Mit tanít a Biblia saját magunk szeretetéről?


Kérdés: Mit tanít a Biblia saját magunk szeretetéről?

Válasz:
A Bibliában elénk tárt szeretet képzete nagyban eltér a világ által propagált szeretettől. A bibliai szeretet önzetlen és feltétel nélküli, míg a világi szeretet egyik fő ismérve pont az önzőség. A következő igerészekben azt találjuk, hogy a szeretet nem létezhet Istenen kívül, vagy Tőle függetlenül, és hogy az igaz szeretetre csak az képes, aki előbb megtapasztalta és befogadta szívébe Isten szeretetét.

A Rómabeliekhez 13:9-10 igehelyen így olvasunk a törvény summájáról: „...Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet."

János evangéliumának 13:34–35 igehelyén ez meg van írva: "Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok."

János apostol első levelének 4:16–19 igerészében pedig ez áll: "És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!"

A „szeresd a felebarátod, mint önmagad" parancsa nem arra szólít fel minket, hogy magadat szeresd. Természetes és megszokott dolog, hogy szeretjük magunkat, ez úgymond az alaphelyzet. A világunkban nincsen hiány önszeretetből. A fenti parancsolat lényegében azt mondja ki, hogy olyan jól bánjunk embertársainkkal, mint ahogyan saját magunkkal is tennénk azt. Egyetlen bibliai igét sem találunk, mely arra utasítana, hogy szeressük magunkat, ezt ugyanis a Szentírás alapvetésként kezeli. Valójában arról van szó, hogy a megváltást (még) el nem fogadó embertársaink az óemberi természetük impulzusai szerint túlságosan is szeretik magukat – ez maga a probléma.

Jézus a jó szamaritánusról szóló példázatában, csak egyetlen szereplő mutatkozott jó felebarátnak, testvére őrzőjének, ez pedig maga a szamaritánus volt (Lukács 10:30–37). Két másik ember, egy pap és egy Lévita, is látták a szükséget szenvedő sebzett embertársuk, de ők elfordulván nem segítettek neki. Az, hogy ilyen csúfosan elbuktak a szeretet parancsának teljesítésében (mely már a Mózes öt könyvében is kiemelt helyet kap) nem azon múlt, hogy túl kevéssé szerették magukat, hanem éppen azon, hogy önmagukat túlságosan szeretvén saját érdekeiket helyezték előtérbe. A szamaritánus velük szemben azonban igaz szeretetről tett bizonyságot, mikor nem sajnálta se idejét, se javait, se pénzét. Nem befelé, azaz magára, nézett, hanem kifelé, más emberekre, tekintett. Jézus Urunk ezt a történetet arra használta, hogy szemléltesse, mit jelent úgy szeretni felebarátainkat, mint önmagunkat (Lukács 10:25-29).

Nem szabad folyton csak önmagunkra gondolni, hanem másokról is gondoskodnunk kell. Az érett keresztény hit ezt kívánja meg: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is." Isten Igéje szerint tehát felebarátunk szeretetének előfeltétele maga az alázat, mások nagyrabecsülése, és a tudatos törekvés arra, hogy mások érdekeit sajátjainknál előbbre soroljuk. Minden olyan megközelítés, amely nem felel meg ezen szempontoknak csak önös hiábavalóságnak minősül, és nem üti meg Jézus Krisztus örök mércéjét.

A fentiekből persze nem azt kell leszűrjük, hogy mi magunk „értéktelenek" vagyunk, vagy hogy annak kéne tekintenünk önmagunkat. A Biblia világos tanítása szerint Isten saját képére teremtette az embert. Önmagában már ennek ténye is hallatlan értéket kölcsönöz minden egyes embernek (lásd Lukács 12:7). A jól kiengyensúlyozott, következetes bibliai tanítás szerint mindnyájan Isten eredeti, megismételhetetlen teremtményei vagyunk, kiket Isten minden bűnük ellenére is feltétel nélkül szeret, ami abban is megnyilvánul, hogy Isten önnön életét adta értünk Jézus Krisztusban, vagyis megváltott minket bűneink örök következményétől. Csak az Ő szeretetében gyökerezve vagyunk képesek másokat is az Ő szeretetével szeretni.

Csak azért tudunk másokat szeretni, mert Isten olyan kitartóan és hűen szeret bennünket Jézus Krisztusban. Erre az el nem múló szeretetre adott válaszul igyekszünk mi is mindenkit szeretni, akit az Úr az utunkra tesz, így felebarátainkat is. Ha azon tűnödünk, hogy nem szeretjük magunkat eléggé, akkor valószínűleg már nem a helyes dologra koncentrálunk. A Szentírás szellemében szólva arra kell törekednünk, hogy Istent és felebarátunkat szeressük előbb. Az önös késztetéseinket félretéve tehát képesek leszünk kifelé tekinteni, és az elhívásunknak megfelelően szeretni másokat.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit tanít a Biblia saját magunk szeretetéről?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől