Kérdés
Ki volt Iskáriótes Júdás?
Válasz
Iskáriótes Júdásra egy meghatározó dolog kapcsán szoktak emlékezni, ami nem más, mint Jézus Krisztus elárulása. Ő is a tizenkét tanítvány egyike volt, aki három éven keresztül követte Jézust és az Ő társaságában élt. Közvetlen tanúja volt Jézus Krisztus földi szolgálatának, tanításának, számos mennyei jelnek és csodáinak. Júdás egyben a csoport pénzügyi felelőse is volt, ő azonban arra használta a felügyelete alatt lévő közös erszényt, hogy abból orv módon magát gazdagítsa (János 12:6).
A Júdás egy elég elterjedt név volt abban az időben, az újszövetségi iratok is több Júdás nevű személyről tesznek említést. Jézus egy másik tanítványa is a Júdás nevet viselte (János 14:22), és egyik féltestvérét is így hívták (Márk 6:3). Fontos tehát, hogy különbséget tudjunk tenni köztük, így érdemes már most leszögezni, hogy jelen cikkünk a Jézus Krisztust eláruló Júdás Iskáriótessel, Simon fiával, foglalkozik.
Bibliatudósok több elmélettel is előálltak az Iskáriótes név etimológiáját illetően. Az egyik ilyen fejtegetés szerint a szó eredete a "keriot" szóban keresendő, ami valójában Júda tartományának egyik területe/városa volt. A másik feltevés szerint a "szikári" szóra vezethető vissza, ami bérgyilkosok parancsnokságát jelentette a zsidó lázadók szervezetén belül.
Ha "szikári" eredet fonalát fejtjük tovább, akkor igen érdekes spekulációkra juthatunk azt illetően, hogy melyek lehettek Júdás igazi indítékai az árulás elkövetésére. Az összes találgatás azonban semmit sem változtat azon a tényén, hogy Júdás tudatosan döntött amellett, hogy elárulja Jézust (Lukács 22:48). Az Iskariótes vezetéknév, ha másért nem, akkor már csak azért is hasznos, mert általa legalább egyértelműen meg tudjuk különböztetni, hogy melyik Júdásra utalunk.
A következőkben azon tények közül említünk egy párat, melyeket a Júdás árulásával foglalkozó kulcsfontosságú igeversekből szűrtük le:
A pénz fontos volt Júdás számára. Mint ahogyan azt már említettük, ő egy pitiáner tolvaj volt, aki Máté evangéliumának tanúsága szerint "harmincz ezüst pénzt" kapott a főpapoktól, hogy elárulja az Urat (Máté 26:14-15).
Jézus már a kezdetektől fogva pontosan tudta, hogy Iskáriótes Júdás mit fog tenni. Már a szolgálata elején is nyíltan a következőt jelentette apostolainak : "Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög" (János 6:70). Az utolsó vacsorán pedig előrejelezte, hogy el fogják árulni őt, magát az árulót pedig e szavakkal azonosította be: "...Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának" (János 13: 26). Jézus arra is utalt, hogy Iskáriótes Júdás nem volt tiszta, vagyis hogy nem született újra, és így bűnei sem bocsáttattak meg (János 13:10-11). Júdást valójában maga az ördög szállta meg, ő adott erőt a tettéhez: "És a falat után akkor beméne abba a Sátán" (János 13:27).
A többi tanítványnak sejtése sem volt arról, hogy Júdás ilyen ártó gondolatokat forgat szívében. Mikor Jézus aztán nyíltan kimondta, hogy áruló van soraikban, akkor mindegyik apostol azon kezdett aggódni, hogy vajon nem ő maga bizonyul-e majd hűtlennek (János 13:22). Júdásra senki sem gyanakodott, hiszen ő a tizenkét apostol egyik megbízható tagjaként volt számon tartva. A többiek még akkor sem gondoltak semmi rosszra, mikor Jézus a következő szavakat mondta Júdásnak: "A mit cselekszel, hamar cselekedjed" (János 13:27). Az asztalnál ülők közül mindenki arra gondolt, hogy Júdás élelmet megy venni, vagy a szegények szükségére alamizsnát adni (28.-29. igeversek).
Ezek után nem sokkal Júdás baráti csókkal árulta el az Urat, ami tökéletesen beleillett orcátlan kétszívűségébe (Lukács 22:47-48). Miután azonban véghezvitte förtelmes tettét "...megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek" (Máté 27:3). Ebből azonban azt is megtanulhatjuk, hogy a megbánás nem egyenlő a megtéréssel. Ahelyett tehát, hogy Isten megbocsátásáért esedezett volna, vagy hogy szíve állapotának megváltozása jeléül megpróbált volna jó útra térni, ő "eltávozék; és elmenvén felakasztá magát" (Máté 27:5).
Iskáriótes Júdás tettével betöltötte a 41. zsoltár 10. profetikus igeversét, mely így hangzik: "Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem" (vö. János 13:18). Ez persze nem az előreelrendeltség suta érvelését erősíti, hanem csupán annyit jelent, hogy Isten minden ember szabad akaratból elkövetett tetteit előre látta, így a fenti prófécia mit sem változtat azon, hogy Júdás teljesen felelős volt tettéért. Jézus erről így nyilatkozik: "Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna" (Máté 26:24).
Máté evangéliuma szerint a főpapok fogták a vérdíjat, amit Júdás visszavitt, és a megvették belőle a fazekas mezejét, hogy idegen népek közöttük élő tagjait temessék oda (Máté 27:6-8) Ezzel Zakariás próféta jövendölését is betöltöttek (Zakariás 11:12-13). Az Apostolok Cselekedeteinek ihletett könyve azt is elárulja, hogy mi történt Júdás halála után, de egyéb más részletbe is betekintést enged (Apostolok Cselekedetei 1:18-19). Lukács minderről így számol be pontosan: "(Ez [hát] mezőt szerze hamisságának béréből; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott. És [ez] tudtokra lőn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mező tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el." Lukács elbeszéléséből tehát azt is megtudhatjuk, hogy miután Júdás felakasztotta magát, holtteste arra a mezőre zuhant alá, amit a főpapok a neki előzetesen kifizetett összegből vettek.
Figyelembe véve, hogy Júdás milyen közel állt Jézushoz az Úr három éves szolgálata idején, valóban nehéz megérteni, hogy hogyan árulhatta el Őt ilyen orv módon. Júdás életéből mindenképp megtanulhatjuk, hogy ne adjunk egy talpalatnyi helyet sem a még gyermkecipőben induló bűneinknek, mert kis idő elteltével fokozatosan egyre nagyobb és erőteljesebb befolyásra tesznek szert életünkben, végül pedig olyan dolgok előtt nyitnak ajtót, amik már a lelkünk vesztéhez vezethetnek. Júdás igaz története azt is jól szemlélteti, hogy a külsőségek mennyire képesek orrunknál fogva vezetni minket. Az Úr Jézus Krisztus ma is így tanít minket Igéje által: "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők" (Máté 7:22-23). Valósággal megrázó, hogy az itt említett sokaság tagjai azt hiszik magukról, hogy jó keresztények (lásd a válaszukat), és jó eséllyel mások is annak tartják őket. Ezen igencsak érdemes elgondolkoznunk, miközben magunk is felpróbáljuk az önelégültség ingjét, hogy láthassuk, mennyire passzol.
English
Ki volt Iskáriótes Júdás?
