settings icon
share icon
Kérdés

Mi az élet folyója?

Válasz


Az élet folyója kifejezés nem fordul elő a Bibliában. A Jelenések 22:1-2 viszont említi „az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered". János apostol az új Jeruzsálemről kapott látomásában úgy beszél a folyóról, mint amely a „város főútjának közepén" folyik.

A Szentírásban a víz általános jelképe az örök életnek. Ézsaiás utal arra, hogy vizet fognak meríteni „a szabadulás forrásából" (Ézsaiás 12:3). Jeremiás ószövetségi próféta megfeddte az izraelitákat, amiért elhagyták Istent, „az élő vizek forrását", és olyan víztárolókat ástak maguknak, amelyek nem tartják a vizet (Jeremiás 2:13). Az izraeliták elfordultak az élő Istentől, aki egyedül képes örök életet adni, és hamis bálványoknak, világiasságnak és cselekedeteken alapuló vallásoknak hódoltak. Az emberek ma is ezt teszik, elutasítván az élet vizét, amelyet csak Krisztus tud nyújtani a materializmus és önkényeztetés kiszáradt és sivár életének.

Jézus arra biztatta a samáriai asszonyt a kútnál, hogy merítsen belőle, az (örök) élet vizéből, hogy soha többé ne szomjazzon meg lelkileg (János 4:13-14). Azoknak, akik benne hisznek, azt mondja később a János 7:38-ban, hogy élő víznek folyamai fognak ömleni belőlük. A víz az élet megfelelő és könnyen érthető jelképe. Ahogy a fizikai víz elengedhetetlen a fizikai élethez a földön, úgy a Megváltó élő vízére is szükség van az örök élet fenntartásához. Jézus egyaránt az élet kenyere (János 6:35) és az élő víz forrása, amely örökre eltartja az övéit.

A Jelenések 22-ben szereplő élet vizének forrása minden bizonnyal annak az örök életnek a jelképe, amelyet Isten ingyen nyújt mindazoknak, akik Krisztusban hisznek.

English



Vissza a magyar oldalra

Mi az élet folyója?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries