Kérdés
Mi az ítélet napja?
Válasz
Az ítélet napja maga Isten végső ítélete a bűnös emberiség felett. A Szentírás számos igéje utal a fizikai halál utáni utolsó ítéletre. Erre az idők végén kerül sor (de szubjektív szempontból mindenki közvetlenül a halála után éli meg – a fordító megjegyzése). Ekkor minden embernek meg kell majd állnia Isten ítélőszéke előtt, Ő pedig végső ítéletet hoz életük felett.
A Biblia számos alkalommal figyelmeztet minket a bekövetkező ítélet napjára. Malakiás próféta így ír: “Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat” (Malakiás 4:1). Keresztelő János nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy szükséges megmenekülnünk a “bekövetkező harag elől” (Lukács 3:7). Isten Szent Lelke Pál apostolon keresztül is így figyelmeztet minden meg nem tért szívű embert: “De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. A ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint” (Rómabeliekhez 2:5-6 vö. Zsoltárok 62:12). Az ítélet napjának eljövetele és bekövetkezte minden kétség felett áll.
A Szentírás sok helyen megemlékezik arról, amint Isten ítéletet gyakorolt személyek és nemzetek fölött. Ézsaiás próféta könyvének 17.-23. fejezeteiben egy egész sornyi ítéletet láthatunk, mikor pálca töretik Damaszkusz, Egyiptom, Kús, Babilon, Tírusz (azaz a környező népek minden errőssége)-, de maga Jeruzsálem fölött is. Ezek az egy-egy adott helyre korlátozott ítéletek azonban csupán az előrevetülő árnyékai az elkövetkező végső nagy ítéletnek (az Ézsaiás 24.-ben már arról olvasunk, hogy Isten a teljes világot megítéli). Ebben az életben számos alkalommal sor kerül a bűn átmeneti megítélésére (ezekben az isteni végzésekben azonban az utolsó ítéletnek csupán az előszele érezhető, hiszen lényegük és szándékuk tekintetében többnyire korrekciós indíttatással bírnak – a fordító megjegyezése). A végső ítélet, amely után gondolataink, tetteink, és jellemünk megváltoztatására lehetőség már nincs, az idők végezetén következik be. A Jelenések könyvének 19:17-21 igerésze előrevetíti azt a végső nagy felvonulást, melyben a Vádló ezer éves megkötözése után egy utolsó nagy sereget gyűjt Isten ellen. Ők “kéz nélkül rontatnak meg”, azaz harcra itt már nem kerül sor, csak elvesztésre (a legtöbb ember fejében talán ezen “csata” képe jelenik meg, mikor az ítélet napjáról hall). Ez azonban csupán földi megítélése azon egybegyűlt seregnek, mely akkor fel fog vonulni Isten ellen. Az utolsó ítélet viszont minden valaha élt emberre ki fog hatni. Így teljesedik és pecsételtetik be minden ember végső sorsa.
Az ítélet napjának talán legelevenebb leírását a Jelenések könyvének 20:11-15 igehelye tartalmazza: “És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”
Ebben az igei passzusban Isten a mindenek felett való igaz bíraként jelenik meg. Jézus hű szavai szerint az Atya az ítéletet teljesen a Fiúnak adta, tehát a Fiú Isten fog mindenkit megítélni. Ennélfogva az iménti idézetben elénk tárt személy, Aki a királyi trónon ül, kizárólag Jézus lehet (János 5:16-30 vö. Jelenések 7:17).
Az iménti igeszakaszból is nyilvánvalóvá lesz, hogy ez az ítélet mindenkire kihat, mindenkit magába foglal. Vagyis mindenki, aki valaha élt, megítéltetik, legyen kicsi vagy nagy, közember vagy hatalmas úr. Az ítélet napját senki sem tudja elkerülni.
Az ítélet napjának záró végzése az alapján kerül kihirdetésre, hogy az egyes személyek mit-, és mit nem kezdtek életükkel, vagyis mindenki a tettei alapján lesz megítélve. Fontos, hogy mindenki a saját tettei szerint kapja az ítéletet, nem az alapján, amit a szomszéd-, az ország irányítói-, vagy a haragosai tettek – ott már nem lehet majd ujjal mutogatni: egyedül az ő tettei lesznek górcső alá véve, melyekért az egyedüli felelősség is kizárólag őt terheli majd.
Bár az ítélet valóban a tetteinket veszi alapul, mégsem arról van szó, hogy a jó tetteink túlsúlyban kell legyenek a rossz tetteinkkel szemben (holott a világ összes vallása - kivétel nélkül, és hamisan - ezt tanítja – a fordító megjegyzése). A mennybe való bebocsátásunk, vagy a tüzes tóban való kín-teljes sínylődésünk egyedül attól függ, hogy fel vagyunk-e írva az élet könyvébe. Mindazok, kiknek nevük nincs feljegyezve az élet könyvében, a tüzes tóba vettetnek. A Jelenések könyvének 21:27 igerésze még egyszer kiemeli számunkra, hogy kizárólag azok léphetnek be az újjáteremtett mennybe és földre, kiknek neve szerepel a Bárány könyvében (a szeplőtlen Bárány pedig maga Jézus Krisztus).
Figyelembe véve, hogy milyen magas a tét (vagyis maga az öröklétünk), igencsak ésszerű volna mindannyiunknak személy szerint is előre meggyőződnünk arról, hogy kellően fel vagyunk-e készülve a végső ítélet napjára. Bűnös emberként hogyan érhetjük tehát el, hogy nevünk beírassék az élet könyvébe (mely a Bárányé), vagyis hogyan állhatunk meg úgy Isten előtt az ítélet napján, hogy Ő “ártatlannak” minősítsen minket. Hogyan igazulhat meg a bűnös ember a szent és igazan ítélő Isten szemében, hogy ezzel elkerülje a neki egyébként teljesen jogosan kijáró kárhoztató ítéletet? Hála Istennek, élő Igéje fényesen világló választ tartogat e kérdésekre is.
“Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” - olvassuk a Rómabeliekhez írt levél 5:1 igeversét. Az a személy tehát, aki hisz Jézus Krisztusban, már átment az ítéleten (János 5:24). Az ilyen ember már megigazult – vagyis Isten által igaznak lett nyilvánítva – de nem a saját igazsága alapján (hiszen az sosem volna elég és elég jó), hanem egyedül az Úr Jézus Krisztus tökéletes és szeplőtlen igazságosságának fundamentumán, melyet ezért az emberért önszántából adott oda. Mivel tehát Jézuson már végre lett hajtva az én jogos ítéletem a kereszten (már ha ezt hajlandó vagyok elhinni), ezért Ő – értem teljes körű kezességet vállalva – előre elszenvedte helyettem az én végső ítéletem büntetését, vagyis én szabad emberként távozhatok a bíróságról. Mindenki tehát, aki szívből hisz abban, hogy szüksége van Jézus ezen érte tett áldozatára (vagyis aki belátja a bűneit, és feléri szellemben, hogy bűnös, gyarló emberként a legnagyobb és legjobb tette sem üti meg Isten tökéletes igazságosságának mércéjét – a fordító megjegyzése), annak be van írva a neve az élet könyvébe, mely a Bárányé. Nekik semmi félnivalójuk sincs az ítélet napjától, hiszen jogos kárhoztatásuk ítéletét Jézus már elhordozta a kereszten helyettük (Rómabeliekhez 8:1). Az Úr Jézus Krisztusban hívő minden embernek az ítélet napja nem a gyászos siralom-, hanem emberi ésszel fel nem fogható öröm napja lesz, hiszen az lesz a nap, amikor már nem csupán a bűn hatalma-, hanem a bűn állandóan ekéző jelenléte alól is végleg fel lesznek mentve. Egyszer és minden korra (Malakiás 4:2-3).
“És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre” (Zsidókhoz 9:27-28).
English
Mi az ítélet napja?
