Mit mond a Biblia a másokba vetett bizalomról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a másokba vetett bizalomról?

Válasz:
A bizalom témakörét illetően így hangzik el Isten ihletett Igéje Dávid király szájából: „Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni" (Zsoltárok 118:8-9). Dávid személyes tapasztalatból beszél, hiszen hozzá igen közel állók többször is elárulták (lásd Zsoltárok 41:9). Ahelyett azonban, hogy megkeseredett volna, vagy hogy minden emberre úgy tekintett volna, mint akik bizalmára és idejére nem méltók, inkább egy egyszerű igazságot tanított: a hozzánk hasonló — eredendő bűnben veszteglő — emberek újra és újra csalódást fognak okozni nekünk, a szent Istenben azonban mindig bízhatunk. Dávid király fia, a trónon őt követő Salamon, szintén jól megtanulta ezt a leckét, és Isten bölcsességének birtokában ki is egészítette azt, mikor megállapította, hogy legjobb, ha magunkban (saját erőnkben, készségeinkben és képességeinkben) sem bízunk, hanem minden bizalmunkat Istenbe vetjük (Példabeszédek 3:5-6).

Annak ellenére, hogy embertársaink időnként cserben hagynak minket (mint ahogyan mi magunk sem vagyunk mindig megbízhatóak), egy bizonyos fokig meg kell bíznunk bennük. Bizalom nélkül ugyanis lehetetlen az igaz emberi kapcsolatok kiépítése. Éppen az tesz minket képessé arra, hogy másokban is megbízzunk, hogy tudjuk, Isten soha nem hagy minket cserben. A mi biztonságunkról Isten gondoskodik, így szabadon bízhatunk másokban, és részesei lehetünk annak az örömnek, amit mindez magában rejt. A mások iránti bizalom majdhogynem teljesen elválaszthatatlan felebarátaink szeretetétől. A belsőséges kapcsolatra csak az őszinteséggel és a szeretettel kikövezett úton lehet eljutni. Ahhoz is bizalomra van szükség, hogy mások terheit hordozhassuk (Galátziabeliekhez 6:2), mint ahhoz arra is, hogy jól „bíztassuk egymást az isteni szeretetre és a helyes tettekre" (Zsidókhoz 10:24 EFO 2012). Bizalom kell ahhoz is, hogy megvalljuk egymásnak bűneinket (Jakab 5:16), és hogy nyíltan jelezzük egymásnak szellemi és fizikai szükségleteinket (Jakab 5:14; Rómabeliekhez 12:15). A bizalom majdnem minden emberi kapcsolatban szükséges, mennyivel inkább Krisztus családjának egészséges működésében!

Krisztus követőinek törekedniük kell arra, hogy megbízhatóak legyenek. Jézus Krisztus teljesen világosan fejezte ki, hogy követői meg kell tartsák szavukat (Máté 5:37). Isten Szent Lelke Jakab apostolon keresztül emlékeztet minket arra ma is, amit a Mester mondott (Jakab 5:12). A hívő keresztényeknek elhívásuk van arra, hogy diszkrétek legyenek, és hogy minden esetben tartózkodjanak a pletykálkodástól (Példabeszédek 16:28; 20:19; 1.Timótheushoz 5:13; 2.Timótheushoz 2:16). A keresztény híveknek azonban épp ilyen elhívásuk van arra nézve is, hogy mindig felvállalják az igazságot és kiálljanak mellette, hogy ezzel is segítsenek megoldani a bűn köteleit (Máté 18:15–17; Galátziabeliekhez 6:1). Krisztus követőiként beszédünk mindig legyen sóval fűszerezett, szóljuk szüntelen az igazságot, mégpedig az igazságot szeretetben (Efézusbeliekhez 4:15; 1.Péter 3:15). Hívőként te is arra igyekezz „hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét" (2.Timótheushoz 2:15). A keresztény híveket az Úr arra is használni szeretné, hogy a szükséget szenvedők testi igényeit betöltsék (Jakab 2:14-17; 1.János 3:17-18; 4:20-21). Mindezen tettekbeli engedelmesség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ember megbízhatóvá váljon. A keresztények olyan emberek kell legyenek, akik embertársaik szemében is megbízhatóak. Ezt pedig Isten Szent Lelke az Atya akaratából Jézus Krisztus képére formálja ki bennünk. Ő az, Aki folyton-folyvást munkálkodik a hívő ember életében ma is (2.Korinthusbeliekhez 3:18; Filippibeliekhez 1:6; Galátziabeliekhez 5:13-26).

Ha őszinték vagyunk, akkor meg kell valljuk (magunknak is), hogy nem mindig egyszerű másokban megbízni, világunkban ez nem feltétlenül egy természetes dolog. Mindenképp bölcsen járunk el, ha embertársaink megismerésére törekszünk, és nem bízunk meg rögtön vakon mindenkiben. Jézus is így tett, mikor időnként elvonult a tömegtől és csak az apostolokkal töltött időt (János 2:23-25; 6:15). Néha azonban nem egyszerű tudatos különbséget tenni aközött, hogy bölcsen mérjük a bizalmunkat, valamint aközött, hogy túlságosan is elővigyázatosak vagyunk, és félve begubózunk a múlt sebei miatt. Ha azonban senkiben nem akarunk/tudunk igazán megbízni, akkor mélyedjünk kicsit magunkba, és kérjük a megtört szívek és megsebhedt lelkek Istenét, hogy kötözze be sebeinket és öntsön rájuk olajat.

A Szentírás arról is tanít minket, hogy hogyan tanuljunk meg újra bízni másokban miután bizalmunkkal visszaéltek. Az Istenbe vetett bizalmunk helyreállítása a legelső és legfontosabb lépés. Mikor megingathatatlanul tudjuk, hogy Isten mindig hű, igaz és megbízható, akkor könnyebben kezeljük majd a csalódást, mint ahogy azt is, ha cserben hagytak minket. A 118. zsoltár 6. verse így szól hozzánk ma is: „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?" A Isten Igéjét kezeinkben is szívünkben forgatva olvassuk figyelmesen, hogy miképp szól Isten Szent Lelke megtartó Istenünk hűségéről és megbízhatóságáról. Ő mindenképp segítségünkre lesz. Az ima, mint lelkünk légzése, ebben az esetben is elengedhetetlen. Kifejezetten fontos ez akkor, mikor úgy érezzük, hogy Isten élt vissza bizalmunkkal, mert hagyta, hogy mások megsértsenek minket. Ilyen időben emlékeztessük magunkat Isten irántunk való el nem múló szeretetére, és engedjük, hogy Szent Lelke által megvigasztaljon bennünket.

A második lépés abban áll, hogy megbocsátunk annak, ki megbántott minket. Amint Jézus Krisztus is mondta Péter apostolnak, ha felebarátod 77-szer vétkezik ellened egy nap, de bocsánatot kér tőled, akkor bocsáss meg neki (Máté 18:21-22). Jézus Urunk ezzel nyilván nem azt fejezte ki, hogy a 78. alkalommal már nem kell megbocsátanunk embertársunknak, hanem hogy olyan emberek legyünk, akik mindig készek megbocsátani. Ha egy személy azonban újra és újra visszaél bizalmunkkal anélkül, hogy a megbánás leghalványabb jelét is tanúsítaná, azzal az emberrel nem kell közösséget vállaljunk, nem kell kitegyünk magunkat ismételt sértéseinek. Fontos azonban, hogy nem szabad hagynunk a keserűséget felnövekedni szívünkben, mint ahogy azt sem, hogy ezen személy cselekedetei beárnyékolják a másokkal való kapcsolatunkat (Zsidókhoz 12:14-15). Ha valaki igazi megbánással közelít felénk — még akkor is, ha előzőleg meg is csalta-, és csúfosan kihasználta bizalmunkat — akkor igyekeznünk kell teljes szívből megbocsátani neki, és — amennyiben és amennyire csak lehetséges — idővel újjáépíteni a megtört kapcsolatot. Jézus Urunk megbocsátásról szóló tanítása során azon szolga példáját is elénkbe adja, akinek nagy adósságot bocsátott meg az ura, ő maga azonban nem volt hajlandó saját tartozásának töredékét sem elengedni a neki tartozó szolgatársának, és fojtogatván őt életére tört. Ezen szolga szívtelen viselkedése, és a király ezt követő igazságos ítélete, mindig emlékeztessen bennünket a megbocsátás szükségességére. Isten sokkal nagyobb tartozást engedett el nekünk, mintsem hogy azt egyáltalán összehasonlíthatnánk azzal, hogy nekünk mennyivel tartoznak (szellemi értelemben vett sérelmek, és nem anyagi javak) embertársaink (Máté 18:23-35).

Végül pedig érdemes emlékeinkbe idézni, hogy minél jobban tanulunk másokban bízni, úgy párhuzamosan saját szavahihetőségünket is folyamatosan fejlesztenünk kell, hiszen ez a helyes és istennek tetsző magatartás. Váljunk minél inkább olyan emberré, akiben a mások megbíznak (Példabeszédek 3:29), és akik megtartják maguknak a rájuk bízott személyes jellegű beszédeket (Példabeszédek 11:13). Legyünk ismertek őszinteségünkről (Példabeszédek 12:21 ) és arról, hogy hajlandóak vagyunk együtt sírni és nevetni felebarátainkkal (Példabeszédek 17:17). Minden ember életében vannak nehéz szakaszok, mikor tehát már úgy látjuk, hogy a Nap is csak árnyékot vet, akkor különösen nagy szükségünk van egy barátra. Persze mindannyian hagytunk már cserben barátot. Aki ezt nem így látja, az előbb maga felé kell őszinteséget tanuljon és gyakoroljon. „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben" — int minket Pál apostol Isten szeretetével (Efézusbeliekhez 4:1-2).

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a másokba vetett bizalomról?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől