settings icon
share icon
Kérdés

Mit jelent, hogy Isten uralmat adott az embernek az állatok felett?

Válasz


Az uralkodik szó jelentése: hatalmat gyakorol, ural. Istennek szuverén uralma van a teremtés felett, és ezt a hatalmat átruházta az emberiségre, hogy uralkodjon az állatok felett (1Mózes 1:26). Dávid megerősíti ezt az igazságot: „Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél" (Zsoltárok 8:7). Az ember azt a megbízást kapta, hogy „hódítsa meg a földet" (1Mózes 1:28), azaz: mi rendelkezhetünk felette; felette állunk a földnek, és hatalmat gyakorolhatunk rajta növény- és állatvilágával együtt. Az ember lett ennek a világnak az ura. Minden egyéb neki volt alárendelve.

Isten parancsa, hogy hódítsa meg a földet és az állatvilágot azt jelenti, hogy mindet hajtsa az uralma alá. A valódi uralom (bármi felett) csak akkor valósulhat meg, ha megismerjük azt, ami felett uralkodni kívánunk. Ahhoz, hogy egy zenész „uralni" tudja a hegedűjét, alaposan meg kell ismernie a hangszert. Ahhoz, hogy az ember uralni tudja az állatokat, meg kell ismernie az állatokat.

Az uralkodói megbízással együtt jár a felelősség is: uralkodjunk jól. A föld meghódítására vonatkozó parancs már önmagában elszámoltathatóságot tartalmaz. Az ember, miközben uralkodik, annak az uralma alatt áll, Aki a megbízást adta. Minden hatalom Istené (Róma 13:1-5), és annak ad belőle, akinek akar (Dániel 4:17). A meghódítás nem feltétlenül jelent erőszakot vagy rossz bánásmódot. A kifejezés azt is magában hordozza, hogy megművel valamit.

Az ember a föld sáfára, gondnoka, és az a dolga, hogy az anyagi világot minden elemével együtt Isten szolgálatába állítsa, és az emberiség javára fordítsa. A föld meghódítására utaló parancs igazából része Isten áldásának az emberiség számára. Isten képmására lévén teremtve, Ádám és Éva a föld számos erőforrását Isten és a maga hasznára kellett fordítsa. Logikus volt ez a rendelkezés, hiszen csak az ember volt Isten képmására teremtve.

Amikor Isten meghagyta az embernek, hogy uralkodjon az állatok felett, azt akarta, hogy az ember gondozza, ápolja és méltó keretek között a legtöbbet kihozva használja az állatokat. Amikor Isten ezt a parancsot adta, az emberek nem ettek húst (1Mózes 1:29). Csak az özönvíz után vezették be a húsevést (1Mózes 9:1-3), és ekkor kezdtek el az állatok félni az embertől. De annak ellenére, hogy Isten megváltoztatta az ember hozzáállását az állatokhoz, és most már „húsként" tekintünk rájuk, még mindig emberségesen kell bánjunk velük. Uralkodni az állatok felett nem azt jelenti, hogy jogunk van rosszul bánni az állatokkal vagy bántalmazni őket.

Az uralkodás emberséges bánásmódot kell magában hordozzon, és úgy kell erre az erőforrásra tekintenünk, ahogy azt Isten eltervezte. Észben kellene tartanunk, hogy az ember azt a feladatot (és áldást) kapta, hogy Istent képviselje ebben a világban. A föld a mi gondjainkra van bízva. Mi uralkodunk a föld felett, és (Isten képmását hordozván) felelősségünk úgy járni el, ahogy Isten tenné. Kizsákmányolja-e Isten a teremtését? Nem. Esztelenül használja-e Isten az erőforrásokat? Nem. Szokott-e Isten kegyetlen, önző és pazarló módon cselekedni? Nem. Akkor nekünk sem kéne. Amikor rosszul bánunk Isten teremtett világával vagy rossz célokra használjuk azt, akkor a bűnös természetünk szerint cselekszünk, nem pedig Isten eredeti parancsolata szerint. Mindaddig eleget kell tennünk kötelességünknek és bölcsen kell gondoznunk a földet, amíg a farkas és a bárány egymás mellett nem heverész Krisztus országában (Ézsaiás 11:6).

English



Vissza a magyar oldalra

Mit jelent, hogy Isten uralmat adott az embernek az állatok felett?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries