Kérdés
Miért mondta Jézus a Lukács 22:19 igevers tanúsága szerint, hogy "ezt tegyétek az én emlékezetemre"?
Válasz
A halála előtti éjszakán Jézus Krisztus együtt étkezett apostolaival a húsvéti vacsorán. A páska-ünnep hagyomány szerint az izraeliták egyiptomi rabszolgaságból való szabadulására emlékeztetett. Az étkezés során azonban Jézus új jelentést társított a kenyérhez és a borhoz, mégpedig a hamarosan bekövetkező halála szimbólumaiként azonosította azokat. Ily módon Jézus a páska-ünnepet önnön keresztáldozata mementójává változtatta, és egyben új, maradandó rendtartást alkotott az Egyház számára.
Az utolsó vacsora egy kulcsfontosságú szakaszában Jézus kézzelfogható módon mutatta be ezt az átalakulást az asztal körül helyet foglaló apostolainak. Miután fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és szétosztotta az apostoloknak, és ezt mondta: "...„Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Lukács 22:19, MBT). Bár Jézus utasítása a Lukács evangéliumában csak a kenyérre vonatkozik, Pál Isten Szent Lelke által hozzátette, hogy ez a borra, vagyis a "pohárra" is kiterjed: "Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre" (1Korinthus 11:25).
Az iménti utasítások által Jézus azt parancsolta követőinek, hogy rendszeresen vegyenek részt ezen a később Úrvacsorának nevezett megemlékezésen (pl. Apostolok Cselekedetei 2:42; 20:7; vö. 1Korinthus 11:20). Ahhoz, hogy megérthessük a szertartás ismétlődő jellegének okát, fontos felismerni, hogy Jézus a kenyeret és a poharat úgy definiálta újra, hogy azok túlmutassanak az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás jelképes reprezentációján. A kenyér Jézus testét szimbolizálja. A kenyér Úrvacsora során való fogyasztása Krisztus Urunk bűnösökért való halálának áldozati jellegére/rendeltetésére emlékeztet (Ézsaiás 53:12; Galata 1:4, 2:20; Titusz 2:14). A pohár tartalma Jézus vérét jelképezi, mely a bűnök bocsánatáért ontatott ki (Máté 26:28; Efézus 1:7). A kenyér és a pohár jelentésének ez a transzformációja Jézus halálát annak végső betöltéseként emeli ki, amit a páska-ünnep és páska-vacsora csak előrevetített, elővételezett.
Mivel tehát a kenyér és a pohár immár új jelentést nyert, Jézus így utasította követőit: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Ez a parancs azt jelenti, hogy Jézus követőinek rendszeresen el kell fogyasztaniuk a kenyeret, és magukhoz kell vegyék a poharat, hogy megemlékezzenek Krisztus a kereszten bekövetkezett, bűnökért való helyettesítő-áldozatára, önként vállalt halálára.
A megemlékezés jelképes aktusa, amit maga az Úrvacsora képvisel, fontos téma a Bibliában. Az Írás gyakran állítja szembe azok magatartását, akik engedelmeskednek Istennek, azokéval, akik nem engedelmeskednek neki. Az engedetlenség Isten elfelejtését vonja maga után (lásd pl. Bírák 8:34), az engedelmesség egyik éltető eredménye pedig épp az Őrá való emlékezés (vö. Zsoltárok 78:11, 35, 42).
A Bibliában az emlékezés, vagy a megemlékezés gyakran többet jelent egy puszta mentális gyakorlatnál. Amint azt a páska-vacsora hagyományában láthatjuk, azok, akik részt vesznek rajta, többet tesznek annál, minthogy pusztán megemlékeznek őseik egyiptomi rabszolgaságból való szabadulásáról, hiszen szimbolikusan meg is jelenítik annak egyes részeit. A résztvevők például ún. marort (keserű füvek és termények héber gyűjtőneve) fogyasztanak, ami - a rabszolgaság keserűen maró nyomorúságát jelképezendő - akár torma is (2Mózes 12:8). Hasonlóképpen kovásztalan kenyeret, úgynevezett maceszt is esznek, hogy így emlékezzenek meg az izraeliták sietős egyiptomi kivonulásáról - ezen esemény bekövetkeztekor ugyanis azt sem volt idejük megvárni, hogy a kenyértészta megkeljen (2Mózes 12:18).
Az Úrvacsora megtartása ennek megfelelően több, mint a történtek pusztán gondolati szinten történő felidézése. Ez egy minden érzékre kiható olyan élmény, amelyben a kenyér és a pohár tartalmának elfogyasztása tovább mélyíti a részvevők (Isten iránti) elköteleződését. Egyes emberi hagyományok hiedelmeivel szemben a megemlékezés célja nem Jézus újbóli megáldozása a halála óta esett bűnökért (lásd a katolikus gyakorlatot), mint ahogy a páska-vacsora rendeltetése sem a zsidók újbóli rabszolgásításának majd felszabadításának a kifejezése. Az Úrvacsora sokkal inkább azt teszi lehetővé a résztvevők számára, hogy jobban azonosulni tudjanak azzal, hogy Isten Jézus kereszthalála által tette szabaddá a valaha élt és születendő minden bűnös emberi lényt.
Míg az Úrvacsora ünneplése a modern egyházakban gyakran egy az elcsendesedést és az önmagunkba tekintést előtérbe helyező megtapasztalás, addig teológiai színezete kifejezetten ünnepi. Jézus, Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit (János 1:29), minden bűnösért meghozta a végső áldozatot. Az ő kereszthalála beteljesítette azt, amit a páska-bárány levágása csupán előrevetített (Zsidók 9:27). Amikor a keresztények Jézus haláláról emlékezvén rendszeres jelleggel veszik magukhoz a kenyeret és a poharat, nemcsak az Ő parancsának engedelmeskednek, hanem megköszönik Istennek azt a győzelmet és a szabadságot, ami Jézusban lett az övék, és dicsőítik Őt érte (1Korinthus 15:57).
English
Miért mondta Jézus a Lukács 22:19 igevers tanúsága szerint, hogy "ezt tegyétek az én emlékezetemre"?
