Kérdés
Milyen értékkel bír az, ha megvárjuk, hogy mások dicsérjenek meg, és nem magunk magasztaljuk önmagunk (Példabeszédek 27:2)?
Válasz
A Példabeszédek könyvének 27:2 igeversében Salamon király a következő bölcsességet ajánlja ellenszerként az emberi büszkeség és dicsekvés problémáinak kezelésére:
"Más dicsérjen téged, és ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad" (KAR2011).
Salamon azért mondja, hogy "Más dicsérjen téged...", mert sokkal helyesebb az, ha valaki mástól kapunk dícséretet, mintha magunkat magasztalnánk. A Példabeszédek 25:27 igeversben ma is így oktat a nagybetűs Bölcsesség, és ezzel a kérdéssel serkent gondolkodásra minket: "Igen sok mézet enni nem jó; hát a magunk dicsőségét keresni dicsőség?" (KAR). Csak az arrogáns és (önmagukban is) bizonytalan emberek érzik szükségét annak, hogy önmagukról zengjenek dicshimnuszt. Ha elért eredményeink arra érdemesek, akkor azt mások is észreveszik majd, így jól tesszük, ha inkább kivárjuk míg ők dicsérnek meg minket. (Ha valaki meg van győződve a Krisztusban való értékéről, akkor sem más dicséretére nem szorul rá, sem pedig önnön magáról nem kell folyvást bizonygatnia, hogy ő aztán milyen értékes - még magának sem - a fordító megjegyzése).
A Példabeszédek 25:6-7 igerésze szintén óva int minket önmagunk reklámozástól: "Ne tolakodjál a király színe elé, ne akard a nagyok helyét elfoglalni! Jobban jársz, ha hívnak: „Gyere ide följebb!”, mint ha elküldenek az előkelőbb elől...". Az alázatos ember megvárja, még mások adják meg neki az elismerést és léptetik elő, míg az elbizakodott ember hirtelenkedő öntömjénezésével végtére csak megrovásban részesül, és megaláztatásnak teszi ki magát.
Jézus a Lukács 14:7-11 igerészt a Példabeszédek 25:6-7 igeverseinek tanulságával állította párhuzamba, és ezzel az egész életet átfogó tanáccsal kerekítette le azokat: "Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik" (11. igevers). Az Úr az Isten királyságáról szóló következő parabolát tárta elénk a hegyi beszédben: "Milyen boldogok és áldottak a szelídek és alázatosak, mert ők fogják örökölni a földet!" (Máté 5:5, EFO). Ha elengedjük a mások általi megbecsülés és az önnön nagyságunk utáni vágyainkat, akkor az egész világot megnyerjük (Máté 19:30; 20:16; Márk 10:31; Lukács 9:46-48).
A farizeusok legfőbb törekvése abban állt, hogy elismertessék embertársaikkal felsőbbrendűségüket és kiválóságukat. A János 12:43 igeverse ezt jelenti ki róluk: "Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.". Ezek az emberek túlságosan egoista és önelégült személyek voltak ahhoz, hogy belássák, hitük valójában üres és értéktelen. Jézus pedig ezt a kérdést szegezte nekik: "Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?" (János 5:44).
Pál apostol a következőt tanította: "Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlgatja, hanem az, akit az Úr ajánl" (2Korinthus 10:18, EFO). Ezt pedig újfent maga Jézus mondta: "...Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, a ki dicsőít engem, a kiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek" (János 8:54).
Ahelyett, hogy önmagával és eredményeivel dicsekedett volna, Pál a gyengeségeivel dicsekedett, hogy Krisztus ereje azokon keresztül is mind nyilvánvalóbbá váljon (2Korinthus 12:5, 9-10). "Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára" - jelentette ki (Galata 6:14, MBT). Jeremiás próféta ihletett könyvének 9:23-24 igerészében ezt mondja az Úr: "...Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem...".
Pál apostol Jeremiás szavait idézte, amikor a megtérése előtti életében való minden, akkor még nyereségesnek vélt tettéről így nyilatkozott: "...a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához" (Filippi 3:7-10).
A Biblia többször is óva int minket a dicsekvéstől (1Sámuel 2:3; Zsoltárok 75:5), és arra utasítja a hívőket, hogy "a ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Korinthus 1:31; lásd még 2Korinthus 10:17). "Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek" - jelentette ki Dávid a Zsoltárok 34:3-ban (MBT).
Pál így viszi tovább ezt a szálat: "Nem jó a ti dicsekedéstek..." (1Korinthus 5:6). A Róma 1:30-ban pedig bűnösnek minősítette az ilyen tetteket. Mellette Jakab apostol is egyenesen "gonosz"-nak nevezte a gőgös dicsekedést (Jakab 4:16). Az ebben a témában adható legbölcsebb tanács tehát az, hogy várd meg, hogy "más dicsérjen téged, és ne a te szájad...".
English
Milyen értékkel bír az, ha megvárjuk, hogy mások dicsérjenek meg, és nem magunk magasztaljuk önmagunk (Példabeszédek 27:2)?
