Kérdés
Van bármi alapos oka annak, hogy féljünk a temetőktől?
Válasz
A temetőt emberemlékezet óta kísérteties helynek tartják (legalább is az angolszász kultúrkörben – a fordító megjegyzése). Ez a képzet legfőképp a halál jelenségének rejtélyes mivoltára vezethető vissza. A temetők és a kripták számtalan kísértetről, ördögről és bűntényről szóló történetnek adnak otthont. Ezek el nem maradó hatásának eredményeként a temetőre sokan kísértet-járta, veszélyekkel teli helyként tekintenek és irtóznak tőle. A halál témája a legtöbb ember számára kellemetlen (különösen modern, nyugati civilizációnkban – a fordító megjegyzése), egy kereszténynek azonban teljesen másképp kell viszonyulnia a halálhoz és így magához a temetői látogatásokhoz is.
Mindazoknak, akik félnek a temetőbe menni, segíthet, ha tudatosan szembeszállnak ezzel a félelemmel, és felteszik maguknak a kérdést: Vajon mi történhet ott velem? Ha félretesszük az élénk fantázia-szülte meséket és a kísértethistóriákat, milyen reális és megalapozott félelmeink maradnak a temetővel kapcsolatban? Nyilvánvaló, hogy a temetők földje élettelen és oszlásnak indult emberi testeket tartalmaz, melyek jó két méternyi föld alatt vannak. Egy temetőben találunk koporsókat, beton sírköveket, különböző bronz kereszteket és az elhunytak szerettei által hátrahagyott mindenféle díszeket. Ezek mellett egy gondnoki fészeren és esetleg egy kápolnán/ravatalozón kívül azonban nem sok minden más van ott... Akkor mégis, mi kelt félelmet bennünk? – tehetjük fel joggal a kérdést, hiszen azon személyek, melyekhez a testi maradványok tartoznak, már rég eljutottak szellemi végállomásukra (Lukács 16:22).
Meséljenek a szellemtörténetek, sorozatok és a filmek bármit is, az elhunyt emberek lelke, két, azaz pontosan kettő helyen lehet. A Jézusban elaludt keresztény ember számára az e testből való kiköltözés az Úrhoz való elköltözést jelenti (lásd 2.Korinthusbeliekhez 5:8). Az eltemetett hívek lelkei az Úr Jézussal vannak. Mindazok azonban, akik földi életükben nem adták át magukat Jézusnak, a gyötrelem helyén vannak (lásd Lukács 16:28). Olyan viszont nincs, hogy valakinek a lelke szabadon és magányosan a temetőben kering. A Zsidókhoz írt levél 9:27 igeverse világosan kimondja, hogy “...elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet”. Olyan sincs tehát, hogy elhunyt lelkek élőket “kísértenek” a temetőben. A temetői látogatásban rejlő egyetlen valós veszély talán abban áll, hogy megbotlunk egy alacsonyabb sír peremén és felhorzsoljuk térdünket.
Vannak azonban emberek, akik bár pontosan értik, hogy az elhunytak lelkei nincsenek jelen a temetőben, mégis démonok (bukott angyali lények) jelenlététől tartanak. A Máté 8:28-34 és a Márk 5:1-20 is említ egy démonoktól megszállt embert, aki a sírokban (ott és akkor sírkamrák voltak elterjedtek – a fordító megjegyzése) élt. Azonban figyeljük meg, hogy a démoni tevékenység még ebben az esetben is egy olyan személyt érintett, aki nagyon is életben volt. A kérdés azonban továbbra is nyitva áll: Lakhatnak démonok egy temetőben? Igen, lakhatnak, azonban a Szentírás egy szóval sem utal arra, hogy a démonok aktívabbak lennének a temetőkben, mint bárhol máshol. Arról nem is beszélve, hogy a keresztényeknek semmi félnivalójuk nincs a démonoktól (1.János 4:4).
A szellemtörténeteknél sokkal elképzelhetőbb, hogy a temetőbe való belépéshez kötődő félelem valójában egy fájdalmas veszteséghez és annak emlékéhez kapcsolódik, amelyet maga a hely idéz fel. A temetők természetüknél fogva komor helyek. A veszteség fájdalmát jelképezik (lásd a magyar “sír” szavunk többrétegű jelentését – a fordító megjegyzése), és önnön halandóságunkra is emlékeztetnek bennünket. Nyilván nem szeretjük feltépni a régi sebeket, a temetőben viszont előfordulhat velünk, hogy azok felszakadnak. A gyászhoz kapcsolódó fájdalmas érzések leküzdésének egyik módja az, hogy tudatosan felidézzük az elhunyttal töltött boldog napokat. Miközben végigsétálunk a temető parkján, elevenítsük fel a vele folytatott beszélgetéseket, a személyéhez kötődő a boldog emlékeket. Adjunk hálát Istennek a közösen eltöltött szép időkért, és azért ahogyan az elhunyt baráton keresztül szeretetét sugározta az életünkbe. Köszönjük meg Neki, hogy Jézus Krisztus érdeme árán mi is győzedelmesen mondhatjuk: “Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (1.Korinthusbeliekhez 15:55).
A Biblia tanúsága szerint a temetők az emberi történelem egyik legcsodálatosabb eseményének adnak majd teret: amikor Jézus visszajön, hogy az elragadtatáskor magához vegyen minket, a temetők, amelyekben újjászületett hívek tetemei nyugosznak, szó szerint életre kelnek majd. A Thesszalonikabeliekhez írt első levél 4:16 igerészét így olvassuk: “Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban”. Képzeljük el ezt a pillanatot! Mindazok számára, akik ismerik Krisztust, a temető ünneplés helye lesz, amikor a sírok megnyílnak, és a szentek testei felemelkednek a levegőbe, hogy ott kapcsolódjanak lelkükhöz (A számtalan filmben és kitüntetett sorozatban propagált zombi-jelenség valójában ennek a dicső pillanatnak a pocskondiázása, mely mese mocsokba akarja rántani a világtörténelem ezen páratlan napját – a fordító megjegyzése). Eztán “...mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk” (1.Thesszalonikabeliekhez 4:17). Az itt szereplő “mi” szócska minden hívőre vonatkozik, aki ezen esemény pillanatában még életben lesz a földön.
A temető nem több egy olyan földterületnél, melyet élettelen testek elhantolására jelöltek ki, így nincs több okunk félni tőle, mint bármely más helytől. A keresztények a szívbéli hála érzésével sétálhatnak végig a szépen gondozott kerteken köszönettel gondolva arra, amit Isten az ő szolgái által már elvégezett e földön (lásd Zsoltárok 116:15), valamint örömteli várakozással telve arra nézve, amit Isten ezen a helyen még véghez fog vinni. A tömött temetői sorokban - jó eséllyel - olyan hívők teste is pihen, akik egy napon a mennyei harsonaszóra ki fognak törni a földből. A nem-hívő embertársaink jól teszik, ha hagyják, hogy a temető komor jellege arra ösztönözze őket, hogy megkeressék az egy igaz választ arra a kérdésre, hogy mi történik velünk halálunk után. Az egyetlen helyes félelem az istenfélelem, melynek Isten végső ítéletének tisztelete elengedhetetlen elemét képezi. A hitetlen felebarátaink számára a temető fellátogatása életet megváltoztató élménnyé válhat, ha általa hajlandóak lesznek szembenézni saját halandóságukkal, és az ezzel szembeni tehetetlenségük-, valamint saját törekvéseik érdemtelenségét őszintén beismerve Istenhez fordulnak. Ő pedig kegyelemben gazdag minden alázatos szívűhöz.
English
Van bármi alapos oka annak, hogy féljünk a temetőktől?
