Kérdés
Mit jelent az, hogy azokon dolgokon gondolkodjunk, melyek tiszták (Filippi 4:8)?
Válasz
Pál apostol előtt nem volt ismeretlen gondolatvilágunk életünkre gyakorolt hihetetlen ereje. Megértette, hogy messzemenőkig gondolkodásmódunk határozza meg azt, hogy hogyan érzünk és élünk. Ha helyes gondolatok által őrizzük a szívünk, akkor magaviseletünk-, de az egyes dolgokhoz való hozzáállásunk is helyesebb és egészségesebb lesz, ez pedig becsületes, igaz életvitelhez vezet. Pál apostol a Filippi 4:8 igeversben épp ezért tárja elénk azon erények listáját, melyek a hívő gondolatvilágát (erődítmény módjára) be kell vegyék: "Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok".
Mit jelent tehát az, hogy csak azon a dolgokon gondolkodjunk, amik tiszták? Az egyik Biblia-kommentár szerint a "gondolkodni" vagy "elmélkedni" szavak jelentését a következőképp is meg lehet határozni: "elgondolkodni, megfelelő súlyt és értéket tulajdonítani egy adott témának, az így leszűrt tanulságoknak pedig hagyni, hogy hassanak az életvitelünkre" (Motyer, J. A., The Message of Philippians, InterVarsity Press, 1984, 212. o.). A fenti igeversben szereplő tiszta szó voltaképp "szent"-et jelent, vagyis az az "erkölcsi tisztaság"-ra vonatkozik.
A tiszta dolgokon való gondolkodás azt jelenti, hogy elménket olyan gondolatokkal töltjük meg, amelyek erényesek, tiszták, bűntől-, gonoszságtól-, és minden szennytől mentesek. A tiszta gondolatvilágra való törekvés életünk minden területét át kell hassa, beleértve mindazon dolgot is, amit nézünk, olvasunk, és teszünk. A testi természetű gondolataink, az erkölcsünk, az etikánk, a spiritualitásunk, és az istentiszteletünk egyaránt mind tiszta kell legyen. Ha kizárólag azon gondolkodunk, ami tiszta, az kivezet minket a bűn bűvköréből, lemossa rólunk a bűntudatot és a szégyent, és közelebb visz minket Istenhez.
Jézus azt mondta, hogy nem a külsőleges dolgok és tényezők tesznek minket tisztátalanná, hanem mindaz, ami belül van és a szívből jön ki: "Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé, megfertőztethetné őt; hanem a mik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert" (Márk 7:15). Isten Igéjének tisztaságát mélyen a szívünkbe kell rejtsük, hogy ne vétkezzünk Isten ellen (Zsoltárok 119:11). Ezt leginkább úgy érhetjük el, hogy olvassuk és memorizáljuk az Ő Igéjét, és éjjel-nappal azon elmélkedünk.
A zsoltáros kijelentette: "Az Úr szavai tiszta szavak, mint a földön lévő kemencében finomított, hétszer megtisztított ezüst" (Zsoltárok 12:6, SZIT; vö. 119:140). A Zsoltárok 119:9 igeverse kérdés-felelek formában tanít minket erről: "Hogyan tartja tisztán az ifjú útjait? Ha követi tanításodat" (SZIT). Az Isten Igéjén való folyamatos elmélkedés az egyik leghathatósabb módja annak, hogy megőrizzük szívünk, valamint biztosítsuk azt, hogy gondolataink egyedül tiszta dolgok körül forogjanak (Zsoltárok 19:8).
Ahhoz, hogy következetesen arra gondolhassunk, ami tiszta, az az útmutatás megy ki minden hívőhöz, hogy legjobb, ha "...foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak" (2Korinthus 10:5; KAR2011). Pál apostol ma is így tanít minket: "Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök" (Tituszhoz 1:15, SZIT).
Pál az efézusiakat is arra oktatta, hogy lelki üdvösségük elnyerése előtt maguk is szellemi "sötétségben" éltek (Efézus 5:8, EFO), ennélfogva pedig gondolataik is ebben a (szellemi) közegben leledztek. A Krisztus megváltását még el nem fogadó, vagy azt egyenesen visszautasító embertársaink viszont messzire sodródnak Istentől, mert szívük megkeményedett és gondolkozásuk elsötétült (Efézus 4:18). A hitetlenekről azt olvassuk, hogy "lelkiismeretük eltompult, ezért gátlástalanul átadták magukat mindenféle kicsapongásnak és tisztátalanságnak" (Efézus 4:19, EFO). A keresztény híveket azonban így ösztönzi az Írás: "Ennek megfelelően hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet...". Emellett azt is meg kell engedjük Isten Szent Lelkének, hogy Ő újítsa meg a gondolatainkat és a teljes magaviseletünket (Efézus 4:22-23, EFO).
Pál arra való bátorítása, hogy mindazon dolgokról gondolkodjunk, amik csak tiszták, azt a célt szolgálja, hogy megteremtse a hívőben a gondolkodás, a szándék, a szavak és a cselekedetek egységének tisztaságát. Az apostol a szellemi vezetőket külön is felszólítja: "Őrizd meg tisztán magad" (1Timótheushoz 5:22, EFO). Pálnak ugyanis az volt szívbéli kívánsága, hogy szellemi gyermekeit "tiszta menyasszonyként mutassa be egy férjnek - Krisztusnak" (2Korinthus 11:2, EFO).
János apostol szintén arra buzdította Isten gyermekeit - akik vágytak arra, hogy Jézust szemtől szemben láthassák -, hogy tartsák maguk "... tisztán . . . . a bűntől, ahogyan Krisztus maga is tiszta" (1János 3:3, EFO). Amikor azon kapjuk magunk, hogy eltávolodtunk Istentől, Dávidhoz hasonlóan kell imádkoznunk: "Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. . . . Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsoltárok 51:9-11, KAR). A keresztény ember egész életmódját az arra való szüntelen törekvés kell jellemezze, hogy tiszta maradjon, "...a mint [Isten] magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által" (Efézus 1:4, betoldva).
English
Mit jelent az, hogy azokon dolgokon gondolkodjunk, melyek tiszták (Filippi 4:8)?