A bebűn átkozódni, bűn szitkozódni, bűn káromkodni már bűnnek számítanak? A spontán fellépő erőszakos, istenkáromló, vagy szexuális jellegű gondolatok bűnnek számítanak?


Kérdés: A bebűn átkozódni, bűn szitkozódni, bűn káromkodni már bűnnek számítanak? A spontán fellépő erőszakos, istenkáromló, vagy szexuális jellegű gondolatok bűnnek számítanak?

Válasz:
Igen, a káromlás mindegyik felsorolt formája bűn, mint ahogyan az a Szentírásból félreérthetetlenül kitűnik. Az Efézusbeliekhez írt levél 4:29-es igerésze ezt mondja: „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak." Péter apostol első levelének 3:10-es igehelyén erről így tesz bizonyságot: „Mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot". Jakab apostol a következőképp foglalja össze levelében ezt a témakört: „Ezzel (a nyelvvel) áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek: Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni! Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt? Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet" (9-12. vers).

Jakab apostol világosan tudtunkra hozza, hogy a keresztény testvérekhez nem illik a gonosz beszéd. A sós és édes vizet egyaránt adó forrás analógiáján keresztül arra utal, hogy nem helyénvaló dolog, ha áldás és átok is elhagyja a hívő száját. Épp úgy, mint ahogyan a természetre sem jellemző a sós és édes vizet adó forrás, így ránk hívőkre se legyen jellemző, hogy szánkkal Istent áldjuk, testvéreinket pedig átkozzuk.

Jézus Krisztus maga tanította, hogy a szív teljességéből szól a száj. A szívünkben megbúvó gonoszság előbb vagy utóbb a szánkon keresztül lesz nyilvánvalóvá átkozódás és káromkodás formájában. Ha szívünk azonban Istennel van telve, akkor az Ő dicsérete, és a mások iránti szeretet erős folyamként tör majd ki belőle. „A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája" (Lukács 6:45).

Miért bűn tehát átkozódni, szitkozódni és káromkodni? A bűn szívünk, elménk, és „belső emberünk" (Rómabeliekhez 7:22) természetesen veleszületett állapota, amely gondolatainkban, tetteinkben és szavainkban ismerteti meg magát. Ha átkozódunk és káromkodunk, akkor pont erről a szívünket szennyező bűnről teszünk tanúbizonyságot. Jól tesszük, ha ezt bűnbánó szívvel Isten elé visszük és megvalljuk Neki, hogy megszabadulhassunk tőle. Mikor hitünket Jézus Krisztusba vetjük, Isten új természettel ajándékoz meg minket (2.Korinthusbeliekhez 5:17), szívünk átalakul, beszédünk pedig az Isten által teremtett új természetünket tükrözi (Rómabeliekhez 12:1-2). Ha azonban el-elbukunk, akkor is hálásak lehetünk Istenek, hiszen „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól" (1.János 1:9).

English


Vissza a magyar oldalra
A bebűn átkozódni, bűn szitkozódni, bűn káromkodni már bűnnek számítanak? A spontán fellépő erőszakos, istenkáromló, vagy szexuális jellegű gondolatok bűnnek számítanak?