Kérdés
Mit tanulhatunk József életéből?
Válasz
József Jákób pátriárka (ősatya) tizenegyedik fia volt. Ő volt Rákel első fia, vagyis Jákób azon feleségéé, akit mindig is szeretett. József életének történetét Mózes első könyvének 37. és 50. fejezetei között találjuk. Születésének bejelentése után (Rákel méhe zárva maradt, míg Isten meg nem nyitotta), következőleg 17 éves korában tesz róla említést az Ige, mikor a juhok őrzéséből visszajőve apjának rossz híreket hoz féltestvéreiről. Arról is tudomást szerzünk itt, hogy "Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és czifra ruhát csináltat vala néki" (1.Mózes 37: 3). József féltestvérei persze tudták, hogy apjuk mindegyiküknél jobban szerette Józsefet, amiért persze utálták is náluk jóval fiatalabb testvérüket (1.Mózes 37:4) Mindezt csak tetézte, hogy József felfedte azon álmát családja előtt, mely szerint egy napon előtte fog meghajolni családja minden tagja (1.Mózes 37:5-11).
A Józsefet körbevevő ellenséges légkör egy napon azonban igen fojtogatóvá vált, mikor féltestvérei már szövetkezni kezdtek élete ellen. Csak a legidősebb fiú, Rúben, közbenjárása fogta meg a többiek kezét a gyilkosságtól. Ő azt javasolta a férfiaknak, hogy vessék a fiút egy kiszáradt kútba. Ettől azt remélte, hogy később visszajöhet még érte, és kimentheti őt. Mikor Rúben azonban már nem tartózkodott a tett helyszínén, akkor József szerencsétlenségére egy vándorkaraván járt arra, mire Júda sebtiben előállt a "mentő" ötlettel, hogy mennyivel jobb és jövedelmezőbb is volna szolgaságba adni a kis tesót. Erre aztán még az előtt sor került, hogy Rúben visszajöhetett volna Józsefért. Fogták tehát József díszes ruháját, és kecskevérbe mártották, hogy ezzel azt a látszatot kelthessék a fiú apjában, hogy valami vadállat ragadozta el szívének kedves fiát (1.Mózes 37:18-35).
A vándorkereskedők eztán egy magasrangú egyiptomi tisztségviselőnek, Potifárnak, adták el a fiút, aki idővel egész háztartása igazgatására rendelte őt. Mózes első könyvének 39. fejezete részletesen beszámol arról, hogy József milyen hűen teljesítette a rá bízott feladatokat, és hogy ezáltal hogyan vált Potifár legbizalmasabb szolgájává. Potifár éles szemmel felismerte, hogy Isten áldása nyugszik a fiún, hiszen bármire is vetette József kezeit, mindenben jó gyümölcsök termettek neki. Potifár feleségének is feltűnt a fiú kiemelkedő jelleme, így minden eszközzel be akarta csalni őt az ágyába. József azonban mindig visszautasította a nő közeledését, amivel újra és újra gazdája iránti hűségét fejezte ki. József elkötelezettségéről annyira komolyan gondolkodott, hogy azt találta mondani, hogy Isten ellen való bűn volna visszaélni gazdája bizalmával, hiszen az mindenét rá bízta. Erről így olvasunk: "Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és [hogyan] vétkezném az Isten ellen?" (1.Mózes 39:9). A nő azonban csak nem nyugodott, és egy napon, mikor a háznép közül senki sem volt bent, csak József, akkor József ruháját megragadva arra ingerelte, hogy feküdjön le vele. József azonban ruháját a nő kezében hagyva kifutott a házból. Az asszony az újabb visszautasítás szégyenétől pirulva összehívta a többi szolgát és azt hazudta Józsefről, hogy meg akarta erőszakolni őt. Mikor Potifárnak is hamis bizonyságot tett a héber szolgáról, akkor az haragjában abba a tömlöcbe vetette őt, ahol a király foglyai voltak (1.Mózes 39:7-20).
Isten azonban a börtönben is Józseffel volt, áldása oda is elkísérte őt (1.Mózes 39:21-23), így ott is hamarosan felvigyázói szerepet kapott. Telt-múlt az idő, József rabtársai közül pedig ketten is különös álmot láttak. Egyedül József volt képes megadni a megfejtést. Mint ahogyan később kiderült, mindkét álomfejtés helyesnek bizonyult. Eljött aztán a nap, mikor az egyik férfit kiengedték a börtönből, és újra régi hivatásába állhatott, mint az egyiptomi fáraó pohárnoka (1.Mózes 40:1-23). A férfi azonban megfeledkezett Józsefről, így ügyében nem is járt közben a fáraónál. Jó két évvel később a fáraó álmot látott, ami nem hagyta nyugodni őt. Ekkor azonban a pohárnoknak rögtön eszébe jutott a tehetséges álomfejtő, József. A fáraó tehát magához idézte őt, és elmondta neki álmát. Az álmot hallván József a fáraó elé tárta, hogy hét bő esztendőt követően, hét szűk esztendő következik birodalmára, és arra intette, hogy a hét év gazdag terméséből mindenképp tegyen félre elég gabonát a pusztító szárazság idejére (1.Mózes 41:1-37). A benne találtatott bölcsesség miatt a fáraó Egyiptom második emberének tette meg Józsefet. Immáron az ő hatáskörébe tartozott, hogy a bő esztendőkben elég élelmet gyűjtsön be, mint ahogyan az is, hogy a szűk esztendőkben a nép élelmezését vezérelje (1.Mózes 41:38-57). Ebben az időszakban, pontosan az első hét évben, történt az is, hogy Józsefnek két fia született az On papjának leányától, Manassé és Efraim (1.Mózes 41:50-52).
Mikor aztán az éhínség a legocsmányabb arcát mutatta, akkor még a Föld más országai — így Kánaán földje — is szükséget szenvedett. Jákób tehát kénytelen volt elküldenie tíz fiát Egyiptomba, hogy gabonát vegyenek (1.Mózes 42:1-3). Csak legkisebb fiát, Benjámint, szeretett feleségének, Rákelnek, második fiát tartotta magánál (1.Mózes 42:4). Egyiptomba megérkezve találkoztak rég elveszett testvérükkel, azonban nem ismerték fel őt. József, annak ellenére, hogy ő nagyon is felismerte atyja fiait, nem fedte fel magát nekik, hanem őket vádolva azzal kezdte őket szorongatni, hogy nyilván kémek, akik csak azért jöttek Egyiptomba, hogy az ország gyenge pontjait felmérjék. Három napra börtönbe is csukta őket, majd mikor megnyitotta a tömlöc ajtajait, akkor csak úgy engedte el őket, ha egyikük, mintegy zálogként, vele maradt. Ezzel biztosította be, hogy mindenképpen vissza fognak térni hozzá. Eztán megtöltötte zsákjaikat gabonával, és rájuk parancsolt, hogy a legkisebb testvérük, Benjámin nélkül, ne merjenek újra színe előtt mutatkozni (1.Mózes 42:6-20). József testvérei ekkor még mindig nem tudták, hogy valójában kivel állnak szemben. Mivel azt sem tudták, hogy a fáraó ezen leghatalmasabb tisztviselője érti nyelvüket, ezért nyíltan azon tanakodtak maguk között, hogy mindez nyilván azért esik rajtuk, mert olyan csúnyán elbántak József testvérükkel, és még könyörgésére sem tanúsítottak felé irgalmat. József mindezt hallva majdnem előttük sírta el magát, de gyorsan kivonulva még mindig nem fedte fel testvérei előtt valós személyét (1.Mózes 42:21-24). Miután tehát Simeont magánál tartotta, a többit elküldte, azonban az élelemért hozott pénzt titkon visszadugta mindegyik testvére zsákjának szájába (1.Mózes 42:25). Mikor a testvérek később felfedezték, hogy a pénzüket zsákjukba rakták, csak még nagyobb félelem szállta meg őket (1.Mózes 42:46-28, 35). Hazaérve aztán mindent elbeszéltek Jákóbnak. Simeon elvesztése rögtön felidézte Jákóbban József fia fájó emlékét, így még Rúben igen komoly ígérete ellenére sem akarta Benjámint elengedni velük. Rúben ugyanis megfogadta az öreg Izráelnek, hogy amennyiben Benjámin nélkül tér vissza, mindkét fia életét az ő kezébe adja (1.Mózes 42:35-38).
Miután azonban a fiai által hozott élelem elfogyott, Jákóbnak be kellett látnia, hogy ha nem mennek le megint Egyiptomba, akkor Benjáminra és teljes házanépére is a biztos halál vár. Júda addig győzködte Jákóbot, hogy engedje el Benjámint, hogy még a saját fiúságát is felajánlotta érte cserébe (1.Mózes 43:1-10). Jákób tehát nagy nehezen engedett, azonban utasította fiait, hogy csak ajándékokkal álljanak ama a hatalmas férfi elé (1.Mózes 43:11-14). Mikor József meglátta, hogy testvérei visszatértek, azonnal utasította házának gondviselőjét, hogy készítsen el egy hizlalt tulkot, hogy együtt ehessenek (1.Mózes 43:15-17). Mikor a tíz testvér megtudta, hogy az az ember saját házába hívatja őket, meg voltak győződve, hogy az csak a zsákjukban talált pénz miatt lehet, így arról bizonygatták József szolgáját, hogy ők mit sem tudtak az egészről, és hogy most azt a pénzt is-, meg annak kétszeresét is elhozták magukkal. A szolga azonban nyugalomra intette-, és Simeont kiadva vigasztalta őket (1.Mózes 43:18-25). Mikor aztán József színe előtt újra megálltak, akkor földig meghajlottak előtte. Ezzel József ifjúkori jövendölése be is teljesedett (1.Mózes 43:26). Eztán atyjukról kérdezte őket, majd a sírástól szorongatva vonult vissza szobájába (1.Mózes 43:27-30). Közben elkészült a lakoma, így leültette őket enni. A testvérek, legnagyobb meglepetésükre, pontosan a születési sorrendjük szerint foglalhatták el helyüket. Benjámin viszont ötször akkora részt kapott, mint testvérei (1.Mózes 43:31-34). Az evés-ívás elvégeztével, mielőtt visszaengedte volna őket Jákóbhoz, József újra megszorongatta őket. A gabonáért való pénzt ugyanis megint visszacsempészte zsákjukba, de ez alkalommal még saját ezüst poharát is elrejtette Benjámin zsákjában. Eztán útjukra bocsátotta őket, azonban szolgáját utánuk küldte, hogy az leleplezze az állítólagos lopást, és hogy nagy haragot színlelve zavarja őket vissza Józsefhez. Egyiptom második embere, akit csak a királyiszék különböztetett meg magától a fáraótól, eztán maga is nagy haragot mímelve vonta felelősségre ezeket a tisztátlan héber jöttmenteket. Mivel a keresett ezüstpoharát Benjámin zsákjában találta meg, így a testvérek már szinte látták is Benjámin fejét a földön gurulni. Ekkor Júda azonban — atyjának adott szavához hűen — saját életét kockáztatva lépett közbe. Tüzetesen elmondott mindent a fáraó első tisztjének arról, hogy mivel apja már elveszítette egy gyermekét, ezért biztosan belehalna, ha még a legkisebb fia is odaveszne. Arról is beszámolt, hogy saját kitagadtatása forog kockán, ha Benjámint nem viszi vissza magával (1.Mózes 44. fejezete).
Mikor aztán Jákób látta, hogy testvérei szívükben mennyire megbánták egykori tettüket, minden emberét kiküldte a teremből, és fennhangon sírva fedte fel magát előttük. (1.Mózes 45:1-3). Szegény Józsefben annyi elfojtott fájdalom volt, hogy az egész palota belezengett sírásába, úgy hogy azt még maga a fáraó is meghallotta. József az ekkor már szintén síró testvéreit azonban rögtön irgalmáról biztosította, és azt mondta nekik, hogy még magukat se vádolják a történtekért, és ne is bánkódjanak, mert az egész Isten terve volt: Ő küldte őt ifjúként Egyiptomba, hogy most megmenthesse életüket (azaz választott népe életét) a hét szűk esztendő biztos halálától (1.Mózes 45:4-8). József, Izráel későbbi halála után, még egyszer irgalmas szívéről tett bizonyságot, mikor azt mondta testvéreinek, hogy bár ők gonoszt gondoltak ellene, Isten mégis jóra fordította azt (1.Mózes 50:15-21). József tehát még egyszer utoljára visszaküldte testvéreit Jákóbhoz, hogy szedjék össze az egész házuknépét, jöjjenek és telepedjenek le Gósenben, ami Egyiptom legkövérebb földje volt. Afelől is biztosította őket, hogy e naptól ő fog felőlük gondoskodni (1.Mózes 45:9 — 47:12).
Az öreg Izráel mindenével aláment hát Egyiptomba, ahol viszontláthatta halottnak hitt fiát. Még mielőtt azonban örömben- és nem szomorúságtól sújtva — távozott el Ábrahám ölébe, megáldotta József két fiát, és ekképpen adott hálát Isten el nem múló jóságáért: "És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy orczádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is" (1.Mózes 48: 11). Jákób ekkor, kezeit keresztezve, a kisebbik fiúnak adta az elsőszülöttnek kijáró nagyobb áldást (lásd 12-20. igerversek). Izráel későbbi történetében József törzsét, Efraimot és Manassét, sokszor két külön törzsként említi a Szent Lélek által ihletett Ige. Jákób leszármazottai eztán 400 évig éltek Egyiptomban, míg egy olyan fáraó támadt, aki Józsefet már hallomásból sem ismerte, és ezért rabszolga-sorba taszította Izráel fiait. Mikor aztán Isten elküldte Mózest, hogy népét kivezesse az országból, akkor ő magával vitte József földi maradványait, éppen úgy, ahogyan azt József előzetesen meghagyta utódainak (1.Mózes 50:24-25 vö. 2.Mózes 13:19).
József életéből tényleg nagyon sokat lehet tanulni. Ha magunk is szülők vagyunk már, akkor érdemes elgondolkoznunk azon a személyválogató kivételezésen, amit Jákób saját fiai felé tanúsított. Láthatjuk, hogy mindez hogyan vezetett József fiatalos dacához, mely testvérei irigységét és gyűlöletét is kivívta. Életéből azt is megtanulhatjuk, hogy hogyan kell ellenállni a szexuális jellegű kísértéseknek. Nem túlzás, jól tesszük, ha mindent hátrahagyva elfutunk előle (vö. 1.Mózes 39:12 és 2.Timótheushoz 2:22)! Isten hűsége szintén félreérthetetlenül kirajzolódik a történetben. Ő ugyanis sosem hagyja el gyermekeit, és még a szenvedés olvasztóüstjében sem hagy minket magunkra. Még ha korlátolt emberi látószögünkből nem is mindig úgy tűnt, "de az Úr Józseffel vala", csak úgy, mint ahogyan velünk is mindig ott van (1.Mózes 39:3, 5, 21, 23).
A mi életünkben is sok olyan helyzet adódhat, aminek látszólag teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Az is megeshet, hogy minden önhibánkon kívül kerülünk ilyen viszontagságok közé, csak úgy mint József. József életéből azonban megtanulhatjuk, hogy amennyiben mindvégig hűek maradunk Istenünkhöz, és képesek vagyunk elhinni, hogy a szemmel látható körülmények ellenére még mindig Isten kezében van az irányítás, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Isten annak rendelt idejében megjutalmaz minket állhatatosságunkért. Ki vethetné közülünk az első követ Józsefre, ha éppen nem ilyen kegyelemmel viszonyult volna testvéreihez, hanem mondjuk szükségükben teljesen figyelmen kívül hagyja őket? József azonban irgalmas orcáját fordította oda feléjük, és ezzel pontosan azt tette, amit Isten tőlünk is megkíván. Értsük meg végre, hogy Isten nem vasárnap egy óránkat-, a gyülekezetben szólt dagályos dicsőitő imáinkat-, a Neki végzett szolgálatunkat-, perselybe dobott pénzünket-, azaz nem áldozatainkat akarja. Isten azt szeretné, ha minél jobban egyszülött Fia képére változnánk el, hogy minden rajtunk esett sérelem ellenére is irgalmasak legyünk, felismerve azt, hogy emberként mi magunk is mekkora irgalomban részesültünk (Hóseás 6:6; Máté 9:13).
József történetén keresztül abba is betekintést nyerhetünk, hogy Isten teljhatalmában és tökéletes tervének megfelelően, hogyan változtatja a gonoszt — így a bennünk lévő gonoszságot is — jóra. József minden hányattatásában is képes volt felismerni Isten kezét az események színfala mögött. Mikor aztán kilépett álarca mögül, akkor így szólt testvérei bűnéről: "És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek... Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé" (1.Mózes 45:5, 8). Később pedig e szavakkal erősítette meg feléjük megbocsátó szíve jó szándékát: "Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani]" (1.Mózes 50: 20). Leszögezhetjük tehát, hogy az ember szívének szüntelenül gonosz gondolata sem képes Isten tökéletes tervét megakadályozni.
English
Mit tanulhatunk József életéből?
