Mit mond a Biblia a testen kívüli élményekről / asztrális projekcióról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a testen kívüli élményekről / asztrális projekcióról?

Válasz:
A testen kívüli élményekkel kapcsolatosan sok információval rendelkezünk, de ezek szubjektívek. A Wikipédia szerint tíz emberből egy állítja, hogy volt része testen kívüli élményben, és ezeknek nagyon sok fajtájáról számolnak be. A skála az önkénytelen testen kívüli élménytől vagy egy trauma vagy baleset következtében beálló halál közeli élménytől az ún. asztrális projekcióig terjed, mely során az illető szándékosan próbálja elhagyni a testét, hogy egy spirituális mezőre jusson, ahol szerinte rátalál az igazságra és tisztánlátásra.

Néhány híres keresztyénnek is volt olyan élménye, amelyet manapság testen kívüli élménynek neveznénk. A legismertebb közülük Pál apostol. A 2Korinthus 12:1-4-ben azt mondja: „Dicsekednem kell. …habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert a Krisztusban: tizennégy évvel ezelőtt... elragadtatott a harmadik égig.… — hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja... Én tudom, hogy az az ember — hogy testben-e vagy testen kívül-e, nem tudom, csak az Isten tudja -, elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket nem szabad embernek elmondania." Az ezt megelőző versekben Pál felsorolja „dicsekvése" alapjait, azaz mindazt, ami alapján, ha tettekkel és jó cselekedetekkel kellene biztosítania magának az üdvösséget, bejuthatna a mennybe. Noha úgy tűnik, mintha valaki másról beszélne, a tudósok egyetértenek abban, hogy itt magára vonatkoztatja a harmadik személy használatát. Ez alapján a listában a testen kívüli élményével el is dicsekszik. Ezzel azt akarja üzenni, hogy bármilyen kinyilatkoztatás, amely nem a Bibliából származik (Biblián kívüli kinyilatkoztatás), nem megbízható forrás, és Pál azt mondja, hogy az ilyen „nem használ". Ez nem jelenti azt, hogy a testen kívüli élménye ne lett volna valós, hanem csak azt, hogy nem várja, hogy ebből a megtapasztalásból valamilyen igazságot tanulhatna meg, vagy amelyből ő vagy mások bármilyen módon épülhetnének.

Az önkénytelen testen kívüli élményre vagy a halál közeli élményre, amelyben Pál apostol is részesült, is úgy kell tekintenie a keresztyéneknek, mint az álomra: egy megmagyarázhatatlan jelenségként, amely egy jó sztori lehet, de amelyből semmilyen igazságot nem nyerünk. Az abszolút igazság egyetlen forrása Isten igéje. Minden más forrás pusztán szubjektív emberi értelmezése vagy elmesélése valaminek, amit a véges elménkkel fel tudunk fogni. A Jelenések könyve, azaz János látomása, akárcsak az ószövetségi próféták próféciái vagy látomásai kivételt képeznek ez alól. Ezen esetek mindegyikében a prófétáknak megmondta Isten, hogy az adott kijelentés tőle származik, és azért kellett megosszák a látottakat, mert azok közvetlenül Istentől származtak.

A szándékos testen kívüli élmény vagy asztrális projekció teljesen más. Ha egy személy azért próbálja elhagyni a testét, hogy szellemekkel találkozhasson vagy a szellemi világ részévé váljon, akkor okkultizmust gyakorol. Ennek két fajtája létezik. Az egyik a „fázis" modell, amely során az egyén úgy próbál új lelki igazságokra találni, hogy megnyitja az elméje azon részeit, amelyek a hétköznapi életben „zárva" vannak. Ez a gyakorlat a buddhizmushoz és posztmodernizmushoz köthető, és arra az elképzelésre épül, hogy a megvilágosodást a magunkba való tekintésből érhetjük el. A másik fajta a „misztikus" modell, amely során az egyén megpróbálja teljesen elhagyni a testét, és lelke egy másik síkra száll, amely egyáltalán nem kapcsolódik a fizikai világhoz.

A Galata 5:19-20-ban a Biblia kifejezetten tiltja az okkult gyakorlatokat vagy jóslást, mondván, hogy azok, akik ilyesmiben gyakorolják magukat, nem öröklik Isten országát. Isten parancsolatai mindig a javunkat szolgálják, és Ő azt parancsolja, hogy tartsuk távol magunkat az okkult praktikáktól, mert amikor a szellemi világgal próbálunk kapcsolatba lépni, nagy a veszélye, hogy démonoknak tesszük ki magunkat, akik hazugságokat állítanak Istenről, és megzavarják az elménket. A Jób 4:12-21-ben Elifáz elmeséli, hogy egy látomásban meglátogatta egy hazug lélek, és azt mondta neki, hogy Isten nem tekint az emberekre és nem törődik velük, ami pedig nem igaz! A Szentírás szerint a fázis modell szintén hiábavalóság. A Jeremiás 17:9 szerint „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni?!" Az 1Korinthus 2:1-5 szerint pedig „Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék." Hiábavalóság végtelen bölcsesség után kutatni az ember véges elméjében.

Erre konkrét példát Don Piper lelkipásztor „90 perc a mennyországban" c. népszerű könyvében találunk. Piper ebben egy olyan eseményt ír le, amely lényegében egy testen kívüli élmény volt, amit egy súlyos autóbaleset következtében élt át, és amely során véleménye szerint meghalt, és 90 percig a mennybe ment. Hogy Piper valóban látta-e a mennyet vagy töltött-e ott időt, az kérdéses, és végső soron csak Isten tudja a választ. Teológiai szempontból azonban súlyos probléma merül fel annak a következtetésnek kapcsán, amelyet Piper az élményből levont. Azt mondja olvasóinak, hogy mivel ő járt a mennyben, most már nagyobb tekintéllyel vigasztalhatja a gyászolókat a temetéseken, mint korábban. Pipert jó cél motiválja: reményt akar adni az embereknek. Halálos tévedés azonban azt állítani, hogy a saját szubjektív megtapasztalása nagyobb tekintélyt ad neki a mennyei reménység hirdetésében, mint a Szentírás tökéletes igazsága.

Összegzésként, bármilyen testen kívüli élményről legyen is szó, a lényeg az, hogy ne feledjük: a testen kívüli élményből nem nyerünk sem igazságot sem tudást. Ha a hívő egy önkénytelen testen kívüli élményben részesül, legjobb, ha úgy tekint rá, mint egy álomra: talán érdekes, de nem az igazság forrása. A hívők csak Isten beszédéből nyerhetnek igazságot, ahogy Jézus is imádkozza a János 17:17-ben: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság."

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a testen kívüli élményekről / asztrális projekcióról?