settings icon
share icon
Kérdés

Mit mond a Biblia a hitről?

Válasz


A Zsidók 11:1 szerint a hit „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." A hit talán a keresztyén élet legfontosabb tényezője. Nem tudjuk megvenni, eladni vagy átadni barátainknak. Mi tehát a hit, és milyen szerepet játszik a keresztyén életben? A szótár szerint a hit egy személyes meggyőződés valamely személyről vagy dologról, főleg bizonyíték nélkül. A hit az Istenbe vetett bizalmat is jelenti. A Biblia ennél sokkal többet mond a hitről és annak fontosságáról. Ami azt illeti, olyan fontos, hogy hit nélkül nem járulhatunk Isten elé, és nem tudunk tetszésére lenni (Zsidók 11:6). Hinni azt jelenti, mint bízni az egy igaz Istenben anélkül, hogy látnánk Őt.

Honnan származik a hit? A hit nem olyasmi, amit magunk varázsolunk elő, sem nem olyasmi, amivel együtt születünk, sem nem olyasmi, amit a lelki dolgokkal való szorgalmas foglalatoskodás szül. Az Efezus 2:8-9 világosan kimondja, hogy a hitet Istentől kapjuk ajándékba, nem pedig kiérdemeljük, rászolgálunk vagy érdemesnek bizonyulunk rá. Nem tőlünk származik, hanem Istentől. Nem a saját erőnkből vagy szabad akaratunkból szerezzük meg. Egyszerűen Isten adja nekünk kegyelmével és irgalmával együtt, szent tervének és céljának megfelelően, és emiatt Őt illet minden dicsőség.

Miért van szükség hitre? Isten készített egy módot, amely révén megkülönbözteti az övéit azoktól, akik nem tartoznak hozzá, és ezt hitnek nevezik. Egyszerűen fogalmazva, a hitre azért van szükség, hogy tetszésére legyünk Istennek. Isten azt mondja, hogy tetszik neki, ha hiszünk benne, még ha nem is láthatjuk Őt. A Zsidók 11:6 kulcsfontosságú szakaszából megtudjuk, hogy „megjutalmazza azokat, akik őt keresik". Ez nem azt jelenti, hogy azért hiszünk Istenben, hogy kapjunk tőle valamit. Isten azonban szereti megáldani azokat, akik engedelmesek és hűségesek. Tökéletes példáját látjuk ennek a Lukács 7:50-ben. Jézus párbeszédbe bocsátkozik egy bűnös asszonnyal, és betekintést nyújt abba, hogy miért „érdemes" hinni. „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!" Az asszony hittel fordult Jézus Krisztushoz, aki megjutalmazta ezért. Végül, a hit tart meg minket az utolsó óráig, amikor hit által tudjuk, hogy örökre Istennel lehetünk a mennyben. „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét" (1Péter 1:8-9).

A hit példái. A Zsidók 11. fejezetét a hit fejezetének nevezik, mivel a hit nagy tetteit sorolja fel. Ábel hit által hozott az Istennek tetsző áldozatot (4.v.), Nóé hit által építette meg a bárkát egy olyan korban, amikor esőről még nem is hallottak (7.v.), Ábrahám hit által hagyta el otthonát, hogy engedelmeskedjen Istennek, és oda menjen, ahova Ő vezeti, majd hit által volt kész feláldozni egyetlen fiát (8-10.v.), Mózes hit által vezette ki Izrael népét Egyiptomból (23-29), Ráháb hit által fogadta be az izraelita kémeket és menekült meg (31.v.). Sok más hithős is említésre kerül, akik „hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg" (33-34.v.). Nyilvánvalóan a hitet a tettek igazolják.

A hit a keresztyénség sarokköve. Ha nem fejezzük ki az Istenbe vetett hitünket és bizalmunkat, nem járulhatunk eléje. Hit által bízunk Isten létezésében. A legtöbb embernek homályos, kusza elképzelése van Istenről, de nincs meg bennük a kellő tisztelet, hogy Istennek helyet adjanak az életükben. Hiányzik belőlük az igazi hit, ami ahhoz kell, hogy örökkévaló kapcsolatban lehessenek az őket szerető Istennel. Néha elbukunk a hitben, de mivel a hit Isten ajándéka a gyermekei számára, olykor próbákon és nehézségeken viszi át őket, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a hitünk valódi, illetve hogy élezze és erősítse azt. Ezért mondja Jakab, hogy külön örömnek tartsuk a próbákat, mert a hitünk megpróbáltaltása kitartást és érettséget eredményez, és igazolja, hogy a hitünk valódi (Jakab 1:2-4).

English



Vissza a magyar oldalra

Mit mond a Biblia a hitről?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries