Létezik érv Isten létezése mellett?



Kérdés: Létezik érv Isten létezése mellett?

Válasz:
A történelem során sok vita forgott akörül, hogy létezik-e perdöntő bizonyíték Isten létezésére, és a vita mindkét oldalán kimagaslóan értelmes emberek ültek. Az utóbbi időben az Isten létezésének lehetőségét kizáró érvek kezdtek harciassá válni, azzal vádolván mindenkit, aki bátorkodik Istenben hinni, hogy irracionálisak és illúziókat kergetnek. Karl Marx azt állította, hogy mindenki, aki hisz Istenben, mentális zavarral küzd, és emiatt beszámíthatatlan. Sigmund Freud pszichiáter azt írta egy, a teremtő Istenben hívő személynek, hogy illúzióban él, és csak a vágyaik beteljesedése reményében hisznek, és ebből kifolyólag kerültek Freud szerint egy olyan állapotba, amely minden alapot nélkülöz. Friedrich Nietzsche filozófus nyersen kijelentette, hogy a hit azt jelenti, hogy nem akarjuk tudni, mi az igazság. Ennek a három személynek a hangját (másoké mellett) visszhangozza ma az ateisták egy új generációja, akik azt állítják, hogy az istenhitre nincs intellektuális magyarázat.

Valóban ez a helyzet? Az Istenbe vetett hit valóban elfogadhatatlan észérvek alapján? Vagy létezik logikus és értelmes érv Isten létezése mellett? Azon kívül, hogy a Bibliát idéznénk, találunk olyan bizonyítékot Isten létezése mellett, amely rácáfol a régi és új ateista nézetekre, és kellően megalapozza a Teremtőbe vetett hitet? A válasz: igen. Sőt, amikor az Isten létezése mellett szóló érvek hitelességét vizsgáljuk, azt is látjuk, hogy az ateizmus által hozott érvek ésszerűsége megkérdőjelezhető.

Ha Isten létezését akarjuk bizonyítani, a megfelelő kérdésekkel kell kezdenünk. A legalapvetőbb metafizikai kérdéssel kezdjük: „Miért létezik egyáltalán valami a semmi helyett?" Ez a létezés alapvető kérdése: miért vagyunk, miért van Föld, miért van univerzum ahelyett, hogy ne lenne semmi. Ezzel kapcsolatban egy teológus azt mondta: „Bizonyos értelemben nem az ember teszi fel a kérdést Istenről, hanem az ember puszta létezése veti fel a kérdést Istenről."

Arra a kérdésre, hogy miért van valami a semmi helyén, négy lehetséges válasz adható:
1. A valóság egy illúzió.
2. A valóság önmagát hozza/hozta létre.
3. A valóság önmagában létezik (örök).
4. A valóságot egy önmagában létező valami hozta létre.

Melyik tehát a legkézenfekvőbb megoldás? Kezdjük azzal, hogy a valóság pusztán egy illúzió, amit sok keleti vallás is vall. René Descartes, egy filozófus, ezt a lehetőséget már évszázadokkal ezelőtt kizárta híres mondatával: „Gondolkodom, tehát vagyok." Descartes, aki matematikus is volt, azzal érvelt, hogy ha gondolkodik, akkor „lennie" (léteznie) is kell. Más szóval, „Gondolkodom, tehát nem vagyok illúzió." Az illúzióhoz kell valami, ami megtapasztalja az illúziót; mi több, nem kérdőjelezheted meg a létezésedet anélkül, hogy bizonyítanád a létezésed – ez egy önmagát kizáró érv. Ez a lehetőség tehát, miszerint a valóság csak egy illúzió, elvethető.

A következő eshetőség az, hogy a valóság önmagát hozza létre. A filozófia tanulmányozása során találkozunk „analitikusan hamis" kijelentésekkel – olyan állításokkal, amelyek természetüknél fogva hamisak. Az az elképzelés, miszerint a valóság önmagát hozza létre, egy ilyen jellegű állítás, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy valami nem létezhet önmaga előtt. Ha saját magadat hoznád létre, akkor már az előtt kellene létezned, hogy létrehoznád magadat, ami egyszerűen lehetetlen. Az evolúció kapcsán gyakran „spontán generálásként" utalnak erre a nézetre (valami, ami a semmiből lett), amit ma már kevesen, vagy egyáltalán nem hisznek, épp azért, mert a semmiből nem lesz valami. Maga az ateista David Hume mondta: „Soha nem állítottam ilyen abszurd dolgot, hogy valami egy kiváltó ok nélkül jönne létre." Mivel a semmiből nem lehet valami, azt a lehetőséget is el kell vetnünk, hogy a valóság önmagát hozza létre.

Most már csak két választásunk maradt: egy örök valóság vagy egy olyan valóság, amelyet valami örök hozott létre, azaz: egy öröktől fogva létező univerzum vagy egy öröktől fogva létező Teremtő. Jonathan Edwards, egy 18. századi teológus vonta le az alábbi következtetést:
Valami létezik.
A semmi nem hozhat létre valamit.
Ennélfogva lennie kell egy örök „valaminek".

Figyeljük meg, hogy vissza kell mennünk egy öröktől fogva létező „valamihez". Annak az ateistának, aki kinevet valakit azért, mert egy öröktől fogva létező Teremtőben hisz, meg kell fordulnia, és látnia egy öröktől fogva létező univerzumot – más opció nincs. A kérdés most az, hogy a bizonyítékok melyiket támasztják alá. A bizonyítékok azt igazolják, hogy az anyag volt az elme előtt, vagy az elme az anyag előtt?

Eddig a napig minden jelentős tudományos és filozófiai bizonyíték arra mutat, hogy az univerzum nem létezik öröktől fogva, tehát a Teremtő az örök. Tudományos szempontból nézve, minden tisztességes tudós elismeri, az univerzumnak kezdete van, márpedig aminek van egy kezdete, az nem örök. Más szóval, aminek van egy kezdete, annak van egy kiváltó oka, és ha az univerzumnak kezdete van, akkor van egy kiváltó oka. Az univerzum kezdetének tényét olyan bizonyítékok támasztják alá, mint a termodinamika második törvénye; az 1900-as évek elején felfedezett, az ősrobbanásból visszamaradt sugárzás; az a tény, hogy az univerzum tágul, és egyetlen kezdethez kapcsolódik; illetve Einstein relativitás-elmélete. Ezek mind azt igazolják, hogy az univerzum nem örök.

Továbbá, az ok-okozati törvényszerűségek alapján sem lehet az univerzum a kezdetleges kiváltó oka mindennek, ami létezik annál az egyszerű oknál fogva, hogy az okozatnak hasonlítania kell az okra. Ha ez igaz, egy ateista sem képes megmagyarázni, hogy miként tudott egy személytelen, céltalan, értelmetlen és amorális (erkölcs nélküli) univerzum véletlenszerűen létrehozni olyan lényeket (minket), akik tele vannak személyiséggel, céltudatosak, erkölcsösek és a dolgok értelmét keresik. Ok-okozati szempontból ez teljesen kizárja azon elgondolást, miszerint az univerzum hozott volna létre mindent, ami létezik. Végső soron tehát az öröktől fogva létező univerzum fogalma is elvethető.

Egy J.S. Mill nevű (nem keresztyén) filozófus így foglalta össze az eddigieket: „Magától értetődik, hogy csak az Elme hozhat létre elmét." Az egyetlen józan és ésszerű következtetés az lehet, hogy egy öröktől fogva létező Teremtő felelős az általunk ismert valóságért. Vagy építsük ezt fel logikai állításokból:
Valami létezik.
A semmiből nem lesz valami.
Ennélfogva lennie kell egy örök „valaminek".
Két választásunk van: egy öröktől fogva létező univerzum, vagy egy öröktől fogva létező Teremtő.
A tudomány és filozófia elveti az öröktől fogva létező univerzum fogalmát.
Ennélfogva létezik egy öröktől fogva létező Teremtő.

Egy korábbi ateista, Lee Strobel, aki sok évvel ezelőtt eljutott erre a következtetésre, azt mondta: „Lényegében, rájöttem, hogy ha ateista akarok maradni, akkor azt kell hinnem, hogy a semmi hoz létre mindent, az élettelen hoz létre életet, a véletlenszerűség hoz létre finom hangolásokat, a káosz hoz létre információt, a tudattalan hoz létre tudatot, és az értelem nélküli hoz létre értelmet. Ezek túlságosan nagy hitbeli lépéseknek bizonyultak, főleg annak fényében, hogy minden Isten létét igazolja... Más szóval, vizsgálódásom során arra jutottam, hogy a keresztyén világnézet sokkal több bizonyítékkal szolgál, mint az ateista világnézet."

De a következő kérdés, amellyel foglalkoznunk kell, ez: ha létezik egy örök Teremtő (és láttuk, hogy létezik), milyen Teremtő ő? Vonhatunk le következtetéseket róla az alapján, amit teremtett? Más szóval, megérthetjük-e az okot az okozaton keresztül? A válasz, igen, és a következő jellemvonásokkal kell rendelkeznie:
természeténél fogva természetfeletti (mivel ő teremtette az időt és teret),
hatalmas (mérhetetlenül),
örök (önmagában létezik),
mindenütt jelenvaló (létrehozta a teret, de a tér nem korlátozza),
időtlen és változatlan (ő hozta létre az időt),
anyagtalan, mert felette áll a térnek/fizikai világnak,
személyes (a személytelen nem hozhat létre személyest),
végtelen és egyedülálló, mivel nem lehet két végtelen,
változatos, de egységes, mivel a természetben is találunk változatosságot és egységet,
intelligens (rendkívül), mert csak egy kognitív lény képes kognitív lényt létrehozni,
céltudatos, mert valamilyen céllal alkotott mindent,
erkölcsös (nincs erkölcsi törvény törvényhozó nélkül),
törődő (különben nem hozott volna erkölcsi törvényeket).

Ha mindez igaz, fel kell tennünk a kérdést, hogy van-e olyan vallás a világon, amely egy ilyen Teremtőben hisz. A válasz, igen: a Biblia Istenére tökéletesen illik ez a leírás. Természetfeletti (1Mózes 1:1), hatalmas (Jeremiás 32:17), örök (Zsoltárok 90:2), mindenütt jelenvaló (Zsoltárok 139:7), időtlen/változatlan (Malakiás 3:6), anyagtalan (János 5:24), személyes (1Mózes 3:9), szükségszerű (Kolossé 1:17), végtelen/egyedülálló (Jeremiás 23:24, 5Mózes 6:4), változatos, mégis egységes (Máté 28:19), intelligens (Zsoltárok 147:4-5), céltudatos (Jeremiás 29:11), erkölcsös (Dániel 9:14), törődő (1Péter 5:6-7).

Még egy utolsó kérdés, amelyet Isten létezésével kapcsolatban vizsgálnunk kell az, hogy egyáltalán mennyire helytálló az ateisták álláspontja. Mivel az ateisták azt tartják, hogy a hívők álláspontja értelmetlen, az az ésszerű reakció, hogy visszafelé fordítjuk a kérdést. Először is fontos megértenünk, hogy az ateisták állítása, miszerint nincs Isten (amit maga az ateista szó is jelent), filozófiai szempontból tarthatatlan. Ahogy Mortimer Adler jogtudós és filozófus mondta: „A létezés létét be lehet bizonyítani, de a létezés nem létét – valami létezésének a tagadását – nem lehet bizonyítani." Például valaki azt állítja, hogy vannak vörös sasok, valaki más meg azt, hogy nincsenek. Az előző személynek csak egy szem vörös sast kell találnia, hogy igazolja állítását. A másiknak viszont az egész univerzumot végig kellene fésülnie, és szó szerint minden csücskébe el kellene mennie mégpedig egyidőben, hogy biztosan ne tévesszen egy vörös sast sem szem elől, ami viszont lehetetlen. Ezért van az, hogy minden értelmileg őszinte ateistának el kell ismernie, hogy nem tudja bebizonyítani, hogy Isten nem létezik.

Másodszor, fontos megérteni az állítások és a következtetésekhez szükséges mennyiségű bizonyíték komolyságát övező kérdéseket. Például, ha valaki letesz eléd két kancsó limonádét, és azt mondja, az egyik savanyúbb, mint a másik – mivel a savanyúbb italnak nincsenek komolyabb következményei, nem lenne különösebb bizonyítékokra szükséged ahhoz, hogy eldöntsd, melyikből igyál. Ha azonban az egyik kancsóba az illető édesítőszer helyett patkánymérget tett volna, akkor igenis szeretnél meggyőződni arról, hogy melyikben van a méreg, mielőtt a kancsóhoz nyúlsz.

Ilyen helyzetben van az a személy, aki az ateizmus és az istenhit között akar dönteni. Mivel az ateizmus helyrehozhatatlan és örök következményekkel járhat, az ateistának betonbiztos bizonyítékot kellene találnia álláspontja megvédéséhez, ami viszont lehetetlen. Az ateizmus nem tud olyan súlyú bizonyítékot felmutatni, mint amilyen súlyos következményei az ateizmusnak lehetnek. Ehelyett az ateista és azok, akiket meggyőz álláspontjáról, keresztbetett ujjakkal néznek az örökkévalóság elé, remélvén, hogy nem szembesülnek azzal a kellemetlen igazsággal, hogy az örökkévalóság mégiscsak létezik. Ahogy Mortimer Adler mondta: „Több következménye van az életünkre és cselekedeteinkre nézve annak, hogy valljuk vagy tagadjuk Isten létét, mint bármely más kérdésnek."

Van-e tehát intellektuális alapja az Istenbe vetett hitnek? Létezik-e ésszerű, logikus és józan érv Isten létezése mellett? Abszolút. Míg a Freudhoz hasonló ateisták azt állítják, hogy akik Istenben hisznek, pusztán a vágyaik beteljesedésében reménykednek, addig talán épp Freud és követői azok, akik valójában a vágyaik beteljesedésében reménykednek: remélik, hogy nincs Isten, nincs számonkérés, és ennélfogva nincs ítélet. De Freudnak ellentmond a Biblia Istene, aki azt állítja, hogy ő létezik, és az ítélet be fog következni mindazok számára, akik tudják legbelül az igazságot az ő létezéséről, de ezt az igazságot elnyomják (Róma 1:20). Azok számára viszont, akik elfogadják a Teremtő létezésére mutató bizonyítékokat, felajánlja a megváltást, amelyet Fia, Jézus Krisztus által szerezhetünk meg. „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (János 1:12-13).

English



Vissza a magyar oldalra



Létezik érv Isten létezése mellett?