settings icon
share icon
Kérdés

Járnak köztünk angyalok?

Válasz


A Szentírás számos esetet feljegyez, amikor az angyalok Isten tervének szerves részét képezik. Egy vers arra a lehetőségre utal, hogy ma is járhatnak köztünk angyalok: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg" (Zsidók 13:2). A nyilvánvaló utalás Ábrahámra vonatkozik, akinek angyali látogatói férfiak formájában jelentek meg (1Mózes 18). Ez a vers azonban vagy igazolja vagy nem, hogy tudtunkon kívül angyalok járnának köztünk, ugyanis a megvendégel ige múlt időben szerepel („vendégeltek meg"), tehát jelenkori találkozásokról nincs szó.

Több tucat példát találunk a Szentírásban arra, hogy megjelentek angyalok, ezért nyilvánvaló, hogy Isten tud és használ is angyalokat bizonyos dolgok elvégzéséhez. Azt viszont nem tudjuk biztosra, hogy milyen gyakran hagyják az angyalok, hogy emberek lássák őket. Íme néhány bibliai alapelv az angyalokat illetően: az angyalok utasíthatnak embereket (1Mózes 16:9), segíthetnek az embereknek (Dániel:22), átadhatnak üzenteteket az embereknek (Lukács 1:35), megjelenhetnek álmokban és látomásokban (Dániel 10:13), megvédhetik az embereket (2Mózes 23:20), és segíthetnek véghez vinni Isten tervét.

Tudjuk, hogy az angyalokat Isten teremtette, és felhasználja őket a tervében. Az angyaloknak van bizonyos egyéni jellegük, hiszen némelyiknek neve van (például Gábriel és Mihály), és mindnek különböző szerepe van az angyali hierarchiában.

De hogy köztünk járnak-e? Ha Isten úgy dönt, hogy felhasználja őket a testre szabott tervében az életünkben, akkor igen, minden bizonnyal köztünk járhatnak, hogy véghezvigyék Isten akaratát. Az angyalokat az 1Mózes és a Jelenések is említi, és jelen voltak a világ teremtésekor (Jób 38:7). A Szentírás szerint Isten már az idő kezdetekor használta mennyei seregét, és az idők végén is használni fogja őket. Nagyon is elképzelhető, hogy manapság sokan találkoznak angyalokkal anélkül, hogy ennek tudatában lennének.

Ha az angyalok köztünk járnak, akkor egy isteni célt szolgálva teszik ezt. A Biblia beszél olyan démonokról, akik kizárólag azért bóklásznak a földön, hogy pusztítsanak (Máté 12:43-45). Sátán és démoni serege valószínűleg fizikailag is megjelenhet, akárcsak a szent angyalok. Sátán célja a megtévesztés és pusztítás, és a „világosság angyalának" álcázza magát (2Korinthus 11:14).

Fontos megjegyezni, hogy az angyalokat nem szabad imádni és dicsőíteni (Kolossé 2:18). Olyan entitások, amelyek Isten akaratát hajtják végre, és hozzánk hasonló szolgáknak tartják magukat (Jelenések 22:9).

Akár ténylegesen találkozunk angyalokkal, akár nem, a legfontosabb, hogy Jézus Krisztus által részesüljünk az üdvösségben. Ő minden angyal és ember felett áll, és egyedül Ő méltó az imádatra. „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le" (Nehémiás 9:6, Károli).

English



Vissza a magyar oldalra

Járnak köztünk angyalok?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries