Mit tegyenek a keresztény szülők, ha gyermekük meghalt?


Kérdés: Mit tegyenek a keresztény szülők, ha gyermekük meghalt?

Válasz:
Szülőként el sem tudunk tragikusabb eseményt képzelni, mint gyermekünk elvesztését. Minden szülő természetes elvárása, hogy gyermeke túlélje őt. Egy ilyen veszteség tehát minden mérce szerint egy rendkívüli esemény, amely letaglózó fájdalommal és hosszasan elhúzódó gyásszal jár. Egy olyan élettapasztalatról van tehát szó, amely egyedi kihívásokat támaszt a szülőkkel szemben, amint életüket gyermekük nélkül kell újra felépíteniük.

Elég önhitt dolog volna, ha valaki jól megmagyarázná a szülőknek, hogy hogyan kell kezelniük gyermekük elvesztését. Azt viszont ki merjük jelenteni, hogy mindazok, akik életüket már letették Jézus Krisztus kezébe gyorsabban és kevesebb sebbel állhatnak fel egy ilyen csapás után. A kulcs a Megváltó Istenünkbe vetett őszinte és biztos hit. Mit tegyenek tehát a keresztény szülők, ha elveszítették gyermekük? Beszél Isten Igéje ilyen eseményekről, és ha igen, mit mond?

Először is szem előtt kell tartanunk, hogy a gyász némileg minden személyre eltérően hat. Az eseményre adott érzelmi válaszreakciók egy igen széles érzelmi skálán mozoghatnak. Ezek az érzelmi megnyilvánulások persze normálisak és természetesek. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy egy szülő talán soha sem heveri ki teljesen gyermeke halálát. Itt nem egy betegséggel nézünk szembe, amiből egyszer csak felépülünk. A legtöbb lelkigondozó a gyermek elvesztését egy olyan fizikai sérüléshez hasonlítja, mely egyszer és mindenkorra megváltoztatja életünk folyását. Ugyanakkor azt sem szabad elfelednünk, hogy a gyermek által hátrahagyott űrt talán egész életünkben érezzük majd, még ha ennek a fájdalmas benyomásnak az erőssége idővel alább- és alább hagy majd.

A szerető és szüntelenül hű Istenünkbe vetett hit segít bennünket gyermekünk elvesztését elhordozni és felépülni. Egyes esetekben Isten olyan irgalmasan dolgozik rajtunk, mely munkájának eredménye másokat elkápráztat. Így történt ez Dávid királlyal is, ki hétnapos gyermekét veszítette el (2 Sámuel 12:18-19). Számos értékes dolgot tanulhatunk ebből az igerészből. A Szentírás ezen passzusa segíthet a gyászoló szülőknek, hogy a történtek ellenére is bizakodva tekintsenek jövőjük elébe.

Az egyik dolog, amit elsajátíthatunk az, hogy Dávid lázas buzgósággal imádkozott gyermeke életéért. Jó akkor is így tennünk, ha éppen jól mennek a dolgaink, és nem csak akkor mikor borús időszak tör ránk. A szülőknek mindig helyes gyermekeikért imádkozni, és imádságukban kérni Istent, hogy tekintetével elkísérje a gyermeket, és mindig tartsa oltalmazó kezét felé. Éppígy szükséges Isten bölcsességéért és iránymutatásért esedezniük, hogy a gyermek egyre jobban nőjőn az Úrban és egyre jobban megszívlelje Isten óvó intéseit (Bírák 13:12; Példabeszédek 22:6; Efézusbeliekhez 6:4).

Egy további lecke, melyet Dávid életéből megtanulhatunk az, hogy miként reagált gyermeke elvesztésére. Miután tudtára hozták a csecsemő halálát, tettei az történtek elfogadását tükrözték. Ezt így olvashatjuk: „Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék"(2.Sámuel 12:20). Ami meglepő ebben az igerészben, hogy Dávid „ bemenvén az Úr házába, imádkozék". Más szavakkal, Dávid nem pusztán elfogadta gyermekének halálát, hanem ezt a terhet imájában rögtön le is tette Isten kezébe. Ha megpróbáltatások közepette is képesek vagyunk Istennek hálát adni, az az Isten iránti mély szellemi bizalmunkról tesz tanúbizonyságot. Ha így teszünk, akkor képesek leszünk veszteségünket elfogadni. Isten így szabadít fel minket, hogy továbbléphessünk evilágbeli utunkon.

A következő tanulság talán az összes eddigi közül a legnagyobb szellemi betekintés lehetőségével kecsegtet. Biztos vigaszunk van annak a tudatában, hogy azok a gyermekek, akik még nem érték meg azt a életkort, melyben tetteikért felelősek volnának, egyenesen a mennybe mennek. Dávid válasza, melyet azoknak adott, akik megkérdőjelezték a haláleset utáni reakcióját, mindig a vigasz egy forrása volt olyan hívő szülőknek, akik hasonló dolgon mentek keresztül: „De most, hogy meghalt, vajjon miért bőjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám" (2 Sámuel 12:23). Dávidnak teljes bizonyossága volt afelől, hogy viszontlátja majd fiát a mennyben. Ez az igerész elég erőteljesen utal arra, hogy fiatalon meghalt gyermekeknek egyenes útjuk van a mennybe.

Az elveszett gyermekünk gyászolása egy igen szívszaggató élettapasztalat. A gyász folyamata egyedi, nem igazodik/igazítható egy előre leírt irányelvhez, még ha lélekbúvárok már meg is próbálkoztak ezen lelkiállapot racionális megragadásával. Azok a lelkigondozók és szülők azonban, akik már megélték egy gyermek elvesztését, összegyűjtöttek egy pár segítő szándékú tanácsot:

• Ismerd fel, hogy nem vagy egyedül. Isten veled van, támogatását magadénak tudhatod. Vannak testvéreid is az Úrban. Körülvesznek barátaid és családod. Ne szégyellj rájuk támaszkodni, azért vannak, hogy segítsenek.

• Gyógyulásodnak ne szabj időkorlátot. Ne gondolj arra, hogy egy nap is eltelik majd anélkül, hogy gyermeked emlékét felidéznéd. Ez ne is legyen célod.

• Beszélj a gyermekedről másoknak. Fontos, hogy megoszd másokkal is gyermeked történetét.

• Ne hagyd el se magad, sem a többi gyermeked, hiszen ők is szenvednek. Gondolj arra, hogy ők is gyászolják meghalt testvérük valamint arra, hogy szüleik állapota szintén nyugtalanítja őket.

• Ha csak rajtad múlik, próbálj meg legalább egy évig egyetlen életreszóló döntést se hozni.

• Számolj azzal, hogy nehéz és fájdalmas lesz az első alkalmakon túllépni, úgy mint az első karácsonyon, vagy gyermeked eltávozása utáni első születésnapján.

Végszóként pedig álljon itt Isten Igéjének nagyszabású és mindig hű ígérete: „És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jelenések 21:4).

English


Vissza a magyar oldalra
Mit tegyenek a keresztény szülők, ha gyermekük meghalt?