Kérdés
Mi az elragadtatás elméletének eredete?
Válasz
Jézus Krisztus minden követője vágyik az Ő visszatérésére. Az Úr Jézus második eljövetelébe vetett hit, valamint hogy eljön megítélni a bűnt és felállítani az országát, a Szentírás szó szerinti értelmezésén alapul. A Biblia kontextuális, nyelvtani és történelmi vizsgálata egyes híveket arra késztet, hogy Krisztus Jézus visszajövetelét (amire rendre "elragadtatásként" hivatkoznak) Jézus dicsőségben és hatalomban való visszatérésétől teljesen különálló eseménynek tekintse, higgye.
Maga az elragadtatás szó nem található meg a Biblia legtöbb nemzeti nyelvekre fordított változataiban. A kifejezés a latin rapere szóból származik (lásd Vulgata), mely valójában annak a görög harpazó ("elragadni, elvenni") szónak fordítása, melynek egy ragozott formája az 1Thesszalonika 4:17 igeversben szerepel (lásd az eredeti szöveget). Az elragadtatás tehát csupán egy olyan teológiai kifejezés, ami egy adott bibliai tanítás címkézésénél latin terminológiára támaszkodik. Az elragadtatás tana szerint az Úr Jézus előbb a felhőkben jön majd vissza, hogy elragadja egyházát a földről, később pedig szentjeivel, vagyis a már előzetesen elragadott egyház tagjaival együtt dicsőségben és hatalomban tér majd vissza uralkodni.
Az újjászületett keresztények soraiban sincs egységes nézet a második eljövetellel kapcsolatban. Az egyház (az Úr Jézus Krisztus teste, mely minden ember-alkotta egyház felett áll) történelme során három fő nézet alakult ki az Úr visszajövetelét, annak pontos végbemenetelét illetően: (1) az amillennializmus, (2) a postmillennializmus, és (3) a premillennializmus. E három megközelítés mögött három különböző szövegértelmezés áll. Ezek a különböző értelmezések annak nyomán alakulnak ki, hogy pl. a Jelenések 20. fejezetében szereplő ezer szót szó szerint vagy szimbolikusan kell érteni - csak hogy egy példát említsünk. Az amillennialisták és a postmillennialisták nem hisznek Krisztus ezer évig tartó szó szerinti uralkodásának realizálódásában, ezért a második eljövetelt egyetlen eseményként értelmezik, mely crescendóját minden ember általános feltámadásában és végső ítéletében éri el. A premillennialisták között három fő nézet létezik Krisztus visszatérését és az Ő dicsőséges országának felállítását illetően: a pretribulacionizmus (a lat. tribulare igéből, melynek jelentése megszorongatni, elnyomni, csapásokkal verni, valamint a "pre" előtag kombinációjából) a midtribulacionizmus, és a posttribulacionizmus. Ezek tehát lényegében abban különböznek egymástól, hogy az elragadtatást a nagy csapások előtt (lásd "pre"), a nagy nyomorúság hét éves időtartamának kellős közepére (lásd "mid")-, vagy annak a lezárulta utáni időre teszi (lásd "post").
A midtribulációs nézet viszonylag új, hiszen csak a huszadik században vált elterjedtté. A posttribulacionisták gyakran "történelmi premillennializmusként" hivatkoznak a nézetükre. Azon túl azonban, hogy ez a terminológia csak tovább homályosítja az egyébként sem tiszta képet, még pontosnak sem nevezhető, ugyanis a korai egyház ezen kérdést illető hitbéli meggyőződését nehéz volna valamelyik mai kategóriába besorolni. Ez a nyakatekertség sajnos az egykori egyházatyák gyakorta egymásnak ellentmondó nézetei mentén alakult ki így. Az egyház már a posttribulacionizmus nézetének első századbeli megnyilvánulásaival szemben is a "küszöbönálló intratribulacionizmus" álláspontját képviselte - már ha valóban a pontos fogalmak használatára törekszünk. Ez nem csoda, hiszen a folyamatos üldöztetés közepette élő ősegyház tagjai úgy vélték, hogy a nagy nyomorúság ideje már nyilván elérkezett, ennek értelmében pedig Jézus Krisztus mielőbbi visszatérését várták. A korai egyházatyák Jézus Krisztus hamarosan bekövetkező visszatérésébe vetett hite a pretribulációs gondolkodás egyik fő bástyája.
A pretribulacionizmus annak a hite, hogy az egyház elragadtatására már a hét éves nagy nyomorúság kezdete előtt sor kerül. A pretribulacionizmus ellenzői gyakran állítják, hogy ez a megközelítés teológiai szempontból teljes újdonságnak nevezhető, rámutatva, hogy e tanítás egészen 1830-ig ismeretlen volt. Akkor történt ugyanis, hogy egy John Nelson Darby nevű igehirdető igaznak fogadta el egy bizonyos Margaret MacDonald nevű tizenhárom éves kislány prófétai kijelentését. Az igazság ezzel szemben az, hogy Darbyra az 1831-1833-as Powerscourti konferenciák voltak olyan nagy hatással, hogy ezt a nézetet kifejlesztette. A jelenlegi egyházi korszakból az ezeréves királyságba való átmenetet, amelyben Izráel kiemelkedő vezetői szerephez jut Krisztus uralma alatt, úgy értelmezték, hogy a Dániel próféta ihletett könyvének 9. fejezetében szereplő hetvenedik hetet a jövőre vonatkoztatták. A Szentírás szó szerinti értelmezésének helyességébe vetett szilárd hite arra mozdította Darbyt, hogy pontosan kidolgozza a Biblia által említett eszkatológiai események egzakt lefolyását. Darby abban is hitt, hogy Izráel és az egyház közötti szellemi szétválasztás az örökkévalóságban is fennáll. Azt is tanította, hogy Isten diszpenzációkon-, vagyis különböző korokban különböző földi eszközökön keresztül érvényesíti akaratát a földön (kezdetben a test szerinti Izráelen keresztül, majd az egyházon-, azt követően pedig a szellemi Izráelen keresztül), továbbá hogy az egyház korszaka voltaképp csak egy "betoldás", egy szellemi zárójel, melyet minden oldalról a zsidóság Istentől való rendeltetése határol. Darby először egy betegséggel terhelt életszakaszában (1826. dec. - 1827. jan.) kezdte megfogalmazni a nagy nyomorúság előtti elragadtatással kapcsolatos álláspontját és kifejleszteni diszpenzációs nézeteit. Ennek eredményeként 1833-ra dolgozta ki a premillenniumi diszpenzacionalizmus átfogó rendszerét.
Bár a diszpenzacionalizmus mint tanítás csak az 1800-as évek derekára, John Nelson Darby tevékenysége nyomán vált kiforrott teológiai rendszerré, az egyház története során sok más olyan hitharcos is volt, aki valamilyen diszpenzációs rendszerben gondolkozott. Közéjük tartozott a baptista James R. Graves (1820-93), de a presbiteriánus James H. Brookes (1830-97) is. A diszpenzacionalizmus tanát széles körben terjesztették az éves Biblia-konferenciákon, így például a Niagara Biblia Konferencián (1878-1909), mint ahogy számos írásos kiadvány által is.
A diszpenzációs teológia, még kiforratlan formájában bár, de a korai egyházi írásokban és a Darby előtti évszázadokban is tapinthatóan jelen volt. Amint azt említettük, már a korai egyházatyák írásaiból is kitűnik, hogy mintegy alapvetésként kezelték a pretribulációs megközelítést (még ha nyilván nem is így nevezték azt). Pretribulációs gondolatcsírákat találunk a középkorban élt, bizonyos Szíriai Efrém egyik prédikációjában is, amelynek címe "Prédikáció az utolsó időkről, az Antikrisztusról és a világ végéről", de a Dolcino testvér története című XIV. századi szövegben is fellelhető már a nagy nyomorúság előtti elragadtatás elve.
A protestáns reformáció idején Peter Jurieu, Increase Mather, Joseph Mede (és mások) írásaiban, később pedig Morgan Edwards baptista lelkész tizennyolcadik századi értekezéseiben találunk beszámolót olyan személyek igehirdetéseiről, akik egyértelműen megkülönböztették az elragadtatás eseményét Krisztus földi visszajövetelétől. A szintén Darby előtt élt és munkálkodott Pierre Poiret (1646-1719) egy, a mai fogalmaink szerint elég koherens premillennális és diszpenzációs teológiai rendszert alkotott. Issac Watts (1674-1748) műveiben részletesen ismertette az egyes diszpenzációkat, vagyis hogy Isten eltérő korokban, korszakokban eltérő földi eszközökön keresztül viszi véghez akaratát itt a földön. A C. I. Scofield (1843-1921) által képviselt diszpenzacionalizmus ugyanakkor már jobban hasonlít Watts tanítására, mint Darbyéra. A levonandó következtetés mindebből tehát az, hogy már a Darby kora előtti teológusok is eljutottak a diszpenzációk felismerésére, és tanítottak is azokról.
English
Mi az elragadtatás elméletének eredete?
