Helytelen dolog-e csalódottnak lenni Istenben?


Kérdés: Helytelen dolog-e csalódottnak lenni Istenben?

Válasz:
Az Istenben való csalódottság érzése nem feltétlenül rossz vagy bűn; inkább az emberi lét része. A csalódottság szó jelentése: „elégedetlenség érzése olyan helyzetben, amikor az ember valamire vágyik, valamit remél, és ez a valami nem következik be". Amikor Isten nem teljesíti a vágyainkat, vagy nem az elvárásainknak megfelelően jár el, elkerülhetetlen a csalódottság érzése. Ha Isten nem úgy jár el, ahogy szerintünk kellene, kiábrándulunk belőle, és elégedetlenek vagyunk vele. Ilyenkor meginoghat a hitünk Istenben, különösen a szuverenitását és jóságát illetően.

Amikor Isten nem azt teszi, amit szerintünk kellene, nem azért nem teszi, mert nem tudja megtenni, hanem azért, mert úgy dönt, hogy nem teszi meg. Míg ez önkényeskedésnek vagy szeszélyességnek tűnhet a részéről, valójában pont az ellenkezője az igaz. Isten az ő tökéletes tervének megfelelően tesz vagy nem tesz valamit, hogy az igazságos céljai megvalósuljanak. Semmi sem történik Isten tervén kívül. Isten kézben tart minden egyes molekulát az univerzumban, és felügyel minden egyes tettet és döntést, amely bármely korban és a világ bármely pontján élő embertől származik. Azt mondja az Ézsaiás 46:11-ben: „Előhívom keletről a sast, messze földről a férfit, aki megvalósítja terveim. Igen, amit mondtam, meg is teszem. Amit tervezek, véghez is viszem." Valami módon még a madarak is részei az eleve elkészített tervének. Van, amikor úgy dönt, hogy velünk is megosztja a tervét (Ézsaiás 46:11), és van, amikor nem. Néha értjük, hogy mit tesz, néha viszont nem (Ézsaiás 55:9). Egy dolgot azonban biztosan tudhatunk: ha hozzá tartozunk, bármit is tegyen, az a javunkat fogja szolgálni, akár értjük, akár nem (Róma 8:28).

Úgy tudjuk elkerülni az Istenben való csalódottság érzését, hogy akaratunkat mindenben alávetjük az övének. Ha ezt tesszük, nemcsak a csalódottságtól óvjuk meg magunkat, hanem megelőzzük a panaszkodást és morfondírozást, amikor nem tetsző dolgok érnek. A pusztai vándorlás során az izraeliták gyakran zúgolódtak és kérdőre vonták Istent, annak ellenére, hogy hatalmának számos csodáját látták kezdve a Vörös-tenger kettéválasztásától a mannán és fürjeken át a tűzoszlop vezetéséig (2Mózes 15-16, 4Mózes 14:2-37). Annak ellenére, hogy Isten folyamatos hűségéről tanúskodott, a nép zúgolódott és csalódott volt, mert Isten nem azt tette, amit szerintük tennie kellett volna. Ahelyett, hogy alávetették volna magukat Isten akaratának és bíztak volna benne, állandóan lázongtak és haragudtak.

Amikor Isten akaratának vetjük alá a miénket, és Jézussal együtt mondjuk: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Lukács 22:42), akkor minket is az a megelégedettség tölt el, amelyről Pál beszélt az 1Timóteus 6:6-10-ben és a Filippi 4:11-12-ben. Pál megtanult minden helyzetben elégedett lenni, amelyet Isten rászabott. Bízott Istenben és alárendelte magát az akaratának, tudván, hogy ő szent, igazságos, tökéletes, szerető és irgalmas Isten, aki mindent a javára fog fordítani, ígéretéhez híven. Amikor ilyennek látjuk Istent, semmiképp sem csalódhatunk benne. Épp ellenkezőleg, alávetjük akaratunkat a mennyei Atyánknak, tudván, hogy az ő akarata tökéletes, és hogy minden, amit ránk kiszab, a mi javunkat és az ő dicsőségét fogja szolgálni.

English
Vissza a magyar oldalra
Helytelen dolog-e csalódottnak lenni Istenben?