Kérdés
Mit tanulhatunk János apostol életéből?
Válasz
János apostol nevéhez öt újszövetségi könyv is kapcsolható, melyek a következők: János evangéliuma, a Jelenések könyve, továbbá három kisebb terjedelmű — de nem kevésbé fontos — levél, azaz episztola. János apostol Jézus Krisztus "belsőbb körének" volt tagja, így abban a megtisztelésben részesült, hogy láthatta Jézus Krisztus dicső elváltozását, valamint Mózes és Illés megjelenését (Máté 17:1-9). Jézus Urunk kereszthalála és feltámadása után a tizenkét apostol között is nőtt a jelentősége, amint hite beérett, és a jeruzsálemi gyülekezet egyik oszlopává vált (Galátziabeliekhez 2:9). Péter apostollal is együtt szolgált (Apostolok Cselekedetei 3:1, 4:13, 8:14), majd élete utolsó szakaszában a rómaiak Pathmós szigetére száműzték, ahol azt a látást kapta Istentől, amit a Jelenések könyvében közvetített felénk.
János apostol, aki semmiképp sem keverendő össze Keresztelő Jánossal, Jakab testvére volt, aki szintén egy volt a tizenkettő közül. Jézus a testvérpárt a Boanergész névvel illette, ami azt jelenti, a mennydörgés fiai. Ez elég sokat elárul János személyiségéről is. Mindkét testvér buzgó, ambiciózus és szenvedélyes jellem volt. A Jézus mellett töltött kezdeti napokban János hirtelensége, meggondolatlansága, hevessége és agresszivitása még sokszor vastagon kirajzolódott. Márk evangéliumának 9. fejezetében annak lehetünk tanúi, amint megtiltja egy embernek, hogy démonokat (bukott angyali lények) űzzön ki az Úr Jézus Krisztus nevében, mert az nem tartozott a tizenkettő közé (Márk 9:38-41). Jézus erre csak szelíden intette őt, és arról világosította fel, hogy senki sem űzhet démonokat úgy az Ő nevében, hogy aztán sarkon fordulva már szidalmazza is az Ő Szent Nevét. Lukács evangéliuma arról is megemlékezik, hogy a testvérpár emésztő égi tüzet akart a szamaritánusokra hívni, mert azok nem akarták Jézust szeretettel fogadni. Jézus ez esetben a türelmetlenségükért, és az elveszett lelkek iránti igaz szeretetük hiányáért dorgálta őket (Lukács 9:51-55). János Jézus iránti buzgósága részben az ambiciózus természetéből fakadt. Ez abban az esetben is jól tettenérhető, mikor édesanyját arra kérte, hogy járjon közben érte és testvéréért Jézusnál, hogy így a mennyben ők ülhessenek az Úr jobb és bal keze felől. Ez az incidens még egy időleges szakadást is előidézett a testvérek és a többi apostol között, hiszen mindenki jól értette, hogy ezzel a kéréssel önmagukat a többiek felé akarták emelni (Máté 20:20-24; Márk 10:35-41).
Ezen céltévesztett buzgóság és szellemi fejlődése minden gyermekbetegsége ellenére megállapíthatjuk, hogy János apostol idővel érett személyiséggé vált. Kezdte ugyanis egyre teljesebben megérteni Jézus Krisztus azon tanítását, amely kimondja, hogy akik nagyok akarnak lenni, azoknak mindenkit szolgálniuk kell. Az már önmagában is elég beszédes, hogy János az egyetlen apostol, aki feljegyzi azt a mélyen jelképes cselekedetet, mikor Jézus megmosta tanítványai lábait (János 13:1-16). Jézus egyszerű, szolgai tartása minden bizonnyal mély benyomást tett Jánosra. Mire Jézus három éves földi szolgálata betetőzött, addigra már olyan bizalommal volt a fiatalember iránt, hogy a kereszten függve a saját édesanyjáról való gondviselést is rábízta. János ezt a feladatot annyira komolyan vette, hogy attól a naptól fogva olyan odaadóan gondoskodott Máriáról, mintha saját édesanyja lenne (János 19:25-27). Láthatjuk tehát, hogy János kezdeti ifjonti hevessége, a nagyobb mennyei elismerésért való könyökölős küzdelme miként szorult lassan vissza, és hogyan adott teret annak ez együttérző szívnek és alázatnak, mely szolgálatát olyannyira jellemezte. Bár továbbra is bátor és határozott fellépésű maradt, az ambiciózus tartását szépen kiegyensúlyozta az az alázat, melyet Jézus lábainál tanult.
János kései éveiben már hajlandó volt szenvedni az evangélium ügyéért és mások szolgálatába is szívesen állt. Valószínűleg ez az állhatatos alázat volt az, ami felvértezte őt arra, hogy életének utolsó, börtönben töltött, éveit egyáltalán el tudja viselni. Megbízható történelmi források szerint — elvágva minden szerettétől — Páthmóson egy barlangban élt, a sziget lakói pedig elutasítóan és kegyetlenül viszonyultak hozzá. Isten Szent Lelke ekkor mondta neki tollba a Jelenések könyvét, ekkor volt része azokban a mennyei látásban, melyet a könyv részletesen feltár előttünk. János a könyv nyitó soraiban így utal magára: "Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében" (Jelenések 1: 9). Ekkorra már megtanulta, hogyan függessze lelki szemeit arra a mennyei dicsőségre, mely mindazokra vár, akik a földi szenvedést szelíd türelemmel viselik.
János Az Igazság hirdetésének szenvedélyes elkötelezettje volt. Jézus Krisztus szavain kívül, a Szentírás semelyik más könyvében nem találunk az igazság természetét taglaló olyan sok gondolatot, mint János ihletett írásaiban. Öröme akkor volt teljes, ha hirdethette másoknak Az Igazságot, és maga is tanúja lehetett, hogy hogyan maradnak meg abban (3. János 1:4). Ezzel párhuzamosan pedig a leginkább azokat kárhoztatta, akik elferdítették az igazságot, és másokat is hamis utaikra csaltak. János ezt akkor tartotta különösen megvetendőnek, ha az ilyen emberek még azt sem restellték magukról állítani, hogy ők márpedig Jézusban hisznek (1.János 2:4). Az Igazságért való szenvedélyes rajongásából fakadt azon aggodalma, hogy hamis tanítók eltérítik a nyájat. Első levelének legnagyobb részében pontosan az ilyen bárnybőrbe bújt farkasokra figyelmeztet. János kicsit sem volt szívbajos, ha nevükön kellett neveznie a hamis prófétákat és a világba kiáradt antikrisztusi szellemet, amely bennük működik, tehát mindazokat, akik Az Igazságot tudatosan elferdítik, démoni természetűnek vallotta (1.János 2:18, 26, 3:7, 4:1-7).
Jánost okkal nevezik a "szeretet apostolának". A nevével fémjelzett evangélium soraiban Isten Szent Lelke így említi őt: "egy... az ő tanítványai közül...a kit szeret vala Jézus" (János 13:23, 20:2, 21:7, 21:20). Az utolsó vacsora alkalmával pedig úgy ábrázolja, mint az a tanítvány, aki Jézus keblén pihent. Ez egyben azt is jelezheti, hogy a tizenkettő közül ő volt a legfiatalabb. János első levele azt közvetíti felénk, hogy Isten maga A Szeretet, így az egymás iránt való szeretetünk nem más, mint Isten irántunk való szeretetének kifejeződése (1.János 3; 4:7-21). A rövidebb terjedelmű második levele jól jelzi, hogy milyen mély szeretettel viseltetett azok iránt, kiket Isten az ő gondviselésére bízott. Ez már a levél címzéséből is kitűnik: "A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, a kiket én igazán szeretek..." (2.János 1:1). Őket is felszólítja arra, hogy szeressék egymást, és hogy Jézus Krisztus minden más parancsolatot fenséges módon magába ölelő szeretet-parancsolatának engedelmeskedjenek (2.János 1:5-6). János leveleiben visszatérő elem, hogy rendre "szeretteim"-ként szólítja meg olvasóit. Erre az első és harmadik levelében is több példát találunk.
János szolgálata számos olyan tanulságot tartalmaz, melyeket a saját életünkre is érdemes alkalmaznunk. Először is azt állapíthatjuk meg, hogy az igazságért való buzgolkodásunk mindig arányban kell álljon az emberek iránti szeretetünkkel. Ha ez nem valósul meg, akkor embertársainkat a törvénykező szemlélet rögös útjára rángatjuk majd. Ellenben ha a bennünk lévő túláradó szeretetben nincsen meg Isten igazsága, akkor az igazából nem is szeretet, hanem csak valami vak és csöpögős érzelgősség. János szellemi érése során megtanulta azt is, hogy ha szeretetben szóljuk az igazságot, akkor mind hallgatóságunk-, mind pedig mi "... mindenestől fogva..." növekedünk majd "Abban, a ki a fej, a Krisztusban" (Efézusbeliekhez 4:15).
János életéből azt is megtanulhatjuk, hogy amennyiben a bennünk lévő magabiztosságot és bátorságot nem árnyalja a mások iránti együttérzés és az általunk is minden nap megélt kegyelem mélyen gyökerező tudata, akkor gyorsan büszkévé és beképzeltté válhatunk. A magabiztosság helyesen kamatoztatva erény, ha azonban alázat hiányában elbizakodottságba csap át, akkor a büszkélkedés és mások lekicsinylő kirekesztése sem áll majd messze tőlünk. Mikor ez történik, akkor az Istenről tett bizonyságunk is elhalványul, és mások pont olyannak fognak látni minket, amilyenek valójában ők sem szeretnének lenni. Jánoshoz hasonlóan nekünk is szívügyünk kell legyen, hogy Jézus Krisztus hatékony követeiként és bizonyságaiként töltsük földi napjainkat, így tehát jó, ha viselkedésünk hűen tükrözi vissza az igazság iránti szenvedélyes elköteleződésünket, az emberek iránt való együttérző szeretetünket, valamint mindazt az állhatatosságot, ami nélkül lehetetlen az Úr Jézust szolgálni, alázatának és kegyelmének fényét szórni.
English
Mit tanulhatunk János apostol életéből?
