Az emberi és a csimpánz DNS hasonlósága bizonyíték az evolúcióra?


Kérdés: Az emberi és a csimpánz DNS hasonlósága bizonyíték az evolúcióra?

Válasz:
Az elmúlt évtizedek áttörései a génállományok feltérképezésének terén lehetőve tette az emberi és más főemlősök, így a csimpánz DNS-ének összehasonlítását is. A hasonlóság az emberi és csimpánz génkészlet között több megállapítás szerint is mintegy 98%. Ezt a számot sokszor az emberek és csimpánzok közös leszármazásának perdöntő bizonyítékaként is használják. Tartható azonban ez az gyakorlat? Ez volna valóban az a tény volna, mely egyértelműen bizonyítja az ember és a csimpánz közös eredetét? Érvelésünk szerint pusztán erre az arányra tekinteni több mint félrevezető. Ha ugyanis a rendelkezésre álló adatokat jobban górcső alá vesszük, akkor azt találjuk, hogy az ember és a csimpánz genetikai állományának az összehasonlítása pontosan ellentmond az evolúciós elméletből levezethető következtetésnek.

Pontosításként álljon itt, hogy az emberek és csimpánzok közti genetikai különbség egyes vizsgálatok szerint valójában 2 százalék-, míg újabb vizsgálatok eredményei szerint 5 százalék körül mozog. Így az a megállapítás, mely szerint a két génkészlet 98 százaléka egyező, túlzónak nevezhető. Azonban érvelésünk nem ezekre az értékekre támaszkodik, ugyanis teljesen egyező számú építőkockából is nagyon eltérő dolgokat lehet építeni, vagy ugyanannyi bitből álló forráskódok is kódolhatnak nagyon különböző programokat.

Az emberi és a csimpánz DNS szekveciák (láncolat) közötti különbségek nem véletlenszerű módon oszlanak el a géntérképen, hanem sokkal inkább csoportokba (cluster) tömörülnek. Ezeken a specifikus DNS szakaszokon a csimpánzok géntérképe más főemlősökével vág egybe. Az ember ezzel szemben kitűnik a főemlősök tömegéből. A tudósok rendszerint csak HAR-ként (human accelerated regions – emberi felgyorsult (gén)területek) hivatkoznak a génkészlet ezen emberspecifikus csoportjaira. Ezek a HAR-ok a DNS azon szakaszaiban találhatóak, amelyek nem felelősek gének kódolásáért. Azt kéne higgyük tehát, hogy mindazok a genetikai eltérések, melyek a emberspecifikus tulajdonságainkat kódolják, pusztán a vak véletlen folytán, evolúciós szempontból nézve szélsőségesen rövid idő alatt hoztak létre teljesen életképes, és kiemelkedően jó adaptációs képességű emberi egyedeket.

A véletlen szerencse, mint kulcselem, finoman szólva sem tudományos érvelés, hanem sokkal inkább fiktív sztorik kelléke. A történet azonban egyre rosszabb lesz. Újabb kutatások találnak elszórva olyan HAR-okat is, amelyek igenis szerepet játszanak gének kódolásában. Ebből aztán további problémás kérdések egész sora származik. Az evolúciós elmélet állítása szerint az emberi faj egy távoli közös ember-csimpánz elődből fejlődött ki a természetes szelekció eszközével, amely során a véletlenszerű mutációk által létrejött előnyös tulajdonságok életképesebb (adaptívabb) egyedeket produkáltak, melyek nagyobb eséllyel örökítették tovább génjeiket. A fenti kutatások azonban éppen ennek az ellenkezőjét találták, mégpedig azt, hogy azok a HAR-ok, melyek egyes proteinek létrehozásáért felelős géneket kódoltak nem hogy előnyös fenotípusokat nem hoztak létre, hanem éppen ártalmas változásokért voltak felelősek. Amellett, hogy egyetlen fiziológiai előnnyel sem jártak, pont a káros természetük ellenére terjedtek el az egész populációban. Ez finoman szólva sem egyeztethető össze az evolúciós elmélet keretrendszerével.

A HAR-ok azt a tendenciát mutatják, hogy előfordulásuk rendszerint megemeli DNS-szál adott területének guanin-citozin arányát. Az evolúciós elmélet szerint egy adott gén hátterében lévő guanin-citozin arány relatíve állandó kell legyen, mivel a természetes kiválasztódás azokat a DNS mutációkat részesíti előnyben, melyek adaptívabbá tesznek egy adott proteint. A guanin-citozin arány trendszerű megnövekedése a HAR-ok körül szintén nehezen hozható összhangba az evolúciós elmélettel.

Ezen felül a HAR-ok nem mindig csak a gén protein kódolásáért felelős részére korlátozódnak, hanem szomszédos génszekvenciákban is megnyilvánulnak. Ez egy további bizonyítéka annak, hogy a humánspecikfikus DNS nem az adott proteineket kódoló gének folyamatos tökéletesítését megcélzó természetes szelekció eredménye. A HAR-ok hajlanak arra, hogy a gén egy meghatározott részében tömörüljenek, és ott is konkrétan egy exonban-, és akörül, vagyis nem egyenletes az eloszlásuk a génen belül, mint azt várnánk. Ráadásul kizárólag férfi gének rekombinációjával korrelálnak. Ezek a eredmények szintén nehezen férnek meg az evolúciós elmélettel.

Végül azt a következtetést vonhatjuk le, hogy bár legyen az ember és csimpánz közti genetikai hasonlóság mégannyira érdekes is, ez önmagában nem bizonyítja Darwin evolúciós elméletét. Az intelligens tervezés és kivitelezés is képes magyarázatot szolgáltatni erre a jelenségre. A tervezők sokszor nagyon eltérő dolgokat kreálnak hasonló alkatrészek, anyagok és elrendezések által. Ez a ca. 95%-os egyezés egyébként is csak génkészletünk azon területeire vonatkozik, melyek a proteinek létrehozásáért felelősek. A kutatások fényében teljesen elképzelhető az is, hogy a természet Tervezője és Alkotója ugyanazon funkciók betöltésére ugyanazon proteineket alkalmazta élő szervezetek egy egész sorában.

English


Vissza a magyar oldalra
Az emberi és a csimpánz DNS hasonlósága bizonyíték az evolúcióra?