Kérdés
Mit tanít a Biblia a helyes magaviseletről?
Válasz
Egy római börtön falai között Pál apostol teljes szabadsággal írt a keresztények kívánatos magaviseltéről: „Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek..." (Filippibeliekhez 1:27 EFO 2012). A „mindenesetre" szó itt arra utal, hogy a filippi gyülekezet tagjai Pál megvalósuló-, vagy éppen meghiúsuló látogatásától függetlenül jól viseljék magukat, mint ahogyan azt a következőkben is olvashatjuk: „Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek". Pál így folytatja intelmeit: „S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent." (Filippibeliekhez 1:27b EFO 2012). Függetlenül attól tehát, hogy éppen milyen váratlan esemény, próba vagy nehézség áll utunkba, mindig ügyelnünk arra, hogy krisztusi módon kezeljük azt. Ilyen esetekben is szilárdan meg kell álljunk reményünk kőszálán, és tusakodnunk kell a hitért. Pál egy pár sorral tovább így folytatja: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is" (Filippibeliekhez 2:5). Itt arra a krisztusi alázatra és önzetlenségre utal, mely minden kapcsolatunkat át- és át kell hassa. Az Efézusbeliekhez írt levél 5:1 igehelyén így buzdít minket Isten Szent Lelke által: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek." Éppen úgy, mint ahogyan a gyermekek is szeretik a látott dolgokat utánozni, és ismételgetni azt az új beszédet, amit sehol máshol nem hallottak, nekünk is elhívásunk van arra, hogy utánozzuk az Úr Jézus Krisztus viselkedését, hogy az Ő vigasztaló szavait szóljuk, hogy lényének fénysugarát ezáltal is minél jobban visszatükrözze életünk.(Máté 5:16).
Jézus Krisztus minden helyzetben megőrízte kifogásolhatatlan modorát. Semmiért sem aggódott, azonban mindenért imádkozott. Mi is jól tesszük, ha Isten útmutatását keressük életünk minden vonatkozásában, továbbá meg kell engedjünk Istennek, hogy tökéletes akaratát bennünk is véghezvigye. Jézus magatartásából egyértelműen kitűnik, hogy sosem vett fel védekező tartást, de nem is hagyta magát soha eltántorítani, vagy elbátortalanítani. Ahelyett, hogy saját feje után menve önnön dicsőségét kereste volna, célja mindig az volt, hogy az Atya akaratát teljesítse (János 6:38). Megpróbáltatásokban hosszútűréssel várt. Szenvedései közepette reményteljes maradt. Mikor áldották, alázatát — és nem saját személyét – helyezte előtérbe. Jézus Urunk még ellenségeskedés, nyilvános megszégyenítés, és fizikai bántalmazások közepette is „viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre" (1.Péter 2:23).
Mikor Pál apostol tehát azt írja, hogy „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is", akkor pontosan az előbbiekben elénk tárt magatartásra gondol, vagyis az önzetlenségre, az alázatra, és a szolgálatkészségre. „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is" (Filippibeliekhez 2:3-4). Más szavakban tehát, a keresztény hívő magatartása mindig arról kell bizonyságot tegyen, hogy szüntelen szem előtt tartja mások legjobb érdekeit és szükségeit. Minden kétség felett álló tény, hogy az effajta magatartás nem éppen természetes (óemberi) lényünk sajátja. Ezért is olyan jelentős Jézus Krisztus evilági szolgálata, mert Ő minden társas kapcsolatunknak egy merőben más, új viselkedési keretet adott. A Szentírás beszámol arról az esetről, mikor az Úr tanítványai egy napon arról veszekedtek, hogy ki lesz közülük a legnagyobb az Isten eljövendő országában. Jézus ekkor megragadván az alkalmat így tanította őket, és ezen Ige által így tanít minket ma is: „Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok. De ne így legyen közöttetek; hanem a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Máté 20:25-28). Jézus itt azt is szemlélteti, hogy amennyiben mindig csak magunk körül forgunk, akkor az előbb-utóbb súrlódásokhoz-, és akár konfliktusokhoz is vezethet. Ehelyett azonban az Isten akarata, hogy valóban törődjünk embertársainkkal, és hogy komolyan vegyük aggodalmaikat.
Pál még pontosabban tárja fel a krisztusi magatartás valós mélységét, mikor a Lélek által vezérelve így ír az efézusbeli híveknek és Jézus minden követőjének: „Ő benne megtanítattatok", „hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben" (Efézusbeliekhez 4:21b; 22-24). A New Age filozófiájával egyetemben, napjainkban is számos olyan vallás létezik a világban, mely azt az ősi hazugságot visszhangozza, mely szerint az ember saját erőfeszítéséből istenné válhat, illetve hogy már jelen állapotunkban is isteni lények vagyunk. Az igazság ezzel szemben az, hogy mi sosem leszünk Isten, de még csak istenek sem. Az emberi világtörténelem első hazugságát minden hazugságok atyja, azaz Sátán szólta, mikor az Éden kertjében azt sugallta Ádámnak és Évának, hogy az ő tanácsát követve „olyanok lésztek mint az Isten" (1.Mózes 3:5).
Minden alkalommal tehát, mikor életkörülményeink és jövőnk abszolút urai akarunk lenni, mikor embertársainkat irányítani akarjuk, gyakorlatilag öntudatlanul is arról teszünk bizonyságot, hogy istenek akarunk lenni. Meg kell azonban értsük, hogy teremtett lényként mi magunk sosem leszünk a Teremtő. Isten nem azt szeretné, ha arra törekednénk, hogy isteni státuszt szerezzünk magunknak. Ő azt szeretné, hogy az Ő értékrendjét, magatartását és jellemét sajátítsuk el minél jobban. Isten inkább azt kívánja, hogy „Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint, és felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben", mint azt az előbb is láthattuk (Efézusbeliekhez 4:23-24).
Végül pedig jól be kell véssük szívünk és elménk tábláira, hogy Isten gyermekeiként nem a kényelem a végső célunk, hanem hogy szívünket, elménket, akaratunkat is minden erőnket Isten szolgálatába állítsuk, vagyis hogy minél jobban az Ő természetét öltözzük magunkra. Szellemi növekedésünk által mind inkább Jézus Krisztus képére változunk majd el. Ez messze nem azt jelenti, hogy elveszítjük személyiségünket, és valami agyatlan klónná válunk. Ami a földi síkon ellentmondásnak tűnhet, az a szellemi síkon valóság: legbelsőbb valónkra pontosan akkor találunk rá, ha minél jobban az Úr Jézusra igyekszünk hasonlítani. Kereszténynek, azaz krisztusinak, lenni annyit tesz, hogy megengedjük Isten Lelkének, hogy teljesen átalakítsa gondolkozásunkat és szívünket: „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Rómabeliekhez 12:2).
Az Isten akarata, hogy a Jézus Urunk által a hegyi beszédben leírt módon alakuljon át az egész szemléletünk (Máté 5:1-12), hogy meglássuk az örök szellemi boldogság lehetőségét olyan dolgokban is, melyek a jelenvaló világ szemszögéből vizsgálva kicsit sem tűnnek boldogságnak. Isten mindegyikünk életében meg akarja érlelni Szent Lelkének gyümölcseit (Galátziabeliekhez 5:22-23), mint ahogyan arra is vágyik, hogy a szeretet úgy tudjuk követni és élni, mint ahogyan azt a szeretet himnuszában tárta elénk Pál apostol által (1.Korinthusbeliekhez 13. fejezet). Tegyük hát teljessé Isten örömét azzal, hogy igyekszünk mindazon kívánatos jellemvonásokat kifejleszteni magunkban, melyek egy — az Isten országának gyarapodása szempontjából hatékony — gyümölcsökben gazdag élethez vezetnek (2.Péter 1:5-8).
English
Mit tanít a Biblia a helyes magaviseletről?
