Mit mond a Biblia a képmutatásról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a képmutatásról?

Válasz:
Lényegében véve a képmutatás azt jelenti, hogy valaki vizet prédikál, és bort iszik, azaz hogy tettei ellentmondanak szavainak. A napjaink magyar nyelvében is meghonosult hipokrita szó eredeti görög megfelelője „színészt" jelent, szó szerint pedig egy olyan személyt jelöl, „aki maszkot visel". Egy olyan személyről van tehát szó, aki olyasvalakinek tetteti magát, aki valójában nem is ő.

Isten Igéje egyértelműen bűnnek nevezi a képmutatást. A képmutatás két különböző köntösben korzózik az emberek fiai között. Az egyik esetet az jellemzi, hogy míg szánkkal bizonyos hitünkről-, meggyőződésünkről teszünk bizonyságot, addig annak éppen az ellenkezőjét tesszük. A képmutatás másik esetében lenézünk másokat gyarlóságaik miatt, miközben önnön vakságunkban azt sem ismerjük fel, hogy mi magunk legalább annyira tökéletlenek vagyunk, mint aki felett pálcát törtünk.

Ézsaiás prófétán keresztül így ítélte meg Isten Szent Lelke a kor képmutatását: „...e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn" (Ézsaiás 29:13). Évszázadokkal később Jézus Krisztus ugyanezt az igehelyet idézte, mikor saját kora vallási vezetőit dorgálta (Máté 15:8-9). Keresztelő János „viperák fajzatai"-nak nevezte a kétszínű gyülevész sokaságot, és határozott szavakkal arra szólította fel teljes hallgatóságát és a képmutatókat, hogy a „megtéréshez méltó gyümölcsöket" teremjenek (Lukács 3:7-9). Jézus Urunk legalább ilyen határozottan lépett fel a vallásos álszenteskedés ellen, mikor a képmutatókat „juhoknak ruhájában" jött „ragadozó farkasok"-nak-, „meszelt sírokhoz" hasonlóknak- (Máté 23:27), „mérges kígyóknak fajzatai"-nak (Máté 23:33) nevezte.

Gondoljunk csak bele, hogy hogyan is mondhatnánk azt teljes szívből, hogy szeretjük a láthatatlan Istent, mikor a szemeink előtt lévő testvérünket sem szeretjük szívből (1.János 2:9). „A szeretet képmutatás nélkül való legyen" (Rómabeliekhez 12:9). A képmutató, mint ahogyan a neve is mondja, külsőleg egy bizonyos képet mutat magáról, ami azonban valójában nem több, mint egy díszes homlokzat a disznóólon. Az Istennek tetsző igazságosság kizárólag a Szent Lélek átformáló erején keresztül növekedhet fel belsőnkben, nem pedig egy csomó szabálynak való külső – azaz csak a szemnek szolgáló – kényszeres megfelelés által (Máté 23:5; 2.Korinthusbeliekhez 3:8).

Jézus Krisztus a képmutatás másik megnyilvánulását a hegyi beszédben szemléltette. Így olvassuk a Mester tanítását: „Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van? Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" (Máté 7:3-5). Több, mint nyilvánvaló, hogy Jézus nem a szellemi éleslátás szükségességével (bűnök beazonosítása) szemben-, vagy a bűnökből való megtérés ellen tanít. Kijelentésének magva éppen az, hogy ne legyünk annyira büszkén meggyőződve saját jóságunkról, hogy embertársainkat önigazultságból eszkábált bírói székünkből leszólva ítéljük el. Nézzünk először egy kicsit magunkba, lássuk be saját gyarlóságainkat, és igyekezzünk először azokat korrigálni, mielőtt mások szálkái miatt egy személyben játszanánk vádlót, bírót, és poroszlót (vö. Rómabeliekhez 2:1).

Jézus Krisztus földi szolgálata idején számos alkalommal ütközött meg (szellemi értelemben) napjai vallási vezetőivel, a farizeusokkal. Ezek az emberek Isten parancsolatait illetően kiterjedt ismerettel rendelkeztek, és nagy buzgósággal akarták a Tóra (Mózes öt könyve) minden rendelését betű szerint megtartani (Apostolok Cselekedetei 26:5). Mindannak ellenére, hogy már-már kényszeresen ragaszkodtak a (halott) betűhöz, idejük egy részében azzal foglalatoskodtak, hogy olyan kibúvókat és kiskapukat keressenek a törvényben, amelyek bizonyos „szabadságokat" engedélyeztek nekik. Ezzel persze mindig a törvény szellemét sértették meg. Jellemző volt még az is rájuk, hogy a felebarátaik iránti együttérzés szinte teljesen hiányzott belőlük, és igencsak szerették „elmélyült szellemi életüket" mások színe előtt mutogatni, hogy mindenki láthassa, hogy ők „mekkora szellemi emberek", és hogy ezért rögtön le is arathassák a dicséretet (Máté 23:5–7; Lukács 18:11). Az Úr Jézus képmutatásuk kiterjedéséhez mért határozott szavakat talált, mikor világosan rámutatott, hogy „az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget" „kellene cselekedni", hiszen azok messze fontosabbak, mint a vélt emberi tökéletesség hamis eszközökön keresztül történő hajszolása. Jézus félreérthetetlenül adja tudtunkra, hogy nem a törvénnyel van a gond, hanem azzal, ahogyan azt mi emberek – így a farizeusok is – sokszor alkalmazzuk (Máté 23:2-3). Nem véletlen tehát az sem, hogy napjainkra a farizeus szó közel egyet jelent a képmutató emberrel.

Meg kell azonban azt is jegyezzük, hogy a képmutatás nem azonos azzal, ha felemeljük a bűn ellen szavunkat. A legjobb talán, ha ezt egy példán keresztül világítjuk meg. Nem számít képmutatásnak, ha azt tanítjuk, hogy az iszákosság bűn, annak ellenére sem, hogy életünkben mi is voltunk már részegek. Ha azonban minden hétvégén ilyen állapotban vagyunk, és így tanítunk, akkor már máshogy fest a kép. Emberek lévén nyilvánvaló, hogy a keresztény hívek sem lesznek soha tökéletesek e földön, mi éppúgy vétkezünk, mint hitetlen felebarátaink. Abban semmi képmutatás sincs, hogy mi sem tudjuk betölteni Isten tökéletes mércéjét. Az már viszont határozottan annak minősül, ha azt hirdetjük, hogy hiszünk Istenben és csak Neki akarunk engedelmeskedni, de ugyanakkor egy picit sem törekszünk arra, hogy Hozzá közeledjünk. Az szintén képmutatásnak számít, ha mi – mivel nem küzdünk az alkohol démonjával – úgy teszünk, mintha nekünk kevésbé volna szükségünk Isten nagy kegyelmére (értsd. kevésbé volnánk bűnösök, mint akik isznak).

Isten gyermekeiként elhívásunk van arra, hogy törekedjünk a szent életre, hogy tusakodjunk a hitért (1.Péter 1:16). Iszonyodjunk hát a gonosztól, és ragaszkodjunk a jóhoz, mint ahogyan az meg van írva (Rómabeliekhez 12:9). Sosem szabad elfogadnunk a bűnt, sosem szabad úgy tennünk, mint ha egy-egy bűn „még éppen elfogadható volna", különösen a saját életünkben nem. Minden tettünket és gondolatunkat összhangba kell hozzuk azzal, amit hiszünk, és a Krisztus Jézusban ajándékba kapott fiúságunkkal. A színjátszás, mint ahogyan a neve is mondja, a színházba való, nem pedig valós életünk színpadára.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a képmutatásról?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől