Kérdés
Melyek Jézus Krisztus életének legfőbb eseményei és állomásai (második rész)?
Válasz
A következőkben Jézus Krisztus életének legfőbb állomásain megyünk végig, mintegy listaszerűen felsorolva azokat. A sorrend tekintetében a Biblia kronológiáját vesszük alapul. A jelen cikk három részes cikksorozatunk második része.
Az ötezrek megvendégelése (Máté 14:15-21; Márk 6:34-44; Lukács 9:12-17; János 6:5-13) – Mindössze öt cipócska kenyérből és két halból Jézus elég ételt teremtett, hogy ötezer főnél valójában lényegesen több embert lakasson jól. Az evangéliumok tanúsága szerint 5000 férfi volt jelen, de Máté azt is hozzáteszi, hogy feleségeik és gyermekeik is velük voltak. Így óvatos becslések mentén is könnyűszerrel húszezer felé emelkedik a jelenlévők teljes száma. Istenünk újra bemutatta, hogy Ő a bővölködés Istene, kezében egy pár morzsa is tetemes mennyiséggé válhat. E valós történetből nyerhető tanulság elsöprő erővel hat, ha azt helyesen fejtjük ki: mielőtt Jézus megsokasította az ételt, arra utasította a sokaságot, hogy üljenek le. Ezzel gyönyörű és szemléletes példáját adta Isten erejének, mely mindent képes elérni, amire mi önerőnkből képtelenek vagyunk, ha csak hajlandóak vagyunk egy lélegzetvételnyi időre átadni a kormányt, és az Úr lábaihoz egyszerűen leülve megpihenni az Ő kegyelmében. Világos, hogy nem állt az emberek rendelkezésére elegendő étel, ők maguk nem adhattak egymásnak és gyermekeiknek enni, erre csak az Úr volt képes. Mindaz amijük volt, joggal nevezhető jelentéktelen mennyiségnek, Isten kezében azonban a kevés is az elégnél sokkal többnek bizonyult, hiszen csak a maradékokkal tizenkét kosarat töltöttek meg.
Jézus Krisztus dicső elváltozása: (Máté 17:1-8; Márk 9:2-8; Lukács 9:26-36) – Ez az elváltozásnak nevezett esemény során az Úr Jézus Krisztus egyszer csak mennyei dicsőségében, vagyis igaz valójában, jelent meg Péter, János és Jakab szemei előtt. Mennyei fénye csak úgy áradt alá, miközben ruhája fehérebb lett, mint amit bármely ruhafehérítő képes készíteni, a Napra pedig inkább lehetett tekinteni, mint az Ő fenséges arcára. Mivel ez nem mese, ezért az sem csoda, hogy az evangélium emberi írói igencsak szavak híján maradtak, mikor érzékeltetni akarták a hegyen történt eseményeket. Hasonlóan ahhoz, mint ahogyan János apostolnak is csak metaforák maradtak eszközül, mikor az általa látott mennyei jelenést kellett leírnia, Máté, Márk, és Lukács is csak olyan evilági jelenségekre vonatkozó kifejezéseket tudott papírra vetni, mint a "villámlás", "a nap", "fény", hogy valamiképp visszaadhassák Jézus Krisztus megdicsőült küllemét. Pedig ahhoz kétség sem fér, hogy az minden minőségében túlvilági szépségű volt. A Jézussal párbeszédet folytató Mózes és Illés feltűnése legalább két következtetés levonására ragad el minket. Először is meg kell állapítsuk, hogy a két ószövetségi szereplő megjelenése mélyen szimbolikus, hiszen míg Mózes a törvényt-, addig Illés a prófétákat jelképezi. Mindkettejük pedig Magán a testté lett Szereteten függnek (1.János 4:8; Máté 22:36-40). A törvény (értsd Mózes öt könyve, mely Pentateuchus néven is ismert) és a próféták egyaránt előrejelezték Jézus Krisztus eljövetelét és áldozati halálát. A második tanulság pedig maga az a tény, hogy megjelenésükkor Jézus hamarosan bekövetkező haláláról beszéltek (Lukács 9:31). Ez pontosan jelzi, hogy tudomásuk volt a rövidesen kibontakozó jeruzsálemi eseményekről, melyek mind Isten szuverén tervének keretein belül mentek végbe, szigorúan azok rendelt idejében. Isten ekkor újra hallatta hangját a mennyből, és arra utasította Jézus tanítványait, hogy "őt hallgassátok". Ezzel azt üzente, hogy már nem Mózes vagy Illés az irányadó, hanem Jézus-, immáron Nála van a királyi pálca és a hatalom, hogy irányítsa őket.
Lázár feltámasztása: (János 11:1-44) – Lázár, bethániabeli Mária és Márta testvére, Jézus Krisztus személyes barátja volt. Ezért történhetett az, hogy Mária és Márta arra kérte Jézust, hogy menjen el és látogassa meg őket, mikor Lázár betegsége komolyra fordult. Az Úr Jézus azonban egy pár nappal (szándékosan) később ment tudván tudva azt, hogy Lázár az Ő megérkeztekor már halott lesz. Ez azonban lehetőséget adott arra, hogy a jelenlévőknek és az egész utókornak is megmutathassa valós isteni erejét. Kizárólag Istennek van hatalma az élet és a halál felett, mikor tehát az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt a sírból, akkor Isten aláhúzta a halál feletti győzelmét, de vastagon. Isten egyszülött Fia ezen csodás eset által félreérthetetlen módon magasztaltatott fel és dicsőült meg. Sok más csodájához és mennyei jelekben gazdag tetteihez hasonlóan az egyik cél most is az volt, hogy a közvetlen-, és a mindenkori tanítványok higgyenek (János 20:31). Jézus annak is bizonyságát adta, hogy Ő pontosan az, Akinek mondja magát. Ez a — talán leglenyűgözőbb — csodája pedig isteni mivoltát véste kőbe. Jézus találkozásukkor így szólt Mártához: "Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él" (János 11: 25), majd azt kérdezte tőle, hogy valóban hiszi-e ezt. Az Úr ezzel gyakorlatilag összefoglalta keresztény mivoltunk fő kérdését, a hívői létünk lakmuszpapírját adta kezünkbe. Isten Szent Lelke által, kegyelemből mondhatjuk, hogy igen, Jézus Krisztus maga az élet és a feltámadás. Saját vélt érdemeink szemétdombjára tekintve csak Őbenne bízunk, hogy a kiérdemelt örök szenvedés helyett a meg nem szolgált örök életet kapjuk Tőle ajándékba. Testünk tagjait-, és annak minden törekvését, nap mint nap az Úr teste mellé kell temessük, hogy aztán az Ő Szent Lelke minket is életre ébresszen, hogy mi is abban a diadalban részesülhessünk, melyet Jézus Krisztus aratott a halál felett. Kizárólag Isten kegyelme által lehet valós megváltásban részünk.
Győzedelmes bevonulása: (Máté 21:1–11, 14–17; Márk 11:1–11; Lukács 19:29–44; János 12:12–19) – Jézus keresztrefeszíttetése előtti győzedelmes jeruzsálemi bevonulása adja annak az emberi hagyománynak az alapját, amit virágvasárnapként ismerhetünk. Egy héttel Jézus a kereszten learatott fényes győzelme előtt, a nép pálmaágakat helyezett Jézus lábai elé, ezzel utat egyengetve az eljövendő Messiásnak. Ez a tiszteletadás, melyben kizárólag királyokat részesítettek, ekkor kapta meg eredete értelmét, ekkor tudhattuk meg, hogy ez az Izráel minden földi királyának kijáró szimbolikus gesztus, a mennyei király bejövetelének előrevetülő árnyéka volt. Jézus felmagasztalása azonban csak igen rövid ideig tartott. Egy pár nap elteltével ugyanezen tömeg, a farizeusok által felbujtva, már az Úr halálát akarta, és azt ordította Pilátus trónja felé, hogy "Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!" (Lukács 23:20-21). Mikor azonban a Megváltó — mély alázatát kifejezve — szamárháton vonult be a valódi örök városba, akkor a sokaság is beigazolta, hogy Ő a rég várt Messiás, Izráel fiainak és minden népek egyedüli Üdvözítője. Nagyon beszédes, hogy még a kis gyermekek is királyként fogadták őt, mintegy bizonyítva ezzel, hogy gyerekfejjel is felismerték azt, amit Izráel vezetői nem akartak elfogadni, vagyis hogy az Úr Jézus Krisztus a Messiás. Jézus a jeruzsálemi bevonulással Zakariás próféta egyik ószövetségi jövendölését is beteljesítette. Isten Szent Lelke János apostol ihletett írásában így idézi a letűnt kor prófétájához kiment Igét: "Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve" (János 12:15).
English
Melyek Jézus Krisztus életének legfőbb eseményei és állomásai (második rész)?
