Mit mond a Biblia a kárpótlásról?


Kérdés: Mit mond a Biblia a kárpótlásról?

Válasz:
A kárpótlás, vagyis az okozott kár megtérítése, egy bibliai elv. Számos ó- és újtestementumbeli igeszakasz világít rá Isten ezt illető vélekedésére, szándékára. Az ószövetségi időkben a még szellemi kiskorúság állapotában lévő Izráel tanítómestere a törvény volt. A törvény számos minősített esetben konkrét kárpótlást irányzott elő. Ezekről így olvasunk: „Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért... Ha reá sütött a nap, vérbűn van miatta: fizessen; ha nincs néki: adassék el tolvajságáért. Ha elevenen kapják kezében a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh: két annyit fizessen érette. Ha valaki mezőt vagy szőlőt étet le, úgy hogy barmát elereszti, és az a más mezején legel: mezejének javából és szőlőjének javából fizesse meg a kárt. Ha tűz támad, és tövisbe kap, és megég az asztag, vagy a lábon álló gabona, vagy a mező: fizesse meg a kárt, a ki a tüzet gyujtotta... Ha pedig valaki kölcsön kér (állatot) az ő felebarátjától, és az megsérül vagy elhull urának távollétében: fizesse meg a kárt" (2.Mózes 22:1, 3-6, 14 betoldva).

A Léviták könyvének (Mózes harmadik könyve) 6:2-5 igerésze egy másik helyzettel is foglalkozik, mégpedig a lopott javak visszatérítésével, valamint azok értékének ötödrészének kárpótlásként való megfizetésével. Ebből az igeszakaszból az is ki kell tűnjön számunkra, hogy a kárpótlást mindig a jogos tulajdonos kapta (azaz nem az állam, vagy valamilyen „nevető harmadik"), továbbá hogy a kártérítés mellett bűnért való áldozatot is be kellett mutatni Istennek. Ezekben az időkben a mózesi törvények megvédték a lopás-, csalás-, zsarolás-, és a gondatlanságból létrejött károk elszenvedőit, amennyiben kötelezték az elkövetőt, hogy kárpótlást fizessen. A kárpótlás mértéke — a tettől függően — a keletkezett kár 100 és 500 százaléka között mozgott. A kártérítést ugyanazon a napon kellett megfizetni, amely napon a bűnös bemutatta áldozatát Isten előtt. Ez erősen azt sugallja, hogy felebarátainkkal való megbékélés éppen olyan fontos, mint az Istenünkkel való megbékélés.

Az Újszövetségből mind mai napig fényesen süt Zákeus példája, kinek történetét Lukács evangéliumának 19. fejezetében találjuk. Mikor Jézus meglátogatja Zákeus házát, akkor azok, kik Zákeusban egy terpeszkedő, másokat szipolyozó, gonosz fővámszedőt ismertek, felhördülvén zúgolódnak és morognak, nem értvén, hogy Jézus miért adja társul magát ilyen bűnös emberhez (7.vers) A Biblia igaz bizonysága szerint Zákeus e szavakkal tért meg az Úr Jézus Krisztushoz: „Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett" (8-10. vers). Zákeus szavaiból jól kivehető, hogy 1) elismerte magáról, hogy bűnös mások megkárosításában 2) megbánta múltbéli tetteit 3) eltökélte szívében, hogy kárpótolja áldozatait. Jézus Urunk szavaiból pedig megérthetjük, hogy 1) Zákeusnak és házának azon a napon lett üdvössége, bűnei ekkor bocsáttattak meg, továbbá hogy 2) az üdvösség elnyerésének egyik bizonyítéka maga a bűnökről tett nyilvános vallomás volt (lásd Rómabeliekhez 10:10), valamint a kizsarolt javak visszatérítése. Zákeus szívből megbánta gonoszságát, ami abban is tettenérhető, hogy azonnal igyekezett kijavítani a csorbát. Személyében a Szentírás egy olyan ember képét tárja elénk, aki bűneit töredelmesen megvallja és megbánja. Annak, hogy ez az ember Krisztus követőjévé vált, az volt a bizonyítéka, hogy Zákeus fő törekvése abban állt, hogy lehető legtöbbet jóvá tegye múltbéli gaztetteiből.

A Jézus Krisztussal élő közösségben lévő mai hívekre ez éppígy igaz. Az igaz megtérés mindig maga után vonja, hogy az emberben mély vágy ébred hibáinak helyrehozására. Mikor eljutunk Jézus Krisztus hitére, akkor belső meggyőződésből törekszünk a jóra, valamint hogy adódó alkalommal kárpótoljuk embertársainkat. Az előző mondatban hangsúlyos azonban az „adódó" alkalom, vagyis a lehetőség szerinti kárpótlás. Vannak ugyanis olyan vétkek, és bűnök, melyeket teljes emberi lényünk legjobb szándékával sem tudunk jóvátenni. Ilyen esetekben a keresztény hívő jól teszi, ha jelképesen kárpótolja embertársát. Ez a megbánását hivatott jelezni. Ezzel egyidejűleg el kell engedje a szégyen érzését, amit amiatt (is) érez, hogy nem tudja felebarátját kellően kiengesztelni. Bűneink emberi jóvátétele nem előfeltétele megváltásunknak, éppen ellenkezőleg: az elvégzett megváltásunk miatt érzett hálánk az, mi ilyen cselekedetekre indít minket. Ha hitből elfogadtad már Jézus Krisztust életed egyedüli Megváltójaként, akkor minden bűnöd bocsánatot nyert, teljesen függetlenül attól, hogy volt-e alkalmad kárpótolni, akiket megsértettél, vagy sem.

English


Vissza a magyar oldalra
Mit mond a Biblia a kárpótlásról?

Tudja meg, hogyan kell ...

Örökkévalóság Istennel



Bocsáss meg Istentől