Kérdés
Mit tanít a Biblia szűz Máriáról?
Válasz
Jézus földi szülőjét, Máriát, Isten Szent Lelke Lukács evangéliumának 1:28 igehelyén "kegyelembe fogadott"-ként említi. Ez a kifejezés egyetlen görög szó fordítása (háritóo -H5487- magyar fonetika szerint — lásd az angol "charity" szó eredetét Wycliffe nyomán), amit úgy is lehetne fordítani, hogy "nagy kegyelem". A Szentírás hű bizonysága szerint tehát, Isten kegyelmével vette körül ezt a fiatal asszonyt.
A kegyelmet a legtalálóbban talán "ki nem érdemelt jóindulatént"-, "ki nem érdemelt barátságos figyelemként" határozhatnánk meg. A kegyelem tehát egy olyan isteni áldás, melyben attól függetlenül részesülünk, hogy azért bármit is te(he)ttünk volna. Mária tehát ugyanúgy "szűkölködött" Isten kegyelme nélkül (Rómabeliekhez 3:23-24)-, és éppúgy rászorult az Úr irgalmára, mint minden más emberi lény. Mária ezt pontosan értette, ezért is fejezi ki Isten irgalma feletti örömét, mikor a következő szavakat szólja: "...örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben" (Lukács 1:47).
Ez a Mária nevű szűz lány felismerte, hogy neki is szüksége van a Megváltóra. Az, hogy erre a felismerésre bárki is eljuthat, szintén kegyelemből van. Isten élő Igéje egyszer sem állítja, hogy Mária bármiben is különbözött volna bármely embertársától. Isten sokszor éppen hétköznapi embereket választ, hogy hétköznapinak semmiképpen sem mondható dolgokat vigyen rajtuk keresztül véghez (gondoljunk csak a kétkezi-munkás apostolokra). Ez azonban nem az adott személynek-, hanem kizárólag Isten Szent Lelke erejének tulajdonítandó. Emberi mérce szerint Mária persze egy igaz hajadon volt, Isten pedig különleges kegyelemmel vette őt körül, mint ahogyan azt az imént láthattuk (Lukács 1:27-28). Veleszületett eredendően bűnös természete szerint azonban pontosan olyan gyarló ember volt, mint mindannyiunk, vagyis neki éppannyira szüksége volt Jézus Krisztus érte tett áldozatára, mint minden valaha létezett és születendő embernek (Prédikátor 7:20, Rómabeliekhez 6:23; 1.János 1:8).
A "szeplőtlen fogantatás" fogalma egyszer sem fordul elő az egész bibliai textusban. Ez már önmagában is nagyon beszédes. A Szentírás pontos állítása szerint a Mária méhében fogant magzat "a Szent Lélektől" van, nem pedig embertől (Máté 1:20). Mária — bár nem emberi módon fogant — de teljesen emberi módon hozta csemetéjét világra. Igen, Mária szűz volt, mikor Jézust megszülte (Lukács 1:34-38), ennek ténye azonban egy pillanatig sem jelenti azt, hogy egész életében szűz maradt volna, mint ahogyan azt sokan hirdetik. Az Ige azonban ma is így igazít meg minket: "És (József) nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak" (Máté 1:25 — betoldva.) Károli fordításában az "ismerni" férfi és nő-, de Isten és ember kapcsolatának kontextusában is, rendre a legmagasabb testi-szellemi egyesülést jelzi. Figyelmesen olvasva az Igét tehát igen nehéz elmenni a "míg" aprócska szó mellett, hiszen az világosan arra utal, hogy Jézus születése után József és Mária teljesen normális házas életet éltek, melynek a szexuális együttlét is részét képezi. Mária tehát egészen Jézus születésééig szűz maradt, később azonban számos gyermeke született Józseftől. Bárcsak ilyen egyszerűen meg lehetne cáfolni minden tévtanítást, melyek hívő testvérek soraiban szedik áldozataikat! Az Ige, azaz Isten kétélű kardjának felvétele nélkül igencsak elveszettek volnánk az ilyen ólálkodó befolyásokkal szemben! Hála Istennek a Szent Lelke által ihletett teljes igéért, és a testté lett Igéért! Ámen.
Jézusnak tehát négy fivére volt, akik értelemszerűen mind csak féltestvérei voltak. Ők név szerint Jakab, József, Simon és Júdás (Máté 13:55). Jézusnak női féltestvérei is voltak, róluk azonban nem esik konkrét említés (Máté 13:55-56). Kijelenthetjük tehát, hogy Máriának és Józsefnek hat vagy akár több közös gyermeke is lehetett, mint ahogyan az abban a korban teljesen megszokott volt. Nyelvünk szépen őrzi még eleink nézetét, mely szerint a "gyermekáldást" áldásnak tekintették. Nem ragadtatjuk el magunkat nagyon, ha azt is ki merjük jelenteni, hogy a nagyszámú utódok születését az egész emberi történelem folyamán — minden létező kultúrkörben — Isten vagy az istenek (akik nem istenek — lásd Ézsaiás 37:19; Jeremiás 5:7) áldásának tekintették. Ez alól csak az utóbbi 250 év nyugati kultúrája kivétel, annak is kifejezetten csak a legutolsó 60 éve! Mária tehát ebben az értelemben is áldott és kegyelembe fogadott volt.
Jézus Krisztus egyik nyilvános tanításánál a tömegben álló nők közül valaki így emelte fel szavát: "Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál (Lukács 11:27). Micsoda kínálkozó alkalom volt is ez arra, hogy Jézus Krisztus azonnal kihirdesse, hogy igen, Mária valóban valami nagyon különleges lény, aki minden további nélkül méltó arra, hogy emberek Istenhez hasonlóan dicsőítsék és imádják őt, és hogy hozzá folyamodjanak imában. Érdemes azonban jól megvizsgálni, hogy az Úr Jézus Krisztus hogyan reagált az elhangzottakra: "Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt" (Lukács 11:28). Jézus világos szavai szerint boldogabbak azok, akik nyitott szívvel befogadják és engedelmeskednek Isten Igéjének, mint bármelyik boldogságos szűz. Ezt az Igét megint csak nagyon elfogult szívvel és emberi prekoncepciókkal telt elmével lehet máshogy értelmezni.
A Szentírásban egyetlen példát sem találunk arra, hogy maga Jézus, vagy bárki más, valaha is dicsérte, dicsőítette, vagy imádta volna Máriát. Emellett igencsak véges azon igerészek száma, amelyekben Máriát egyáltalán megemlítik. Erzsébet, keresztelő János édesanyja, valóban áldotta a házába belépő rokonát, Máriát. Ezt azonban csak azért tette, mert a Szent Lélek kijelentette neki, hogy Mária a világ Megváltóját hordozza szíve alatt. Ez abból is világosan kitűnik, hogy az "én Uramnak anyja" néven szólítja meg őt (Lukács 1:42-44). Máriát tehát nem különleges vagy szent mivoltáért áldotta, hanem azért a hallatlan jelentőségű tettért, amit az Úr vitt rajta keresztül véghez. Ezzel az is egybecseng, hogy Mária, Erzsébet szavait hallva, az Urat kezdi el dicsőíteni, Aki "reá tekintett szolgáló leányának alázatos állapotjára" (Lukács 46-55).
Vannak akik úgy tartják, hogy Lukács evangéliumának forrása maga Mária volt (Lukács 1:1-4). Elképzelhető, hogy a sztenografikus (gyorsírói) képességekkel megáldott "szeretett orvos" Mária angyali meglátogatásának történetét első kézből, Máriától, vette. Feljegyzése szerint maga Gábriel arkangyal látogatta meg a fiatal nőt, és ő mondta neki, hogy testileg tőle származik majd a világ Megváltója. Mária nem értette, hogy mindez hogyan lehet, hiszen még sosem volt férfival. Erre Gábriel azt feleli, hogy a Szent Lélek száll majd rá, és a Magasságosnak ereje árnyékozza meg őt. Mária álmélkodva pedig csak így szól: "Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint" (Lukács 1:38). Mária tehát hittel és hajlandósággal válaszolt az Úr őt érintő szent tervére. Ezzel mind a mai napig példaként jár minden hívő előtt, akik Istent teljes szívből szeretnék követni.
Miután Isten angyala nem a nagy palotákban ülő felsőbbségeknek, vagy a puha szövetekbe burkolózott elöljáróknak, hanem szabad ég alatt alvó pásztoroknak jeleníti meg a világ Megváltójának közeli megszületését, a pásztorok megindulnak elújságolni a hallottakat. Mária így reagált üzenetükre: "Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala" (Lukács 2:19). Mikor aztán férjével, Józseffel, felmentek a templomba az újszülött Jézust bemutatni, akkor Isten Szent Lelke a templomban szolgáló Simeonnak is megjelentette, hogy szemei magát a Messiást szemlélik. Simeon Istent dicsőítette, hogy az ő öreg szemei megláthattak azt, amit a világ sok bölcse és királya kívánva kívánt nézni. József és Mária pedig módfelett csodálkozott azon, amit Simeon mondott. Simeon aztán még e szavakat is szólta a gyermek anyjához: "Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek [sokan] ellene mondanak; Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek" (Lukács 2:34-35).
József és családja húsvét napján, minden éves szokásuk szerint, felmentek a jeruzsálemi ünnepségre. Jézus szülei már csak a Názáretbe vissza vezető úton vették észre, hogy a kis Jézus nincsen a többi gyermek között. Aggódva keresték őt, de sehol sem találták, így visszamentek oda, ahol a legutóbb még velük volt. A templomban végre meg is találták a 12 éves fiút, akinek már akkor olyan bölcsesség találtatott szájában, hogy a templom bölcsei körbeülték, és csak álmélkodtak "az ő értelmén és az ő feleletein". Mikor aztán szülei dorgálni kezdték azért az ijedelemért, amit hiánya kiváltott belőlük, akkor Ő csak azt mondta, hogy neki az Ő Atyjának dolgaiban kell foglalatoskodnia (Lukács 2:49). Jézus ezen kijelentése nem csak azért érdekes, mert (ekkor még) szülei nem ért(h)ették válaszát, hanem azért is, mert felettébb valószínűtlen, hogy a 12 éves gyermeknek előzetesen elmondták volna, hogy József valójában csak nevelőapja. Jézus persze engedelmeskedett földi szüleinek és nyomban elindult velük hazafelé. Jézus felnevelése során minden bizonnyal sokszor összezavarodhatott szülei emberi értelme, gyermekévei azonban kétségkívül nagyon értékes és szép emlékekkel is gazdagították őket. Mária valószínűleg csak utólagos visszaemlékezései során értett meg sok mindent, csak miután a Szent Lélek teljességében kibontotta előtte, hogy Jézus ki is volt valójában. Máriához hasonlóan mi is jól tesszük, ha szüntelen forgatjuk szívünkben Isten irántunk való kegyelme bizonyságait és minden tettét, melyet életünkben cselekedett.
A kánai menyegzőn Mária látszólag Jézus Krisztus szolgálatának élére akart állni. Jézus ezen alkalommal vitte véghez első feljegyzett csodáját, mikor a vizet borrá változtatta. Jézus itt meg is intette az édesanyjában élő asszonyt, aki mintha ismerte volna Jézus Krisztus következő tettét, és siettette Őt arra. Mária eztán azonban azt mondta a szolgáknak — így nekünk is — hogy mindent tegyenek meg, amit Jézus csak parancsol nekik. Ebből látszik tehát, hogy ő maga is hitt Benne (János 2:1-11).
Jézus későbbi nyilvános szolgálatát-, és az egyes emberekre gyakorolt hatását látva, családja félteni kezdte Őt. Isten Szent Lelke ezt így örökítette meg Márk evangelistán keresztül: "És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének. A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van" (Márk 3:20-21). Jézus Krisztus ekkor az egész utókor tanulságára azt mondta, hogy valójában azok az Ő családtagjai, akik Isten akaratát cselekszik. Érthető, hogy a Jézussal felnövekedő testvérei eleinte csak a testvérüket voltak képesek látni Benne, és nem a világ megmentőjét. Keresztre feszítése, és a Szent Lélek kiáradása után azonban legalább két öccse, Jakab és Júdás, is hitt Benne, mint ahogyan azt Jakab gyönyörű ihletett levelén-, és Júdás nagyon fontos inspirált írásán keresztül is világosan láthatjuk.
Mária látszólag Jézus Krisztus teljes életének ideje alatt hitt fiában. Jelen volt keresztre feszítésénél is, mikor az Úr Jézus Krisztus önszántából tette le életét, hiszen azt senki el nem vehette Tőle (János 19:25). Mária talán ekkor értette meg annak a lelkét átható tőrnek a valós jelentését, amiről még Simeon prófétált. Jézus Krisztus a kereszten függve kérte meg szeretett tanítványát, Jánost, hogy fogadja anyjának Máriát, hiszen az első szülött gyermek feladata volt, hogy gondoskodjon idősődő szüleiről (János 19:26-27). Mária a Szent Lélek kiöntetésénél is az apostolok között volt (Apostolok Cselekedetei 1:14). Szentírás ezen fejezete után nem esik már róla semmilyen említés.
Maguk az apostolok sem rendeltek Mária személyéhez valamiféle különleges vagy kiemelkedő szerepet. Haláláról a Biblia meg sem emlékezik. Az Igében keresve sem találunk egyetlen szót sem arról, hogy Mária a mennybe ment volna, vagy hogy a mennyben bármiféle különleges rangja volna. Az Ige minden szava igazság, Máriát tehát boldognak mondhatja a föld minden nemzetsége, mert Isten óriási tettet vitt rajta keresztül véghez. Ezért azonban Isten kell dicsérjük, hiszen Mária, gyarló emberként, nem érdemes arra, hogy imádjuk vagy dicsőítsük őt. Az imádat és dicsőítés egyedül Istené. Szöget kell üssön az ember fejében, hogy a Szentírásban megjelenő angyalok sosem engedik magukat dicsőíteni, pedig ők nem holmi emberek, hanem az élő Isten szent angyalai. Ők mindig arra intenek minket, hogy Istent dicsőítsük.
A Szentírás még érintészerűen sem utal arra, hogy Mária hallaná imáinkat, vagy hogy a mennyben bármilyen közbenjáró, mediátrixi szerepet játszana az emberekért. Ezekkel tartalmilag ellentétes kijelentéseket viszont nagyon is találunk soraiban. Az Ige hű bizonysága szerint Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között (1.Timótheushoz 2:5). Ha a valós Máriát kérdezhetnénk, nem pedig azt a bukott angyali entitást, aki helyére beállt, akkor minden bizonnyal ugyanazt mondaná e tekintetben, mint az angyalok: "...szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd..." (Jelenések 19:10; 22:9). A bibliai Mária követendő példát állít elénk abban a tekintetben, hogy kinek tartozunk dicsérettel, dicsőítéssel, és imádattal. Erről Isten Igéje így emlékezik meg: "... Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!" (Lukács 1:46-49).
English
Mit tanít a Biblia szűz Máriáról?
