settings icon
share icon
Kérdés

Az "úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak" — elve valóban a Bibliából származik?

Válasz


Az aranyszabályként is ismert "úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak" — elve minden kétségen kívül bibliai tanítás. Lukács evangéliumának 6:31 igerésze így jegyzi fel Jézus Krisztus örök érvényű szavait: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy bánjanak veletek!" Ez a kijelentés Jézus azon tanításának szövegkörnyezetében hangzik el, melyben ma is arra tanít minket, hogy szeressük ellenségeinket. Jézus ezzel drasztikusan megváltoztatta, a quid pro quo-, azaz a „valamit valamiért" elvét, melyet társas kontextusban „amint nekem, úgy neked" — ként is lehetne fordítani (lásd Máté 5:38-48). Ahelyett tehát, hogy úgy járnánk el másokkal szemben, mint ahogyan ők cselekedtek velünk, és tetteik szerint fizetnénk meg nekik, inkább tegyünk úgy velük, mint ahogyan szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek.

Máté evangéliumának 7:12 igerészében így szól hozzánk az Úr: „Ezért úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak! Ez a lényege a Mózes Törvényének és a próféták tanításának." Ebből is világosan látható, hogy az aranyszabály mindig is része volt a Biblia üzenetének. Mikor valamivel később megkérdezték Jézust, hogy mi a legfontosabb parancsolat, akkor Máté evangéliumának feljegyzése szerint „Ő így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel! Ez az első és legfontosabb parancs. A második is hasonló: Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat! Ez a két parancsolat az egész Törvény és a próféták írásainak az alapja" (Máté 22:37-40). Jézus letartóztatásának éjszakáján így szólt a tanítványaihoz: „Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást" (János 13:34-35). Jézus irántunk való szeretete valósággal tökéletes, önfeláldozó, és a változás árnyéka sem környékezheti meg. Az Úr által parancsba adott szeretet kizárólag az Ő irántunk való szeretetének személyes megtapasztalásából-, valamint Szent Lelke hatalmából eredhet. (A jelen cikkben szereplő Bibliaidézetek az EFO 2012-ből származnak – a fordító megjegyzése.)

Embertársaink teljesebb szeretetének egyik gyakorlati útmutatója lehet, ha beleéljük magunkat az ő adott élethelyzetükbe. Mikor higgadt lelkű, értelmes férfiú módjára késedelmesek leszünk a haragra, és tudós emberhez hasonlóan megtartóztatjuk ajkainkat a hirtelenkedő beszédtől, továbbá belegondolunk, hogy hasonló helyzetben mi milyen bánásmódban szeretnénk részesülni, akkor együttérzés alakul bennünk azon felebarátaink iránt, akik jelenleg is az adott szituációban vannak. Mi magunk is szeretetet és tiszteletet szeretnénk kapni másoktól? Akkor legyünk mi az elsők, akik megadjuk ezt az ajándékot felebarátainknak, így mind a szeretetben-, mind pedig a tiszteletadásban előzzük meg egymást!

English



Vissza a magyar oldalra

Az "úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak" — elve valóban a Bibliából származik?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries