Kérdés
Mit mond a Biblia az arroganciáról, az arrogáns viselkedésről?
Válasz
Az arrogancia (gőg), a büszkeség, és a felfuvalkodottság minden egyes bibliai említésénél, úgy hivatkozik azokra a Szent Lélek, mint Isten előtt gyűlöletes magatartásra/jellemvonásra. A Biblia világosan közli velünk, hogy minden olyan ember, aki gőgös, és felfuvalkodott az ő szívében, utálatosság Isten szemében: „Útálatos az Úrnak minden, a ki elméjében felfuvalkodott, kezemet adom rá, hogy nem marad büntetetlen" (Példabeszédek 16:5). A Szentírás hét dolgot is felsorol, amit Isten kifejezetten utál. A kevély szemek a legelső ebben a felsorolásban (Példabeszédek 6:16-19). Jézus Krisztus maga mondta, hogy „...a mi az emberből jő ki, az fertőzteti meg az embert". Közvetlenül ezután 13 olyan bűnt említ, amit Isten cseppet sem néz jó szemmel. A felsorolás egy lapon említi a kevélységet, a paráznaságot, és a gyilkosságot is, hiszen örök következményük tekintetében semmi különbség sincsen köztük (Márk 7:20-23).
Az újszövetségi iratokban használt, „kevély"-ként fordított, görög szavak az eredeti szövegben is nagyon hasonló jelentést hordoznak. Az egyik ilyen szó a huperogkos, ami azt jelenti „kevélység" vagy „különcség", mint ahogyan azt Péter és Júdás apostol leveleiben a „kevélység" és a „kevély szavait" kifejezésekben is láthatjuk (2.Péter 2:18; Júdás 1:16). A másik szó a phusiosis, ami a „lélek felfuvalkodását", vagy „büszkeséget és fennhéjázást" jelent (2.Korinthusbeliekhez 12:20). Elengedhetetlen, hogy a hívő felismerje és elismerje, hogy a büszke tartás, és a kevélység fogalmilag és tartalmilag is szembehelyezkedik mindennel-, és felülemeli magát mindenen, mely istentiszteletre méltónak mondatik (2.Péter 1:5-7). A gőg nem más, mint az adott személy saját „vélt" fontosságának nyilvános kihirdetése (2.Timótheushoz 3:2). Ez rokon azzal a gyerekes gondolkodásmóddal, melynek sajátja, hogy alanya meg van arról győződve, hogy „a világ csak körülötte forog" (Példabeszédek 21:24).
A büszke felfuvalkodás helyett a Biblia ma is másra tanít minket. A Korinthusbeliekhez írt első levél 13:4 igehelyén ez áll: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel." A keresztény hívek alázatos szeretetre lettek elhívva, ennek pedig a szöges ellentettje a szívbéli felfuvalkodás. A Rómabeliekhez 12:3 így szól hozzánk: „Az Istentől kapott kegyelem által figyelmeztetlek benneteket, hogy egyikőtök se tartsa magát többre, mint ahogyan kellene! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően, hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől" (EFO 2012). Nem lehetünk krisztusi szelíd szívből alázatosak és büszkék egyidejűleg.
A dicsekevő „ki vagyok, mi vagyok"- tartás egyenesen bűzlik embertársunk megfélemlítésének szándékától, és ennek megfelelően rombolja is az ember és ember közti viszonyt. Jézus Krisztus arra tanított minket, hogy mások érdekeit a saját érdekeink (f)elé helyezzük. Ezt így olvassuk: „...a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Márk 10:43-45). Ha tehát büszkeség lakik szívünkben, akkor képtelenek leszünk embertársainkat Isten akaratához hűen szolgálni.
Pál apostol ugyanezt a felfogást visszhangozta a filippi gyülekezethez írott levelében: „Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál" (Filippibeliekhez 2:3). Ez az elv és gyakorlat éles ellentétben áll a világunk versengő mentalitásával, melyet Isten Igéje rendre bolondságnak nevez. Az előbbi világos igerész nem enged semmi teret annak, hogy felfuvalkodottak, vagy büszkék legyünk. Míg a világ arra sarkall minket, hogy a járulékos veszteségekkel mit sem törődve, könyökölve és taposva törjünk célunk felé, addig mi Jézustól ezt máshogy tanultuk: „Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik" (Lukács 14:11; vö. Jakab 4:6). Bármilyen nagy vagy apró is legyen az a világi siker, melyet elérünk, fő célunk mindig az, hogy általa Istent dicsőítsük (Kolossébeliekhez 3:17, 23).
Istenhez és az embertársainkhoz való viszonyulásunkat illetően Isten két ígéretet is tesz. Először is azt ígéri, hogy a büszke nem marad büntetlen (Példabeszédek 16:5; Ézsaiás 13:11). A második ígéret szerint pedig „... boldogok és áldottak, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre, mert övék Isten Királysága" (Máté 5:3 EFO 2012). Meg van írva, tehát igaz, hogy „az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád" (1.Péter 5:5 vö. Példabeszédek 3:34).
English
Mit mond a Biblia az arroganciáról, az arrogáns viselkedésről?
