settings icon
share icon
Kérdés

Mit mond a Biblia az átköltöző szellemekről?

Válasz


Az átköltöző szellemek kifejezés olyan gonosz szellemeket jelöl, amelyek elméletileg át tudnak költözni egy másik személybe. Ehhez állítólag elég az, ha az átadó személy megérint egy másik személyt vagy egyszerűen mellette áll. Azok, akik ezt az elméletet képviselik és tanítják, azt javasolják másoknak, hogy ne legyenek olyan barátok és családtagok társaságában, akikből egy ilyen szellem átköltözhet beléjük. Ennek az elméletnek azonban nincsen semmiféle bibliai alapja. Kétségtelen, hogy mások kártékony tulajdonságai és bűnös szokásai kihathatnak ránk is, azt állítani azonban, hogy ezeknek a rossz befolyásoknak szellemi lények átadása/átszállása áll a hátterükben, teljesen nélkülöz minden biblia alapot.

A Biblia kijelentése szerint a szellemi lények két alapvető csoportját különböztethetjük meg. Egyfelől az Isten jelenlétében lévő szent angyalokat, másfelől pedig Sátánt a lázadásában követő angyalokat. Azokat az angyalokat, aki nem estek bűnbe a Szentírás szolgáló lelkeknek nevezi (Zsidókhoz 1:14). A Bibliából azt is megtudhatjuk, hogy Isten ezeket az angyalokat azoknak a szolgálatára küldi, akik az üdvösség örökösei lesznek, azaz mindazokhoz, akik Jézus Krisztusra, mint a bűneikből egyedüli megmentőre tekintenek. A Sátánnal szövetkező angyalok, mint Sátánt magát is, „a nagy nap ítéletére, örök bilincseken, sötétségben tartotta" Isten (Júdás 1:6). Ezek a szellemi lények alkotják a démonok seregeit, akik mélyen elkötelezettek a gonoszság mellett.

A Bibliában egyetlen feljegyzett esetet találunk arról, mikor démonok az egyik élőnyből a másikba költöznek át. Történt ez akkor, mikor Jézus egy egész légió (mintegy 3000 fő) démonnak engedte meg, hogy egy megszállt emberből egy disznónyájba költözzenek át (Máté 8:28-34). Jézus ezt egyszer engedte megtörténni és sem tanítványait, sem bennünket nem figyelmeztet efféle átszálló szellemekről. A Krisztusban lévő újjászületett hívőnek semmi oka sincsen Sátántól vagy bukott angyalaitól tartania. Ha ellenállunk neki (az ördögnek), elfut előlünk. „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek" (Jakab 4:7). Igaz hívőként testünk a Szent Lélek temploma. Biztosak lehetünk abban, hogy a Szent Lélek nem tűr meg semmilyen démont templomában.

English



Vissza a magyar oldalra

Mit mond a Biblia az átköltöző szellemekről?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries