settings icon
share icon
Kérdés

Kell-e a keresztyén nőknek fejfedőt viselniük?

Válasz


Az 1Korinthus 11:3-16 a nők fejének befedéséről olvasunk. A szakasz szövegkörnyezete az isteni rendnek és a „parancsrendszernek" való engedelmességről szól. A nő fejének befedése Isten rendeletének, vezetésének és tekintélyének az elismerését jelképezi. A kulcsvers az 1Korinthus 11:3-ban olvasható: „Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten." A szakasz többi része ennek az igazságnak a hozadékaival foglalkozik. A tekintély sorrendje a következő: az Atya Isten, a Fiú Isten, a férfi vagy férj, és a nő vagy feleség. Amikor egy hívő korinthusi feleség befedte a fejét, azzal azt fejezte ki, hogy a férje tekintélye alá tartozott, és ez által Istennek rendelte alá magát.

Érdekes megfigyelni a 10. verset: „Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is." Miért fontos az angyaloknak, hogy az asszony fejfedőt viseljen? Tudjuk, hogy az Isten és ember kapcsolatát az angyalok látják, és tanulnak belőle (1Péter 1:12). Ezért, amikor a nő aláveti magát az Isten által rendelt tekintélynek, példát mutat az angyaloknak. A szent angyalok, akik tökéletesen alávetik magukat Istennek, elvárják, hogy mi, Krisztus követői ugyanezt tegyük.

Tekintve a következő két verset, a 13. versben említett fejfedő lehetett egy kendő, de a hosszú haj is: „Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj" (1Korinthus 11:14-15). A kontextusból azt látjuk, hogy ha egy nő hosszúra növeszti a haját, azzal kihangsúlyozza, hogy ő nő, és nem férfi. Pál apostol azt mondja, hogy a korinthusi kultúrában, ha egy nő haja hosszabb volt a férjéénél, azzal bemutatta, hogy aláveti magát a férje vezetésének. A férfi és női szerepekkel Isten egy mély lelki dolgot akart megtanítani, mégpedig az Isten akaratának és rendjének való alávetettség leckéjét.

De miért volt a haj kérdés Korinthusban? A válasz a korabeli kultúrában rejlik. Korinthus városában állt egy Afroditénak, a szerelem istennőjének szentelt templom, amely a rituális prostitúció gyakorlatáról volt hírhedt. A templomban szolgáló nők feje le volt borotválva. A korinthusi kultúrában tehát a borotvált fej templomi prostituáltat jelentett. Pál azt mondja a gyülekezetnek, hogy a nyírott vagy borotvált fejű nőnek be kell fednie a fejét (1Korinthus 11:6), mivel a hajától megfosztott nő elveszítette a „dicsőségét", és nem állt a férje védelme alatt. A fedetlen borotvált fej ezt az üzenetet hordozta: „Nem vagyok hajlandó alávetni magam Isten rendjének." Ezért Pál azt tanította a korinthusiaknak, hogy a hosszú haj vagy fejfedő egy külső jele volt annak, hogy az asszony aláveti magát Istennek és a családon belüli tekintély rendjének. Ez volt az egyik módja annak, hogy a korinthusi gyülekezet elkülönüljön a körülöttük levő romlott pogány kultúrától.

A szakasz nem tanítja, hogy az asszony alsóbbrendű lenne a férfinél, vagy hogy minden férfinek alá kellene vetnie magát. Egyszerűen a házastársi viszonyban felállított isteni rendet és lelki vezetést tanítja. Ha egy nő a korinthusi kultúrában befedte a fejét istentisztelet alatt vagy nyilvános helyen, azzal azt fejezte ki, hogy aláveti magát a tekintélynek.

A mai kultúrában már nem tekintjük a nők fejfedőit az alávetettség jelének. A legtöbb modern társadalomban a sálak és kalapok pusztán divatcikkek, semmi több. Ma egy nő dönthet úgy, hogy fejfedőt visel a férje tekintélyének való engedelmessége jeléül. Ez azonban egy személyes döntés, és nem a lelkiség jele. A valódi kérdés a szívben dől el, hogy engedelmeskedik-e és aláveti-e magát a tekintélynek, mintha az Úrnak tenné (Efezus 5:22). Istent sokkal jobban érdekli a szív állapota, semmint a fej befedése.

English



Vissza a magyar oldalra

Kell-e a keresztyén nőknek fejfedőt viselniük?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries