Kérdés
Mit jelent az 1Korinthus 3:18 igeversben szereplő "dicsőségről dicsőségre" kifejezés?
Válasz
"Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre" - olvassuk az Igét (2Korinthus 3:18, MBT).
Ezen pár szó által-, vagyis mikor azt írja, hogy "dicsőségről dicsőségről", Pál apostolnak a teljes keresztény életutat sikerül dióhéjban összefoglalnia, a földi megváltástól, a megszentelődés folyamatán át, egészen a dicsőséges örök mennyei fogadtatásig. Ebbe a néhány szóba tehát rengeteg dolog van belesűrítve. Olyannyira fontos és összetett téma ez, hogy Pál hosszasan, nevezetesen a 2Korinthus 2:14-től egészen az 5. fejezet végéig azon fáradozik, hogy felnyissa olvasója szemét erre az örökérvényű igazságra. Lássuk hát, miért olyan fontos ez az igazság!
Az eredeti szövegből "dicsőség"-ként fordított görög szó kétszer is szerepel a "dicsőségről dicsőségre" kifejezésben, annak azonban mindkét említése más és más dologra vonatkozik. Az első "dicsőség" maga az Ószövetség, azaz Mózes törvénye, míg a második az Újszövetség - Jézus Krisztus evangéliuma. Mindkettő más és más módon világít bele Isten fényével az életünkbe.
Az Ószövetség a népre eső, tíz parancsolatba foglalt feltételeit közvetlenül Isten nyújtotta át Mózesnek két, saját ujjával írt kőtáblán (2Mózes 31:18). Keresztény hitünk ezen gyökere valóban dicsőséges, ez ugyanis az a dicsőség, amelyből "jövünk". Az Újszövetség, vagyis az a dicsőség, amerre "tartunk", azonban messze felülmúlja a régi szövetség dicsőségét.
Ez az átformálódás (elváltozás lásd KAR; átváltozás lásd SZIT) tehát a törvény dicsőségétől indul ki - az az origója. A törvény, akárcsak az élettelen kőtábla, amire fel lett vésve, rugalmatlan és abszolút volt, és minden izraelitára vonatkozott - az egyéni körülményekre való különösebb tekintet nélkül (Zsidókhoz 10:28). Bár kétségtelen, hogy a törvény önmagában véve szent, igaz és jó (lásd Róma 7:12), számunkra - vagyis bűnös emberek számára - az a betű lett, ami végtére a (szellemi) halálunkat okozza (2Korinthus 3:6). A törvény olyan külsődleges erő, mely a szemmel is látható viselkedést, magatartást szabályozta. A kő, melybe az vésetett, minden szilárdsága ellenére is csak egy földi, anyagi dolog, ami idővel az enyészeté lett. A törvény tehát csupán ideiglenes tanítómesterként működött (Galata 3:23-25), amíg valami jobb és teljesebb el nem jött.
Az átformálódás tehát azon Újszövetség dicsősége felé tart, ami minden tekintetben messze felülmúlja a régit: a hatálya alatt álló hívő bűnei megbocsáttatnak, a bűnös ember új életet kap (János 6:63). Ez a szövetség már Szent Lélek által van beírva a hívők szívébe (Jeremiás 31:33; 2Korinthus 3:3), így az Isten iránti engedelmességünk belülről, az Isten által a szívünkbe táplált mély belső késztetésből fakad, nem pedig a jogos büntetéstől való félelméből. Az Istennek való megfelelés irányadójaként szolgáló rideg tételekben való parancsolatok helyett immár személyesen az Atya, a Fiú és a Szent Lélek van velünk, Akik szerető és bensőséges közösséget vállalva mindenre megtanítanak minket, amit csak tudnunk és tennünk kell (János 14:23; 16:13). Ez a Krisztusban elfoglalt helyünk ugyanolyan állandó, örökkévaló és szellemi, mint maga Isten, nem pedig múlandó, vagy földi.
Pál apostol arra igyekszik vezényelni a keresztényeket, hogy ellenben kora azon számos zsidó atyafiával, akik nem voltak hajlandók így tenni, ők inkább az Újszövetség szellemi dicsőségére összpontosítsanak, sem mint az Ószövetség fizikai dicsőségére. Ezt a kétféle dicsőséget annak a felidézése által hasonlította össze, hogy Mózes - miután egy ideig az Úr személyes jelenlétében szívta azt magába - visszatükrözte Isten dicsőségét (2Korinthus 3:7-11, 13; vö. 2Mózes 34:29-35). Bár Mózes arcbőre ragyogásának szellemi háttere volt, annak másokra gyakorolt hatásának semmi szellemi előfeltétele nem volt, magyarul bárki - függetlenül az Istennel való kapcsolatának minőségétől - láthatta a Mózes arcáról sütő ragyogást, ami olyan erős volt, hogy a nép kérésére főjét fátyollal kellett lefednie.
Nem így az Újszövetség dicsősége. Ez ugyanis már csak a hívő ember szellemi szemein keresztül látható meg (lásd Prédikátor 2:15). Pál apostol éppen ezért tesz meg minden tőle telhetőt, hogy szellemi szemeinket felnyitva mi is felismerhessük az evangélium dicsőségét. A következőket ennek szellemében írja: "Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett" (2Korinthus 4:6).
Amint tehát dicsőségről dicsőségre haladunk, meglátjuk, hogy van valami még fontosabb az Újszövetség dicsőségében, amit a keresztény hívőnek egyszerűen szükséges megértenie, ez pedig nem más, mint ezen új dicsőség arra való természetfeletti ereje, hogy lény(eg)ünkben átformáljon minket. Pontosan ez vezet el minket Isten minden hívő életére néző végső céljához és rendeltetéshez, nevezetesen ahhoz, hogy mind inkább szeretett Fia képére változzunk el (2Korinthus 3:18; Róma 8:28-30; Filippi 3:20-21).
Mielőtt azonban Pál lezárná a dicsőségről dicsőségre való átváltozás témáját, egy további megdöbbentő szellemi tényre is rámutat Isten Szent Lelke által: "Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az..." (2Korinthus 5:17).
Ez valójában az az elhívás, amit az Úr minden egyes keresztény hívőnek címez. Arra való elhívás ez, hogy életünk itt és most gyökeresen átalakuljon azáltal, hogy szemeink megnyittatása révén felismerjük ama dicső utat, amin keresztül Ő "dicsőségről dicsőségre" vezet minket.
English
Mit jelent az 1Korinthus 3:18 igeversben szereplő "dicsőségről dicsőségre" kifejezés?
