Kérdés
Mit tanulhatunk Eszter életéből?
Válasz
Eszter egy egyszerű körülmények közül származó zsidó lány volt, aki később a Perzsa Birodalom királynőjévé vált. Nevéhez fűződik egy a népe ellen szervezett népirtás elhárítása. Igaz történetét az Ószövetség azonos nevű könyve meséli el. A mind a mai napig megtartott Purim ünnepe konkrétan ezen genocídium meghiúsulásának, illetve Isten szabadításának állít emléket.
Eszter története egy királyi bálon veszi kezdetét. Xerxész, akit Ahasvérus néven említ a Károli fordítás, I.Dárius perzsa uralkodó fia volt. Dáriusról a következő helyeken tesz említést a Biblia: Ezsdrás 4:24; 5:5–7; 6:1–15; Dániel 6:1, 25; Aggeus 1:15; 2:10. Eszter és Ahasvérus király kapcsolata Kr.e. 483 körül vette kezdetét. Ahasvérus birodalma óriási volt, pontosabban szólva ekkora birodalmat előtte még sosem látott a világ. Országa a mai Irak, Irán, Pakisztán, Jordánia, Libanon, Izrael és Törökország területét is magába foglalta, de Egyiptom, Szaúd-Arábia, Szudán és Líbia egyes részei is hozzátartoztak.
Mint ahogy ezzel ez letűnt korok királyainál többször is találkozunk, Ahasvérus is szerette hatalmát és vagyonát nyilvánosan mutogatni. Uralkodása alatt még az is előfordult, hogy 180 napon át tartó ünnepségeket rendezett. A Biblia tanúsága szerint az egyik ilyen nagy ünnepély alkalmával a király feleségéért küldött, hogy fejedelmei előtt megjelenve mindenki megcsodálhassa az ő Vásti királynője szépségét. Egyes feltételezések szerint a király szándéka ezzel nem pusztán az volt, hogy a királynő koronájának fénye ragyogja be felházát, hanem azt kívánta tőle, hogy meztelenül mutassa magát főemberei előtt. Hogy ez a feltételezés helyes vagy sem, nem tisztünk megmondani, tény viszont, hogy Vásti királynő visszautasította királya kérését, mire ez utóbbi éktelen haragra gerjedt. Ahasvérus eztán jogtudoraival törvénybe foglaltatta, hogy a királynő nem pusztán ellene vétett, hanem az ország minden népe ellen. Ezzel példát akart statuálni feleségén, ugyanis főembereivel egyetemben attól tartott, hogy Perzsia asszonyai, hallván a birodalom első asszonyának engedetlenségéről, maguk is elkezdik majd semmibe venni férjeiket. A király elöljárói tehát azt javasolták az uralkodónak, hogy rendeletben mondja ki, hogy Vásti királyné sosem léphet többé a király színe elé. A király így is tett, a rendeletet pedig országszerte minden nyelvjárásban kihirdette.
Mivel tehát Vásti el lett tiltva a királytól, az uralkodó királynő nélkül maradt. Főemberei erre azt javasolták neki, hogy küldessen szerte az országában, hogy gyönyörű szűz lányokat keressenek neki, és közülük válasszon a király méltó társat magának. A zsidó származású történész, Josephus Flavius szerint, Ahasvérus így 400 nővel gazdagította háremét, akik mind a királynő posztjára pályázhattak (Eszter 2:1-4). A hölgyek egy éves szépségkúrán vettek részt mielőtt a király elé járultak volna (12. igevers). Eszter, a zsidó hajadon, aki Hadassa néven is ismert volt, szintén a választott szüzek között volt (8. igevers).
Míg tehát a lányok először a király elé állhattak, a királyi hárem tagjaiként Hégai, az asszonyok felvigyázója, felügyelete alá adattak (Eszter 2:8). Miután aztán a királlyal találkoztak, és az illette őket, szűzességüket elveszítve a királyi palota azon részében lettek elszállásolva, ahol a királyi hálótársakat-, azaz az ágyasokat tartották. Itt egy másik eunuch felügyelete alá kerültek, aki a Sahásgáz névre hallgatott (14. igevers).
Eszter Susán várában lakott, ahol maga a király is élt. Mostohaapja-, és egyben unokabátyja egy Márdokeus nevű benjáminita volt, aki még akkor gyámsága alá vette őt, mikor a lány szülei életüket veszítették. Márdokeus a perzsa államigazgatásban tisztségviselői szerepet töltött be (Eszter 2:19). Mikor aztán Esztert beválasztották a királynő-jelöltek közé, akkor Márdokeus a lelkére kötötte, hogy el ne árulja senkinek zsidó származását (10. igevers). A szépségkúra egy éve alatt minden nap meglátogatta nevelt lányát, hogy megbizonyosodhasson jólléte felől (11. vers).
Mikor aztán elérkezett Eszter napja, "...nem kivánt mást, mint a mit Hégai, a király udvarmestere, az asszonyok őrzője mondott néki, és kedves vala Eszter mindenki szemei előtt, a ki őt látá" (Eszter 2: 15). A király szintén a szívébe fogadta őt. Erről így olvasunk: "És a király Esztert minden asszonynál inkább szereté, és minden leánynál nagyobb kedvet és kegyelmet nyert ő előtte, és tette a királyi koronát az ő fejére, és királynévá tette Vásti helyett" (Eszter 2: 17). Úgy látszik tehát, hogy mindamellett, hogy Eszter "szép alakú és szép ábrázatú vala" (7. igevers), engedelmesen és eszesen követte a felvigyázója bölcs tanácsait, és minden más tekintetben is jó partinak bizonyult. Eszter történetének további kibontakozásában azonban hamarosan meglátjuk majd, hogy Isten végig a színfalak mögött működött Eszter-, de valójában egész népe javára.
Némi idő elteltével Márdokeus a király kapujában ülve fültanúja lett egy Ahasvérus elleni merénylet előkészületeinek. A hallottakat jelentette Eszter királynénak, aki nyomban szólt is királynak, és nem felejtette el Márdokeus közbenjárását megemlíteni. Bár a merénylet így meghiúsult, Márdokeus segítő szándéka mégis a feledés homályába merült (Eszter 2:21-23). Ez az eset hűen tükrözi, hogy Eszter továbbra is milyen szoros kapcsolatot ápolt Márdokeussal, de a királynő becsületessége is világosan kitűnik belőle. Márdokeus és Eszter is elismerték, hogy minden uralkodó, így Ahasvérus is, Isten kegyelméből uralkodhat, így Istennek tiszteletet téve legjobb szándékuk és képességük szerint védték a király életét.
Teltek és múltak az évek, míg aztán Ahasvérus egy igen alantas személyt, az agágita Hámánt, nevezte ki ügyei fővédnökéül. Ez az ember mélyen megvetette a zsidókat, Hámán ugyanis annak az amálekita Ágág nevű királynak a leszármazottja volt, aki bár Izráel esküdt ellensége volt, Saul mégis megkímélte életét. Hámán elhomályosult szíve tehát telve volt népe a zsidók iránti sok generációs utálatával (2.Mózes 17:14-16). Vak gőgjében arra utasította a királyi tiszteket, hogy mindenki előtte, azaz a király első embere előtt hajtson térdet a király kapujában. Márdokeus azonban ezt megtagadta. A tisztségviselők hírt vittek erről Hámánnak, és arról is említést tettek, hogy Márdokeus zsidó származású. Hámán ezért nem csupán Márdokeust akarta megbüntetni, hanem "...igyekezett Hámán elveszteni minden zsidót, a ki Ahasvérus egész országában vala, a Márdokeus nemzetét" (Eszter 3: 6). A király szabad kezet adott Hámánnak mindenben, aki nem is habozott minden tartományba rendeletet küldeni, melynek értelmében, egy sorsvetés által meghatározott napon, a többi nép felhatalmazást kapott, "...hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon" és "hogy javaikat elragadják" (Eszter 3: 13). A rendelet Susán várában igen nagy felháborodást váltott ki, más tartományokban pedig "nagy gyásza volt a zsidóknak" (Eszter 3:15; 4:3).
Eszter eleinte semmit sem tudott a zsidók ellen készülő népirtásról. Csak akkor szerzett tudomást a dologról, mikor szolgálóleányai és eunuchjai arról értesítették, hogy Márdokeus nagy fennszóval és jajkiáltással böjtöl a város terén. Ekkor rögtön Márdokeusért küldetett, hogy megtudakolja pontosan mi a baj. Márdokeus a királyi gyűrű által hitelesített rendelet másolatát küldte vissza unokahúgához, és arra kérte " ...hogy menjen a királyhoz, könyörögni néki és esedezni előtte az ő nemzetségéért" (Eszter 4: 8). Ebben az időben azonban érvényben volt egy törvény, mely halállal sújtott mindenkit, aki hívatlanul lépett be a király közvetlen jelenlétébe, és jó harminc napja maga a királynő sem hívatott királya elé. Eszter tehát küldöttjén keresztül arról tájékoztatta Márdokeust, hogy kezei meg vannak kötve. Márdokeus erre ezt az üzenetet küldte vissza a királynénak: "...Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani idõben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?" (Eszter 4:13-14). Eszter, kezdeti bátortalanságát félretéve, arra kérte Márdokeust, hogy a város minden zsidóját egybehívva böjtöljenek érte három napig, majd e szavakkal tett bizonyságot Istenbe vetett teljes hitéről: "...én is és leányaim így bőjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek" (Eszter 4: 16).
Mikor tehát a napok beteltével Eszter Ahasvérus király elé lépett, akkor szó szerint az életét tette kockára. Eszter azonban "kegyet talála szemei előtt, és kinyujtá a király Eszterre az arany pálczát" (Eszter 5: 2). A király ezen utóbbi gesztusával azt fejezte ki, hogy Eszter minden további nélkül beléphet, vagyis hogy a nő irgalomra talált szemei előtt. Ekkor aztán Eszter, megragadva az alkalmat, még arra a napra ünnepségre hívta a királyt és Hámánt. A király tehát — Hámánnal a sleppben — elment a vacsorára. Ekkor azt mondta királynőjének, ha kívánsága és kérése "...az ország fele is... meglészen" (6. igevers). Eszter azt válaszolta, hogy a király és első embere a holnapi ünnepségen is tiszteljék meg őt, és ott majd királya elé terjeszti kérését (8. igevers). A két férfi ezt a meghívást is elfogadta.
Ahasvérus szemére azonban aznap este sehogy sem jött álom, így hát az idő értelmes kitöltése végett úgy parancsolt, hogy olvassanak fel neki a királyok évkönyvéből. Nyilván nem a véletlen műve volt, hogy pont az a bejegyzés is elhangzott, mely Márdokeus hősies közbenjárásának állított mementót, ami végtére a király életét megmentette. Mindeközben Hámán (diadal)ittasan ment is újságolni egész házának, hogy a király milyen dicsőségben részesítette őt, hogy a fejedelmek közül egyedül őt hívta meg a királynő. A haza vezető úton azonban meglátta Márdokeust, aki rögtön rossz emlékeket idézett fel benne. Hámán borúját látva felesége és barátai elő is álltak a megoldással: azt javasolták, hogy már éppen ideje Márdokeus akasztófáját felállítani (Eszter 5:9-14). Hámánnak megtetszett az ötlet és aszerint cselekedett.
Mikor aztán a király másnap éppen azon tűnödött, hogy nem volt helyes dicséret és jutalom nélkül elengedni ezt a Márdokeust, Hámán szívében azzal a szándékkal lépett színe elé, hogy megtárgyalja vele Márdokeus felakasztását. A király azonban csak annyit kérdezett Hámántól, hogy ő hogyan bánna helyében azon hű szolgájával, akit nagy tiszteletben akar részesíteni (Eszter 6:6). Hámán természetéről sokat elárul, hogy rögtön azt hitte, a király őreá gondol. Menten ki is vágta, hogy az ilyen embert királyi ruhában, koronával fején, a király lován ülve kell végigvezetni az egész városon, miközben nagy hangon így kiáltanak előtte: "Így cselekesznek a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván" (Eszter 6:9). Szinte látni lelki szemeink előtt, hogy Hámán arca hogyan váltott színt, mikor a király következőképp reagált saját felvetésére: "Siess, hozd elő azt a ruhát és azt a lovat, a mint mondád, és cselekedjél úgy a zsidó Márdokeussal, a ki a király kapujában ül, és semmit el ne hagyj mindabból, a mit szóltál" (Eszter 6: 10).
Hámánnak tehát engedelmeskednie kellett a király szavának, így az általa legjobban utált embert volt kénytelen királyi tiszteletben részesíteni. Eztán búslakodva számolt be feleségének és barátainak a történtekről. Ők erre igen bölcs előretekintéssel (mely jó eséllyel nem is tőlük jött), így válaszoltak neki: "...Ha Márdokeus, a ki előtt kezdtél hanyatlani, a zsidók magvából való: nem bírsz vele, hanem bizony elesel előtte" (Eszter 6: 13). Nem sokkal ezután megérkeztek a király eunuchjai, hogy Hámánt a királynő lakomájára kísérjék (14.igevers). A vacsora közben Eszter színt vallott, és elmondta a királynak, hogy nem sokára teljes népét ki fogják irtani. A királynő nagy alázatáról és tiszteletéről is bizonyságot tett mikor ezeket a szavakat szólta királyának: "...ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért" (Eszter 7: 4). Ennek hallatára a király igen felindult, és azt kezdte tudakolni, hogy ki merne ilyet tenni királynőjé népével (5.igevers). Eszter pedig ekkor mutatott rá a tettesre: "Az ellenség és gyűlölő, ez a gonosz Hámán!" (7.igevers). Ahasvérus meglepődéstől aléltan hagyta el a termet, Hámán pedig — Ura haragját látva — felismerte, hogy sorsa már bepecsételtetett. Ekkor Eszter kerevetére (szélesebb párnázott dívány) borulva a királynőnek kezdett el könyörögni életéért. Mikor a király visszatért a palota kertjéből és ezt látta, az a benyomás támadt benne, hogy Hámán még zaklatja is a királynőt. Több se kellett neki, meg is hagyta rögtön, hogy akasszák fel arra a fára, amit saját maga készíttetett Márdokeusnak (8.-10. igevers).
Miután Hámán tehát saját életével fizetett, a Xerxész néven is ismert Ahasvérus király Eszternek adta Hámán minden vagyonát és birtokát, Márdokeusra pedig rábízta saját pecsétgyűrűjét, vagyis Hámán előző rangjára emelte őt. A perzsa királyok törvényeit azonban nem lehetett visszavonni, így azt a rendeltet sem, amit Hámán saját kedvére szerkesztett, és királya nevében bocsátott ki. Tudva ezt, Eszter megint a királyhoz folyamodott. Xerxész erre egy olyan új rendeletet adott ki, ami az előbbi rendelkezés ellenébe ment. Feljogosította ugyanis a zsidókat arra, hogy minden támadójukkal szemben, aki az életükre törnek, törvényesen megvédhessék magukat. Voltak, akik az előre kijelölt napon rá is támadtak a zsidókra, Isten viszont minden ellensége felett győzelmet adott népének. Nagy volt hát az öröm Perzsia összes zsidó lakta tartományában. Ezeket az eseményeket szemlélve más népek tagjai igencsak félni kezdték a zsidók hatalmas Istenét. Egyesek még át is tértek a zsidó hitre, azaz prozelitákká váltak (Eszter 8. fejezete).
Eszter bátorsága és hite mind arról tanúskodnak, hogy ennek a fiatal asszonynak micsoda bizalma volt az élő Isten iránt. Élete egyben Isten szuverén hatalmának iskolapéldája. Az Úr ugyanis egész teremtése fölött teljhatalmú uralkodó, Ő irányítja az élet minden mozzanatát, az Ő tökéletes terve szerint igazgat embereket, emberi kormányokat és minden elképzelhető szituációt. Korlátolt emberi nézőpontunkból azt sem tudjuk, hogy életünk következő perce mit hoz. Eljöhet azonban a nap, amikor képesek leszünk majd átlátni, hogy az Úr miért engedett bizonyos dolgokat megtörténni, hogy miért azokra a tapasztalatokra tettünk szert, amelyekre szert tettünk, hogy miért azokkal az embertársainkkal találkoztunk, kikkel találkoztunk, hogy miért éppen csak a következő buszt értük el, hogy miért éppen abba a boltba mentünk be, vagy hogy miért olyan lassan indult aznap az a fránya autó. Ha Istent szívünkbe befogadjuk, akkor földi pályánk zárultával az ö ölében ülve, gyermekeként nézzük majd végig életünk filmjét, és látni fogjuk, hogy Ő a legsötétebb napon is milyen közel volt hozzánk, mint ahogyan azt is, hogy mégiscsak jó időben voltunk jó helyen, hiszen Vele elértük célunkat. Eszter is "éppen" jó időben és jó helyen volt, tehát az ő életében sem volt ez másképp. Ő — ahogy a Biblia fogalmaz — "a mostani időért" került be a király háremébe. "A mostani időért" vált királynővé. "A mostani időért" készíttetett fel és kapott elég erőt ahhoz, hogy népéért közbenjárjon (Eszter 4:14). Ez a "mostani idő" pedig már a világ alapjának letétele óta elvégeztetett Isten tervében. Fontos azonban megemlíteni, hogy Eszter hűen engedelmeskedett Urának, és nem tekintett arra, hogy alázatos szolgálata akár az életébe is kerülhet. Isten Szent Lelke szeretet által emlékeztet minket Eszter történetére, mint ahogy arra az igaz ígéretre is, amit jó, ha napjában többször is felidézünk: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik [az] [ő] végzése szerint hivatalosak" (Rómabeliekhez 8: 28).
English
Mit tanulhatunk Eszter életéből?
