settings icon
share icon
Kérdés

Meg kell-e vallanunk a bűnünket azoknak, akik ellen vétkeztünk?

Válasz


Tudjuk, hogy Istennek meg kell vallanunk a bűneinket, de sok keresztyénnek kérdés, hogy azoknak is meg kell-e vallanunk, akik ellen vétkeztünk. Bocsánatot kell-e kérnünk attól, aki ellen vétkeztünk? A világosságban való járás (1János 1:7) azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Isten parancsolatainak. Ugyanabban a versben olvasunk Krisztus bocsánatáról és az egymással való közösségről. Így tehát akkor kezdhetünk tiszta lappal, ha másokkal rendben vannak a dolgaink.

Végső soron minden bűnt Isten ellen követünk el (Zsoltárok 51:4). A Biblia folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy meg kell vallanunk a bűneinket Istennek (Zsoltárok 41:4; 130:4; ApCsel 8:22; 1János 1:9). De arra hogy másoknak is valljuk meg őket, a Biblia nem ad egy általános utasítást. Arra gyakran kapunk felhívást, hogy valljuk meg bűneinket az Úrnak, de az egyetlen utasítás, amely arra szólít, hogy másnak is tegyük ezt meg a Jakab 5:16-ban található, mikor is a gyülekezet vénei a betegért imádkoznak.

Ez nem jelenti azt, hogy soha ne keressük egy másik személy bocsánatát. A Bibliában több példát találunk olyanokra, akik megvallották másoknak a bűneiket. Egyik ilyen József testvéreinek esete, akik az 1Mózes 50:17-18-ban bocsánatot kérnek tőle. Az emberek közti bocsánatkérést sugallják az olyan szakaszok is, mint a Lukács 17:3-4; Efezus 4:32 és Kolossé 3:13.

Úgy tűnik, az az alapelv, hogy 1) az Úrtól minden bűnért bocsánatért kell esedeznünk. Isten azt akarja, hogy „lelkem legbelső része is igaz legyen" (Zsoltárok 51:6, Egyszerű). 2) Ha az Úrral rendben van a kapcsolatunk, akkor másokkal is rendezni fogjuk a sorainkat. Kegyesen, igazságosan és őszintén járunk el másokkal (Zsoltárok 15). Elképzelhetetlen, hogy vétkezzünk valaki ellen, és ne akarjuk helyrehozni. 3). A bocsánatkérés mértéke összhangban kell legyen a bűn hatásának mértékével. Más szóval, a gyógyulás céljából minden közvetlenül érintett személytől bocsánatot kell kérnünk.

Például, ha egy férfi kívánsággal tekint egy nőre, azonnal meg kell vallania az Úrnak. Nem szükséges, és nem is helyes, hogy ezt a nőnek is megvallja. Ez a bűn a férfi és az Úr között van. Ha azonban egy férfi megszegi az ígéretét, vagy olyasmit tesz, ami közvetlenül érinti a nőt, akkor tőle is bocsánatot kell kérnie. Ha a bűn egy nagyobb számú embert érint, mint pl. a gyülekezetet, akkor az illetőnek az egész gyülekezet előtt színt kell vallania. A bűnvallásnak tehát arányosan kell viszonyulnia a bűn hatásához. Az érintetteknek hallaniuk kell a bocsánatkérést.

Noha Isten bocsánata nem függ attól, hogy bocsánatot kérünk-e/nyerünk-e másoktól, Isten arra hív, hogy legyünk őszinték és egyenesek másokkal a bukásainkat illetően, különösen akkor, ha ők is érintettek benne. Ha megbántottunk, megsértettünk vagy más módon bűnt követtünk el valaki ellen, őszinte sajnálatunkat kell kifejeznünk, és bocsánatot kell kérnünk tőle. Hogy az illető megbocsát-e, az rajta áll. A mi részünk az, hogy őszintén megtérjünk, megvalljuk a bűnt, és kérjünk bocsánatot.

English



Vissza a magyar oldalra

Meg kell-e vallanunk a bűnünket azoknak, akik ellen vétkeztünk?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries