Kérdés
Mit tanulhatunk Keresztelő János életéből?
Válasz
Bár neve azt jelzi, hogy egyik fő tevékenysége a keresztelés volt (ami persze valóban igaz volt rá), János földi szolgálata ennél sokkal többől állt. Teljes felnőttkorát az Úr Jézus Krisztus elé letéve és Neki odaszánva, az Isten királyságának gyarapításával töltötte. János maga volt a megtestesült "kiáltó szó a pusztában" (János 1:23). Ő annak a bűnös emberiségnek hirdette a megváltó Messiás (a szó jelentése: felkent) eljövetelét, amely olyannyira szomjazott az Élet vizére. Ő volt minden evangelista előfutára, mikor minden görcs és gátlás nélkül szabadon és szelíden hirdette Jézus Krisztus örömhírét. Keresztelő János a hit embere volt, nála szellemileg nagyobb ember anyától nem született. Személye és munkássága jó például szolgál mindazoknak, akik már felismerték abbéli felelősségüket, hogy embertársaik felé közvetítsék Isten lelkeket mentő Igéjét.
A legtöbb ember — legyen akár hívő, vagy sem — hallott már Keresztelő Jánosról. Ő a Szentírás legismertebb és egyben legmeghatározóbb szereplői közé tartozik. Saját korában Jánost csak "keresztelőként" ismerték. Olyan próféta ő, akit Isten mintegy 400 éves csendesség után (Malakiás próféta óta ugyanis kb. ennyi idő telt el) használt arra, hogy újra szóljon az emberiséghez. Az ő eljövetelét is pontosan jelzi az Írás, mégpedig jó hatszáz évvel annak bekövetkezte előtt. Így szól Isten Szent Lelke Ézsaiás prófétán keresztül: "Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt" (Ézsaiás 40:3-5). János szolgálatának kezdetével Isten ezen igéje valóra válásának lehettünk tanúi. Isten tehát tökéletes tervében azt a szerepet szánta Jánosnak, hogy különleges követeként Fia eljöveteléről tegyen bizonyságot.
János fogantatását és világrajövetelét is már csodák kísérték. Olyan meddő házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot, akik terméketlenségük ténye mellett messze túl korosak voltak ahhoz, hogy gyermekük születhessen (Lukács 1:7). Gábriel arkangyal egyenesen János apjának, a lévita Zakariásnak jelentette be, hogy neki márpedig fia fog születni. Zakariás ezt igencsak hitetlenkedve fogadta (lásd 8.-18. a igeverseket). Gábriel így jövendölt a megszületendő Jánosról: "Mert nagy lészen az Úr előtt... és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz. És ez [Ő] előtte fog járni az Illés lelkével és erejével,... hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet" (Lukács 1:15-17). Az Úr ígéretének megfelelően Erzsébet annak rendelt idejében világra hozta Jánost. A születés utáni nyolcadik napon, a kisfiú körülmetélésekor, Zakariás e szavakat szólta fiáról: "Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed" (Lukács 1: 76).
János anyai ágon Jézus Krisztus rokona volt, hiszen Erzsébet és Mária rokonok voltak (Lukács 1:36). Mikor Gábriel arkangyal Jézus születését jelentette Máriának, akkor azt is elárulta neki, hogy Erzsébet már Jánossal várandós. Ahogy aztán Mária megfogant a Szent Lélektől, meglátogatta Erzsébetet, mire a magzat — Mária hangját hallva — repesett az örömtől édesanyja pocakjában (Lukács 1:39-45).
Felnőtté érve János spártai körülmények közötti életet választott magának, ezzel is jelezve, hogy ő a Szellem-, és nem a test embere. Nappalija Júdea tartomány hegyes vidékein, Jeruzsálem városa és a Holt-tenger között volt, ruhája teveszőrből volt, melyet derekán egy bőröv fogott össze. Ezek a külsőségek kifejezetten Isten prófétáira voltak jellemzőek. Eledele sáska és vad méz volt (Máté 3:4). Nazireus lévén fejét egész életében nem érte borotva, torkán szeszes ital, vagy tisztátlan étek még csak véletlenül sem ment le. Tetemet egész életében nem illetett. Megjelenése a mai korunk emberére-, de számos keresztény testvérünkre is, minden bizonnyal igen ijesztő benyomást tenne. János nem munkálkodott az eledelért, Isten látta el minden életszükségre való dologgal. Életében minden testiség (étel, megjelenés, lakás, anyagi és társadalmi státusz stb.) nagyon sokad rangú szerepet játszott, ő az egész valóját Isten országa bővítésének szentelte.
János nem csak a külsőségek terén nem volt megnyerő, de a mondandója is kőkemény volt. Ő nem a lágymeleg kompromisszumok és a mismásoló relativizálás embere volt, a tőle kimenő Ige nem viszkető fülekbe köpött negédes tejléként folyt alá. Ő port legfeljebb a fejekre hintett, de a szemekbe sosem. Mindennek ellenére csak úgy tódultak hozzá népe fiai és asszonyai. Hiába, a Szent Lélek erejének csak tudatos törekvés árán lehet ellenállni, és ez igencsak nehéz, mintha csak egy gumilabdát próbálnánk víz alá nyomni és azt ott tartani. Isten Szent Lelke ma is ilyen félreérthetetlenül szól hozzánk János egykori szolgálatán keresztül: "Ekkor kiméne ő hozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke. És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről" (Máté 3:5-6). János keresztsége mindenekfelett azt kívánta meg az emberektől, hogy vallást tegyenek bűneikről, és hogy megbánva azokat térjenek meg minden lélek Alkotójához. Ennél hatékonyabban persze nem is lehetne az eljövendő Messiás útját egyengetni! Mikor azonban János alámerítette az embertársait, akkor nem csak a víz nyílt ketté a bemerülő test alatt: cselekedete az embereket is két jól elkülöníthető csoportra osztotta. Azok ugyanis, akik meg voltak győződve saját jóságukról, még véletlenül sem tettek volna vallást bűneikről. Egyébként is, milyen bűneikről, az csak a szomszédéknak van, de nekik!? Mikor ilyen önelégült, s mégis elégtelen emberek látogattak el hozzá, akkor János kíméletlenül ostorozva "viperák fajzatainak" titulálta őket. Arra figyelmeztette őket, hogy még véletlenül se makulátlan zsidó vérvonalukban bízzanak, hanem teremjenek "megtéréshez illő gyümölcsöket", hogy megváltásban lehessen részük (Máté 3:7-10). János korának emberei sosem mertek volna ilyen hangnemben beszélni világi és vallási vezetőikkel. Az ő hite azonban kőszikla alapon állt, így kicsit sem tartott a büntetéstől, még ha népe legfőbb bírái, bárói, miniszterei és pápái álltak vele szemben. Érdemes képzeletünk vásznára festeni ezt a találkozást: az ország mélyen tisztelt — drága szövetekbe és az emberek kicsikart tiszteletébe burkolózott — élnökei egy teljesen hobó kinézetű, gyakorlatilag hajléktalan embertől kapnak kemény fejmosást. A legjobb pedig, hogy ez utóbbinak minden feddése teljesen helytálló! Még hogy Istennek nincs humora!
Keresztelő Jánost az emberek egyöntetűen Isten prófétájának tekintették (Máté 14:5). Sokan még azon is eltűnődtek, hogy vajon nem ő-e a Messiás. János azonban egy percig sem sugallta ezt nekik, hiszen ő pontosan tudta, hogy mire hivatott el. Bizonysága a századok tengerén túl is így visszhangzik: "Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ő előtte küldettem el" (János 3: 28). János világosan figyelmeztette tanítványait, hogy mindaz, amit tőle láttak és hallottak csupán a kezdete azoknak a jeleknek és csodáknak, amelyek Jézus Krisztusban fognak megnyilvánulni, mikor Isten testben látogatja meg népét. Bár asszonytól nagyobb ember kerek e világon nem született, János "csak" egy Istentől küldött hírnök volt (mellesleg ez az angyal szó valós jelentése), aki az Úr igazságát hirdette. Üzenete egyszerű, mint egy százas szeg: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa". És a mennyek országa már tényleg csak egy szeg távolságra volt minden eredendően bűnös, vak és nyavalyás embertől, vagyis mindannyiunktól. János pontosan tudta, hogy az Úr Jézus Krisztus színre lépésével az ő szolgálata betetőzött. Nagy alázattal engedte át a világ szúvásta deszkákból ácsolt színpadát Istennek. Hitte és vallotta, hogy Jézus Krisztusnak "növekednie kell, nékem pedig alább szállanom" (János 3:30).
Keresve sem találjuk az alázat szebb példáját, mint Jézus Krisztus és János Jordán menti találkozásában. Máté ihletett evangéliuma arról számol be, amint az Úr Jézus Galileából jőve János elé járult, hogy a Jordán folyó vizében megkeresztelkedjen. János azonnal felismerte, hogy Isten szeplőtlen bárányának, a minden bűntől mentes Fiú Istennek, nincsen szüksége arra, hogy bűnei jelképesen tisztára mosassanak, mint ahogyan annak is rögtön hangot adott, hogy ő maga bűnös emberként nem méltó arra, hogy saját Megváltóját megkeresztelje. Jézus azonban gyorsan eloszlatja szolgája minden kétségét, mikor úgy válaszol, hogy engedjen Neki most, "mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk". Ezzel Jézus, földi szolgálatának mínusz egyedik percében, azt jelentette, hogy Ő hajlandó minden bűnössel azonosulni, bűnné válni helyettünk, hogy egyedül Ő legyen a mi igazságosságunk (2.Korinthusbeliekhez 5:21). Jézus már ekkor is arról tanúskodott, hogy Ő azért jött e világra, hogy meghaljon mindnyájunk helyében, hogy mi Általa az örök élet kegyelmében részesülhessünk. János tehát alázatosan engedelmeskedett Urának, és bemerítette őt a folyó vizébe (Máté 3:13-15). Mikor aztán Jézus feljött a vízből, "...az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani. És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm" (Máté 3:16-17).
Nem sokkal később Heródes börtönbe záratta Jánost. Heródes Filep nevű fivére egykori feleségét vette el, János pedig nyíltan felemelte szavát a frigy ellen. Ez az uralkodó feleségének, Heródiásnak, kicsit sem volt ínyére (Lukács 3:19-20; Márk 6:17-20). Jánoshoz azonban rabságába, testi szabadságától megfosztva is, eljutott mindannak a híre, amit Jézus Krisztus cselekedett. Hogy János azért küldte eztán tanítványait Hozzá, mert hite egy rövid pillanatra meginogott volna, vagy hogy Isten Szent Lelke azért rendezte ezt így, hogy a teljes utókornak még szilárdabb bizonysága legyen, nem teljesen feltárt. Minden esetre azzal küldte el tanítványait Jézushoz, hogy kérdezzék meg Tőle, hogy valóban Ő-e a Messiás, Akire vártak. Jézus azt az üzenetet bízta János követőire, hogy a saját maguk által látott és hallott dolgokról tegyenek bizonyságot, vagyis hogy a Messiás személyére és tevékenységére vonatkozó próféciák tömege teljesült be nap mint nap Általa. Jézus ezen közvetett bizonyság által erősítette a tömlöcben senyvedő Jánost (Máté 11:2-6; Lukács 7:18-23). Jézus eztán egész tömegek előtt méltatta Jánost és az őt elküldő Atyát, mikor nyilvánosan azt hirdette róla, hogy ő az a megjövendölt hírvivő, akinek a Messiás eljövetele előtt meg kellett jelennie (Máté 11:10; Lukács 7:27 vö. Malakiás 3:1). Aztán még ezeket a szavakat szólta róla: "Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de a ki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál" (Máté 11:11; Lukács 7:28).
Keresztelő János élete, nem sokkal később, épp olyan gyorsan szakadt félbe, mint szolgálata. Heródiás bosszúvágya ugyanis addig nem csillapodott, míg saját lányát egy darab hússá degradálva, el nem érte, hogy Heródest rávegye János megöletésére. Történt ugyanis, hogy Heródes egyik szülinapi lakomáján (teljességgel pogány szokás!) a lány egy olyan táncot lejtett Heródes előtt, hogy az teljesen megbabonázva (nem puszta szófordulat, hanem okkult praktika) a következőket mondta a lánynak: "Kérj tőlem, a mit akarsz, és megadom néked" (Márk 6: 22). Az anyja eztán arra bujtotta fel lányát, hogy Keresztelő János fejét kérje egy tálon (25. igevers). "...Heródes (azonban) fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt... (Márk 6:20 — betoldva). Így tehát igencsak tartott attól, hogy megölesse a prófétát. Amit azonban a lánynak ígért, azt az egész asztaltársaság hallatára mondta, így végtére önnön rangjának és arcának védelme félelme felé magasodott. Mivel János már a börtönben ült, így pofonegyszerű volt kivégeztetni, Heródes tehát így is tett (Márk 6:27-28). Isten hűséges tanúja e módon lelte nemtelen és gyalázatos vesztét.
Keresztelő János életéből számos leckét tanulhatunk. Az első tanulság az, hogy lehetséges teljes szívből hinni az Úr Jézus Krisztusban. János tudta, hogy a Messiás egy napon el fog jönni. Ebben teljes szívéből hitt, így arra fordította minden idejét, hogy "egyengesse az utat" Isten eljövetele előtt (Máté 11:10). Ez azonban nem bizonyult egyszerű feladatnak. Nyilván majdnem minden nap találkozott olyan tamáskodó emberekkel, akik nem osztoztak elszántságában, akik igyekeztek derékba törni hittel teljes lelkesedését. Mikor aztán a farizeusok egyszer keményen kérdőre fogták, akkor így tett bizonyságot a testté lett Igéről: "...Én vízzel keresztelek; de köztetek van, a kit ti nem ismertek. Ő az, a ki utánam jő, a ki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam" (János 1:26-27). János teljes lényéből hitt a Krisztusban, és pontosan ez a hite volt az, ami állhatatosságot kölcsönzött neki mindazon napig, míg testi szemeivel is megláthatta Jézus közeledését. Ebben a rég áhított percben örömittasan így kiáltott: "Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!" (János 1:29). Jó tehát, ha felismerjük, hogy Isten Szent Lelke képes és hajlandó minden hívőt ugyanezzel a mély hittel felruházni.
Nem tudhatjuk pontosan, hogy János hogyan érezte magát cellája mélyén, emberileg azonban nagyon is érthető volna, hogy testileg lesújtva a kétségek is könnyebben elkezdték rágni lelke örök szövetét. Ő azonban nem adta be a derekát, hanem bizonyságot kért, mégpedig a legjobb helyről, magától Istentől! Minden hívő testvérünk átment már olyan életszakaszon, mikor hitének próbákat kellett kiállnia. Ekkor mindig kérhetjük Isten segítségét, hogy legyen Ő az orvos kicsinyhitűségünkre, hogy Ő erősítse meg megolvadt szívünk és inogó térdünk, hogy Ő állítson minket újra a Jézusunk által oly világosan kijelölt pályára. Ő a saját hátán is átvisz minket a küzdőtéren, és győztesként vezet be minket a célba. Isten mindig közel van a megtört szívekhez és a megsebhedt lelkekhez!
János élete hűen példázza azt a komolyságot, amivel hívő életünk minden napján fel kell vértezzük magunkat. Vegyük hát komolyan ezt a sokszor igen kemény szellemi háborút, legyünk mindig józanok és éberek bármilyen szolgálati területre is hívott el minket az Úr! Érjük fel, hogy nem babra megy a játék, hanem saját-, és embertársaink lelki üdve a tét! János teljes életét annak szentelte, hogy felebarátait közelebb vihesse Isten változhatatlan jelenlétéhez, hogy megismertethesse velük Isten egyszülött fiát, az Úr Jézus Krisztust. Őrző szemeit kizárólag arra a feladatra szegezte, amit Isten jelölt ki neki. János azt is helyesen felismerte, hogy milyen hallatlan jelentőséggel bír a rendszeres bűnbánat mindazok életében, akik istenfélő, és Istennek tetsző igaz életet szeretnének élni. Isten elkötelezett szolgájaként nem félt nevén nevezni a bűnt, nem nevezte a keserűt édesnek, vagy a sötétet világosnak, pusztán mert holmi emberektől tartott, akiknek egy lehelet van orrukban. Az összes farizeus és Heródes, hozzánk hasonló halandóként, pedig pont ilyen emberek voltak.
Jánosra igen különleges és egyedi feladat bizatott, ettől azonban egy pillanatig sem szabad azt hinnünk, hogy nekünk jelentéktelenebb teendő jutott volna. Éppen ellenkezőleg! Nekünk Jánoshoz hasonlóan arra van elhívásunk, hogy az Utat, az Életet, és az Igazságot annyi embertásunknak megmutassuk a nekünk adatott kegyelem által, amennyinek csak lehetséges (Máté 28:18–20; János 13:34–35; 1.Péter 3:15; 2.Korinthusbeliekhez 5:16–21). Ehhez azonban mindig kérjük imában Isten Szent Lelke szüntelen támogatását, és Isten bölcsességét, hogy Igéjének hirdetése ne a mi (vélt) emberi bölcsességünkön nyugodjon! Kopogtassunk éjjel és nappal Isten ajtaján, hogy adja belénk azt a szívből való engedelmességet és szelídséget, mely annyi nagy prófétája legfőbb erőssége volt! Kérjük mindig Isten örömét, hogy a cséplő csatában se lankadjanak karjaink! Megvallva Előtte minden kicsinyhitűségünket és minden erőtlenségünket, hagyjuk, hogy erőtlenségünk Isten erejévé válhasson, hogy kellő és kelletlen időben is bátran tehessünk bizonyságot Isten Igazságáról, hogy hirdethessük Őt, Akit Isten megváltásunkra ajándékozott nekünk!
English
Mit tanulhatunk Keresztelő János életéből?
