladatkörén. A diakónus kritériumai ellenben világosan megtalálhatók a Szentírásban. Feddhetetlenek, egyfeleségű férfiak, a maguk háza népét jól vezetik, tiszteletreméltók, becsületesek, nem iszákosak, nem haszonlesők (1Timóteus 3:8-12). A Szentírás szerint a diakónus tiszte megtiszteltetés és áldás. „Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére" (1Timóteus 3:13).

English



Vissza a magyar oldalra

Mi a gyülekezet diakónusainak a felelőssége?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries