Kérdés
Mi az Úrnak való szolgálat (5Mózes 10:8)?
Válasz
Az ókori Izraelben az Úr szolgálatát Isten kizárólag Lévi törzsének rendelte: "Akkoriban választotta ki az Úr Lévi törzsét, hogy vigyék a szövetség ládáját, az Úr színe előtt álljanak és szolgáljanak neki és nevében áldást osszanak, [ahogy ezt] mindmáig [teszik]" (5Mózes 10:8, SZIT).
Az 5Mózes 10:8 igeversben szereplő "szolgálni" ige azt jelenti, hogy "(feladatot) ellátni, elősegíteni, vagy segíteni" az Urat a különböző, előzetesen parancsba adott vallási gyakorlatok elvégzésével, kiváltképp a szertartások és istentiszteleti szertartások végrehajtása által. Az Úr szolgája tehát olyan személy, akit Isten kifejezetten arra hívott el, hogy Őt szolgálja és az általa rátestált feladatokat végezze. A Szentírás azt mondja az ifjú Sámuelről, hogy "szolgál vala az Úrnak", amikor Isten elhívta őt arra, hogy a szent sátorban való szolgálatban is segítse Éli főpapot (1Sámuel 3:1).
A leviták az Úr szolgálatával kapcsolatos feladatai részletesen a 4Mózes 1:47-54; 3:5-4:49; 8:6-22; 18:1-7, valamint az 1Krónika 23:13 kerültek kifejtésre. A lévitákat Isten arra jelölte ki, hogy a szent sátorban, majd később a templomban végezzék az istentiszteleti szolgálatot és a szertartásokat, azaz hogy felavassák a legszentebb dolgokat, hogy áldozatokat mutassanak be, hogy áldást mondjanak az Úr nevében, valamint hogy hordozzák Isten szentségének jelképét, a szövetség ládáját.
Lévi törzse volt az egyetlen zsidó törzs, amelynek Isten nem adott örök-részt az Ígéret földjéből. Tulajdonrész és anyagi javak helyett maga az Úr lett a léviták öröksége és jutalma (5Mózes 10:9). Fenntartásuk így az izraeliták által Istennek ajánlott tized megfizetése és az egyéb áldozatok által történt (4Mózes 18:20-24). Isten a levitákkal való szoros kapcsolatán keresztül mutatta meg Izráelnek és minden jövőbeli hívőnek, hogy Ő mit tekint a legértékesebb kincsnek - az Úr bensőséges megismerését, továbbá azt, hogy az ember ebben a kapcsolatban találja meg a beteljesedését.
Dávid király maga is bizonyságot tett arról, hogy Isten belsőséges ismeretéhez semmi sem hasonlítható e világon, mint ahogy ahhoz sem, hogy a hívő ember osztályrésze személyesen Isten: "Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön! Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!" (Zsoltárok 73:25-26).
Az újszövetségi időkben az Úr szolgálatának koncepciója Jézus Krisztus minden követőjére kiterjedt (1Péter 2:9-10). Pál apostol arra kapott elhívást, hogy Krisztus szolgája legyen a pogányok számára (Róma 15:16). Pál e szolgálatban való óriási buzgalmát így fejezte ki: "Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert őt igazán megismerni — az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! Így hát minden mást kárba veszni hagytam, és a szemétbe dobtam, csakhogy Krisztust megnyerjem" (Filippi 3:8, EFO).
Pál olyan személyeket említ az Úr különleges szolgáiként, mint Timótheust (1Timóteushoz 4:6), Epafrászt (Kolossé 1:7) és Tikhikust (Kolossé 4:7). Isten különleges ajándékokkal ruházza fel szolgáit, hogy azok által segíthessék a hívők egész testét (értsd gyülekezet) az Úr szolgálatában: "Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét..." (Efézus 4:11-12, SZIT).
Az Úrnak szolgálni azt jelenti, hogy alázatosan betöltjük embertársaink szükségleteit, legyen szó bármilyen szükségletről is (Máté 25:35-44). Jézus azt tanította, hogy aki az Ő országában nagy akar lenni, annak mindenki szolgájává kell válnia (Márk 10:43-44). Példaképünk tehát ebben is maga Jézus, Aki nem "...azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak..." (Márk 10:45, EFO).
Jézusban minden hívő Krisztus nagyköveti szolgálatába áll be. Nem véletlen, hogy "királyi papság"-nak nevez minket az Írás (1Péter 2:9). Az Úr ránk bízza a "békéltetés szolgálatát" és a "megbékélés üzenetét", hogy rajtunk keresztül békítse meg a világot önmagával (2Korinthus 5:18-21). Krisztusban minden hívő magát az Urat kapja örökségül (Efézus 1:11-14).
Isten bensőséges megismerése és a vele való szoros közösség a hívő életének legmagasztosabb célja és egyben mindenek felett való jutalma. Mint ahogy az a régi időkben a leviták esetében volt, úgy van ez ma is az Ő szolgáinál. Akár rendszeres feladatokat látunk el a gyülekezetben, akár prédikálunk, mint a nagy Pál apostol, akár csendben segédkezünk a háttérben, mindannyian úgy szolgálunk az Úrnak, hogy "...a kincsünk . . . . cserépedényekben van...". Ez a kincs, pedig nem más, mint a Krisztustól kegyelemből kapott örök élet. Leginkább tehát azzal szolgáljuk Őt, hogy egyre inkább hagyjuk, hogy az Ő élete váljon nyilvánvalóvá fokozatosan elenyésző testünkben, hogy így embertársaink is meglássák Isten dicsőségét, és örök életre jussanak (2Korinthus 4:7-18).
English
Mi az Úrnak való szolgálat (5Mózes 10:8)?
