Hogyan egyensúlyozzuk ki az elhagyás és ragaszkodás kettősségét szüleink tiszteletében?


Kérdés: Hogyan egyensúlyozzuk ki az elhagyás és ragaszkodás kettősségét szüleink tiszteletében?

Válasz:
Mind a keresztény szülőknek, mind házas gyermekeiknek nehézséget okozhat, hogy jól egyensúlyozzanak az elválás és a ragaszkodás gyakorlata között. A fiatal felnőtt házas gyermekeket ez talán még nehezebb feladat elé állítja, mikor arra törekednek, hogy szüleik iránti tiszteletüket kifejezzék, anélkül hogy házastársukat elhanyagolnák. Hogy pontosan mit is értünk az elhagyás és ragaszkodás kettősségén, azt jól megvilágítják a Szentírás idevonatkozó igerészei.

"Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté" (1. Mózes 2:24).

"Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz" (Efézusbeliekhez 6:1)

"Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked" (2.Mózes 20:12).

Az 1. Mózes 2:24 kijelentésének három oldala is van. Az elhagyni szó itt arra utal, hogy egy családon belül két egymástól eltérő típusú kapcsolatot különböztethetünk meg. A szülő-gyermek kapcsolat egy időleges viszony, mely az elhagyással tetőzik be. A férj és feleség viszonya egy időben maradandó kapcsolat, mint ahogyan az Írás is mondja: „És ezt mondá (Isten): Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza" (Máté 19:5-6). A család életében problémák lépnek fel, ha a szülő-gyermek viszony (bármely érintett fél részéről is) kizárólagosságra törekszik. Ha a felnőtt gyermek megházasodik, azonban a szülő-gyermek viszony marad továbbra is az elsődleges, akkor ez új kapcsolatának egységét fenyegeti majd.

2. A héber szó, melyet Károli ragaszkodásként fordított a következő jelentést hordozza: egyfelől kifejezi egy másik személy eltökélt követését, másrészt pedig annyit tesz, hozzátapadni, hozzáragasztani valamihez vagy valakihez. Így hát mindegyik házas félnek eltökélten kell követnie másikát a házassági eskü letétele után is, és enyv módjára kell egymáshoz tapadniuk. Ez a ragaszkodás egy olyan erős köteléket ír le, amit meghittségében és bensőséges közelségében semmilyen szülői- vagy baráti viszony nem szárnyalhat túl.

3. És lesznek egy testté – A házasság két önálló embert kapcsol össze egy új létező egységgé. Az élet minden területén, így mind a testi, érzelmi, szellemi, anyagi és társadalmi szinten a házas élet egy olyan egységet kell eredményezzen, melyre a legtalálóbb kifejezés valóban az „egy test". Továbbra is igaz, hogy amennyiben a folytatódó szülő-gyermek kapcsolatban mélyebb érzelmi és más irányú támogatás nyilvánul meg, akkor a házasság egysége veszélybe kerül, ami Istennek nem tetsző kapcsolati egyenlőtlenségben ölt majd testet.

Az 1. Mózes 2:24 e három tartalmát szemeink előtt tartva a következőkben vizsgáljuk meg a szülők tiszteletére vonatkozó bibliai intéseket. A Szentírás felhív minket a szüleinket megillető tiszteletteljes bánásmódra (Példabeszédek 30:11, 17), a nekik való engedelmességre, amennyiben utasításaik a Bibliával összhangban állnak (Efézusbeliekhez 6:1- „ti szüleiteknek az Úrban"), valamint az időskori gondviselésükre (Márk 7:10-12; 1 Timótheushoz 5:4-8).

Mikor az egyik szülő közbeavatkozása akadályozza az „elhagyást", mert továbbra is fenntartani igyekszik a szülő-gyermek kapcsolat elsődleges szerepét, akkor az ilyen jellegű viselkedését tiszteletteljesen vissza kell utasítani. Jellemző az ilyen szülői magatartásra az engedelmesség megkövetelése, a függőségi viszony további erőltetése, vagy a házastárs vágyaival-, kölcsönös függőségi igényével-, és egységre való törekvésével szembeni fellépés. Azonban ha az idősödő szülő valóban rászorul felnőtt gyermeke segítségére, legyen ez fizikai vagy érzelmi igény (az elhagyás elvének felülírása nélkül), akkor a gyermek köteles gondoskodnia róla, még ha a házastárs nem is kedveli apósát vagy anyósát. A szeretet adott bibliai gyakorlatának érvényesülnie kell az idősödő szüleink irányába, még akkor is, ha ez éppen nincs saját- vagy házastársunk ínyére.

Az elhagyás és a ragaszkodás helyes egyensúlya és a „felső hatalmasságoknak"(ma államhatalom) való engedelmeskedés (Rómabeliekhez 13. fejezete) között világos párhuzam húzható. Jézus tanítványai csak akkor lehettek engedetlenek a világi hatalom birtokosaival és/vagy rendeléseikkel szemben, ha azok Isten parancsával szembementek. Jézus Krisztus mai követőire ez éppígy érvényes. Az Apostolok Cselekedeteinek 4:5-20 részében láthatjuk miként utasítják vissza az apostolok a zsidó felsőbbségek követelését, mely szerint menten fel kell hagyniuk az evangélium megszabadító hírének a terjesztését. Jézus tanítványai mindezt tiszteletteljes módon tették. Hasonlóan Jézus Krisztus is megerősíti szüleink tiszteletének elengedhetetlen szükségességét, azonban ez a tisztelet, valamint a szülő-gyermek kapcsolat, nem ágaskodhat Krisztussal való kapcsolatunk felé (Lukács 14:26). Mikor a szülők, akár öntudatlanul is, megsértik az 1. Mózes 2:24-ben látható elvet, akkor tiszteletteljesen és körültekintően visszautasíthatjuk őket. Ugyanakkor házastársunk igényei felett átmenetileg szemet hunyhatunk, ha tudatosan nem mutat hajlandóságot arra, hogy mind idejét, erejét, és anyagi lehetőségeit latba vetve megpróbáljon segíteni a szükséget szenvedő idős szülőnek, legyen ez a másik fél- vagy a saját szülője. Isten ad bölcsességet idős szüleink valós fizikai és érzelmi igényei-, valamint a túl anyáskodó vagy apáskodó szülői magatartás megkülönböztetésére.

English


Vissza a magyar oldalra
Hogyan egyensúlyozzuk ki az elhagyás és ragaszkodás kettősségét szüleink tiszteletében?