settings icon
share icon
Kérdés

Hogyan állhatunk ellen a kísértésnek?

Válasz


A kísértést úgy lehetne leírni, mint egy felhívást vagy csábítást a bűnre, azzal a hallgatólagos ígérettel, hogy ha engedünk neki, az nagyobb megelégedéssel fog eltölteni. A kísértésnek való ellenállás azzal kezdődik, hogy felismerjük, hogy a sátán a legfőbb kísértő (Máté 4:3, 1Thesszalonika 3:5), aki már az édenkert óta kísérti az emberiséget (1Mózes 3, 1János 3:8). Azt is tudjuk viszont, hogy Sátánnak nincs valódi ereje a hívők felett, hiszen Megváltónk halála és feltámadása révén ez a csata már eldőlt, és Krisztus örökre legyőzte a bűn és halál erejét. Ennek ellenére Sátán körbejárja a földet, hogy éket verhessen Isten és a gyermekei közé, és kísértései sajnos részét képezik a mindennapi életünknek (1Péter 5:8). A Szentlélek erejével és Isten igéjének igazságával azonban hatékonyan szembeszállhatunk a kísértéssel.

Pál apostol ezekkel a szavakkal bátorít: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket” (1Korinthus 10:13). Valóban, mindnyájan szembesülünk a kísértés valamely formájával – még Jézus sem volt ez alól kivétel, és „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben” (Zsidók 4:15). Noha a sátán a kísértés mögötti végső sötét erő, a mi saját bukott és romlott emberi természetünk az, amely megengedi, hogy ezek a kísértések meggyökerezzenek, és amely arra késztet, hogy azok szerint járjunk el, ez által bűnt szülvén (Jakab 1:15). De a Szentlélek ereje által képesek leszünk megszabadulni a bűntől és kísértéstől, amellyel a mindennapjainkban küszködünk. Ha tehát Krisztus Lelke lakozik a szívünkben, már rendelkezünk is azzal az eszközzel, amellyel kivédhetjük az ördög tüzes nyilait. Pál szavaival élve, „a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek” (Galata 5:16).

Mindig Isten igéje a legjobb védőfegyver Sátán kísértéseivel szemben, és minél jobban ismerjük az igét, annál könnyebben tudunk győzelmet aratni a napi harcok felett. A zsoltáros így ír erről: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsoltárok 119:11, Károli). Amikor Sátán megkísértette Krisztust a pusztában, az Úr rögtön a Szentírást idézte (Máté 4:4-11), ami miatt végül az ördög eltávozott tőle. Valóban, a hívőknek szorgalmasan tanulmányozniuk kell Isten igéjét. „Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap azon elmélkedem. Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, és enyém marad az örökké” (Zsoltárok 119:97-98).

Isten igéje mellett az imádkozás szintén segíthet leküzdeni a kísértést. Elárultatásának éjszakáján Jézus imádkozott a Gecsemáné kertben, és Pétert is imádkozásra szólította fel, „hogy kísértésbe ne essetek” (Márk 14:38). A Miatyánkban Jézus szintén arra tanított, hogy imádkozzunk, hogy ne essünk kísértésbe (Máté 6:13, Lukács 11:14). De ha mégis beleesünk, tudjuk, hogy „Isten… hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni”, és megadja a szabadulás útját is (1Korinthus 10:13). Ezt maga Isten ígéri, és Ábrahámhoz hasonlóan minden hívő meg kell róla legyen győződve, hogy Istennek van hatalma megtenni, amit ígért (Róma 4:21).

Egy másik módja a kísértés leküzdésének az, ha felidézzük, mit tett Jézus Krisztus értünk. Habár Ő maga soha nem követett el bűnt, már akkor kész volt elviselni a kereszt szörnyűségét értünk, mikor mi még bűnösök voltunk (Róma 5:8). Minden bűn, amelyet valaha elkövettünk vagy el fogunk követni, egy szöget ütött a Megváltóba a kereszten. Abból, hogy miként reagálunk a sátán világi csábításaira, jól kitűnik, hogy mennyire szeretjük Jézus Krisztust.

De még ha rendelkezünk is a győzelemhez szükséges eszközökkel, használnunk kell a józan eszünket, és nem hozhatjuk magunkat olyan helyzetbe, ahol a gyengeségeink sortűznek lesznek kitéve. Már így is naponta olyan képek és üzenetek bombáznak, amelyek bűnös kívánságokkal kínoznak. Nem kell erre még rásegítenünk. Habár Krisztus Lelke lakozik bennünk, a testünk olykor nagyon erőtlen tud lenni (Máté 26:41). Ha tudjuk valamiről, hogy bűnre vihet, kövessük Pál utasítását, és meneküljünk előle (1Korinthus 6:18, 1Timóteus 6:11, 2Timóteus 2:22). Ne feledjük, hogy a kísértő egyben az érvelés mestere is, és határtalan mennyiségű érvet tud felhozni, hogy alátámassza a bűnös magatartást.

Ha Isten Lelkével és az ige igazságával vértezzük fel magunkat, mindenünk megvan a sátán támadásainak kivédéséhez (Efezus 6). Akármilyen próba vagy kísértés kerüljön is utunkba, Isten igéje és Lelke végtelenül felülmúlja a sátán minden ármánykodását. Amikor a Lélekkel járunk, úgy tekinthetünk a kísértésre, mint egy lehetőségre, hogy megmutassuk Istennek: valóban Ő az életünk ura.

English



Vissza a magyar oldalra

Hogyan állhatunk ellen a kísértésnek?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries